Mindennapi Tenyerünk

Hogy miről fog szólni ez az egész, egy mondatban: arról, hogy félretéve a szociális és gazdasági tevékenységüket (amiben sem nem jobbak, sem nem rosszabbak az előző kormányoknál), miért mégis a 2010-2014-es Fidesz-KDNP kormány az, ami a leginkább kihúzta nálam a gyufát: a tisztelet teljes hiánya.

Magyarország (ex Magyar Köztársaság) jelenlegi destabilizálódott helyzetéért, a (legalábbis közel-)jövőnk reménytelenné tételéért, az ország gazdasági lezüllesztéséért, megtakarításaink elértéktelenedéséért, az általános émelyítő közhangulatért az alábbi személyeket vádolom, felelősségük részletes kifejtésével:

Kovács László, Hiller István:

• az MSZP elnökeiként a 2002-es és 2006-os országgyűlési választások elcsalása felelőtlen választási ígéretekkel;
• ezen ígéretek látványos megvalósítása érdekében az országot eladósodási kényszerpályára állították;

Orbán Viktor (2002-2010):

• a politika utcára vitele, megteremtve a máig tartó erőteljesen polarizált közéletet;
• a 2006. október 23-i eseményektől nem határolódott el kellő mértékben, sőt, még bátorította is azokat;
• bizonyos közös, megosztott magyar értékek kisajátítása;
• a határon túli magyarság képviselete nevében a HTM-k egymás ellen uszítása;
• híveinek fanatizálása, "ha nem mellettünk vagy, csak ellenünk lehetsz"-mentalitás erőltetése;
• pártelnökként a legnagyobb ellenzéki pártban a parlamenti munka ellehetetlenítése, bármilyen komolyabb reform "csakazértsem" megtorpedózása, ezzel a strukturális reformok ellehetetlenítése.

Medgyessy Péter:

• miniszterelnökként az országot máig sújtó adósságspirál beindítása;
• ügynökmúltjának elhallgatása, mivel bár ebbe a botrányba bele is bukott, a miniszterelnöki pozíció tekintélyét ezzel meggyengítette.

Gyurcsány Ferenc (2004-2009):

• az adósságspirál további mélyítése;
• cinikusan elhallgatta az ország valódi helyzetét;
• amikor pedig az őszödi beszéd napvilágra került (ez máig gyanús, hogy saját kiszivárogtatás volt, hogy sakkban tartsa párttársait), a lehető legrosszabb reakciót adta: betegesen ragaszkodott a hatalomhoz;
• ezzel a tettével akaratlanul is félelmetes mértékben megerősítette az MSZP ellentáborát, így a FIDESZ jelentős megerősödéséhez hozzájárult;
• 3 évvel később mondott le a szükségesnél, ezért 3 évnyi parlamenti munkát, egyre szükségesebbé váló strukturális reformokat lehetetlenített el;
• a nyugdíjasok érdekeinek nemtelen kiszolgálása;
• az adósság-válság 2008-as kitörése után sokáig nem tett megfelelő lépéseket az ország stabilizálásra, ehelyett tovább IMF-hitelfelvételre kényszerítette az országot.

Kövér László (2006-2010):

• saját pártállami múltja ellenére a kommunizmusól szóló diskurzust nemtelen pocskondiázássá züllesztette;
• a magyar politikai diskurzusban eleddig méltatlan "köteles", "árokásós" megnyilatkozások.

Schmitt Pál (2010-2012):

• álamfőként (sic!) az államfői poszt méltóságát éveken keresztül meggyalázta;
• automatikus aláírói hajlamával bábként kiszolgálta a FIDESZ-rezsim összes antidemokratikus intézményi változtatását (többek között a kiegyensúlyozott tájékoztatást és végső soron a teljes sajtószabadságot veszélyeztető médiatörvényt), a sok sebből vérző Alaptörvény életbe lépését és módosításait;
• plágiumbotrányával Magyarországot nevetségessé tette külföldön.

Meggyes Tamás:

• Esztergom város anyagi csődbe juttatása polgármesterként;
• a jelenlegi polgármester munkájának ellehetetlenítése.

Lázár János:

• Hódmezővásárhely horribilis szintű eladósítása polgármesterként;
• arcátlan kijelentések az emberek "értékéről".

Matolcsy György:

• a második FIDESZ-rezsim nemzetgazdasági minisztereként, gazdasági főideológusaként a tények tudatos elferdítése, az, hogy gazdasági csodaként állítja be Magyarország gazdaságának módszeres szétzúzását;
• makrogazdaságilag tarthatatlan elképzelések sulykolása a gazdasági diskurzusban;
• az IMF-tárgyalások háttérből történő folyamatos elszabotálása;
• a forint többszöri tudatos bedöntése, hiszen saját bevallása szerint "a gyenge forint a legjobb".

Balog Zoltán:

• emberi erőforrásokért, kulturáért felelős miniszterként a magyarországi független kultúra tudatos ellehetetlenítése;
• az MMA (élén Fekete László) helyzetbe hozása, mint a magyar kultúra legfőbb intézménye, ennek kultúrapusztító hatásaival;
• a Táncsics-díj friss meggyalázása;
• az oktatási rendszer lezüllesztése (Hoffman Rózsával közösen);
• a rokkantellátás minősíthetetlen átszervezése, életek tönkretétele (Réthelyi Miklóssal és Navracsics Tiborral közösen);
• az egészségügyi ellátás lezüllesztése (Réthelyi Miklóssal közösen).

Réthelyi Miklós:

• az egészségügyi ellátás lezüllesztése;
• a rokkantellátás minősíthetetlen átszervezése, életek tönkretétele (Navracsics Tiborral és Balog Zoltánnal közösen);
• hibás strukturális reformok az egészségügyben.

Hoffman Rózsa:

• a magyar oktatási rendszer lezüllesztése;
• az alaptanterv szükségtelen és káros átalakítása;
• felesleges és káros szervezeti átalakítások kitervelése és végrehajttatása.

Kövér László (2010-):

• a parlamenti házelnöki poszt méltóságának sokszoros megsértése;
• tarthatatlan hangnemű diskurzus a politikai ellenfeleivel szemben;
• folyamatos kommunistázás, gyűlölködés, hipokrita hozzállás a politikában.

Németh Lászlóné:

• nemzeti fejlesztési miniszterként FIDESZ-kifizetőhellyé változtatta a pályázati rendszert;
• a FIDESZ-közeli KÖZGÉP folyamatos helyzetbe hozása.

Gyurcsány Ferenc (2010-):

• közéleti szereplésével rendre megosztja az ellenzéket, így a FIDESZ kezére játssza továbbra is a hatalmat.

Mesterházy Attila:

• MSZP-elnökként a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként rombolja az ellenzéki összefogások esélyeit, így a FIDESZ kezére játssza a hatalmat;
• felelőtlen ígérgetéssel próbálná megnyerni a 2014-es választásokat, ezzel valószínűleg újra adósságspirálba vagy politikai széthullásba taszítaná Magyarországot.

Selmeczi Gabriella:

• folyamatos arcpirító hazudozás, főleg nyugdíj-ügyben;
• megígért, azóta sem létrehozott egyedi nyugdíjszámlás rendszer.

Fazekas Sándor:

• vidékfejlesztési miniszterként a földek jelentős részének átjátszása FIDESZ-közeli nagyvállalkozók részére;
• a helyi gazdák és földművesek érdekeinek teljes semmibe vétele.

Pintér Sándor, Navracsics Tibor:

• a katasztrófa- és polgári védelmi rendszer szétzúzása, ellehetetlenítése.

Orbán Viktor (2010-):

• visszaélés a kétharmados hatalommal;
• autokrácia kiépítése;
• a múlttal való szembenézés (ügynöktéma) folyamatos halasztgatása, ezzel a magyar politikai élet további mérgezése;
• a demokratikus rendszer, a fékek és ellensúlyok rendszerének folyamatos pusztítása;
• az azeri baltás gyilkos általa vezérelt kiadatásával Magyarország nemzetközi megítélésének jelentős megcsorbítása;
• a médiatörvény, a bírói rendszer átalakítása, az Alaptörvény demokrácia-ellenes passzusai elfogadtatásával Magyarország nemzetközi megítélésének jelentős megcsorbítása;
• a magánnyugdíjpénztári pillér szétzúzása, az itt keletkezett megtakarítások elrablása;
• a gazdasági problémák megoldása helyett felesleges látszatlépésekre (pl. Alaptörvény) történő koncentrálás regnálása első másfél évében;
• a hadi retorika újboli bevezetése, "gazdasági szabadságharc" erőltetése;
• a nyugdíjasok érdekeinek nemtelen kiszolgálása;
• felelőtlen gazdaságpolitika, ennek következményeként a forint jelentős elértéktelenedése;
• folyamatos beavatkozás a határon túli magyarok életébe;
• a devizahitelesek folyamatos jogtalan előnyben részesítése a többi állampolgárral szemben;
• a magyarországi jelentős beruházások tudatos átjátszatása a KÖZGÉP-csoporthoz;
• az állampolgárokat folyamatos hülyének néző, lekezelő kommunikáció;
• a labdarúgás nemtelen előnyhöz juttatása a többi sportág és egyéb társadalmi tényezők kárára;
• és legfőképpen az, hogy soha, semmilyen körülmények között képtelen belátni, ha tévedett, és bocsánatot kérni.

És legvégül, legfőképpen:

A MAGYAR NÉP NAGY RÉSZE*:

• hogy mindezt eltűri;
• a legtöbb választópolgár még mindig a FIDESZre szavazna;
• a társadalmi szolidaritás teljes hiánya;
• a makrogazdasági ismeretek teljes hiánya (ld. felelőtlen hitelfelvételek, és az, hogy még van, aki hisz Matolcsynak és Orbánnak);
• hogy még mindig inkább pártoskodik, mint ráeszmélne, hogy az ilyen politikai játszmáknak ő csak a vesztese lehet.

A fentiek jelentős része cikkekkel, híradásokkal alátámasztható.

*tisztelet a kivételnek a március 15-i események kapcsán: az megmutatta, hogy van itt ám egy másik Magyarország is, egy olyan, ahol érdemes lenne élni, és ahol törődnek egymással az emberek, és ahol nagy ívben szarnak a politikusok fejére.

a fidesz kiherélte az AB-t. a fidesz kvázi kézivezérlésűvé tette a bírói rendszert. a fidesz teljes irányítása alá vonta a közmédiát. a fidesz megszüntette a monetáris tanácsot. a fidesz egy olyan köztársasági elnököt ültetett be a székbe, aki mindenre rábólint, ami a fideszből jön. ma pedig elfogadták azt a törvényjavaslatot, amivel azt a kevés vergődő ellenzéket is teljesen kirúgták a törvényhozásból. a fidesz keresztülverte az új választási törvényt, ami csak a fidesznek kedvez. ezeken túl az eddigi törvényhozás és egyéb működéseik eredményeképpen előállt az a helyzet, hogy a fideszt, bár vezető kormánypártként elvileg le lehet majd váltani a 2014-es választások idején, a nómenklatúráját olyan szinten beágyazta a fontos végrehajtási szintekre, hogy az utána jövő akármilyen kormány akár kényszerdetten vigyorogva le is mondhatna a nyertes helyeiről a parlamentben, mert 2012től kezdve 6-7 évig minimum itt csak az lesz, amit a fidesz és holdudvara, legfőképpen orbán viktor akar.

a fidesz 2011 végére elhozta a szoft diktatúrát, amiben a nemtetszésünket kétféleképpen nyilváníthatjuk ki: szóban és a haza elhagyásával. a kérdés, meddig?

az, hogy tegnap leszerelték az első "magyar köztársaság" táblát az ukrán határon, helyette pedig lesz magyarország, már több, mint jelképes, mert most ért véget a köztársaság, tényleg, úgy, ahogy van. ez már rég nem a közről szól.

persze ha legalább jól csinálnák... igen, izland is elküldte a vérbe 2008ban az IMF-et, mert olyan szankciókat dobtak volna rájuk, amibe belegebedtek volna, embertelenül. viszont izland következő tette az volt, hogy új alkotmányt írtak (eddig ismerős?), de: az emberek által javasolt, garantáltan nem párthoz kötődő szakértők írták ezt meg. és normális demokrácia van ott azóta is. nehezen élnek, de szakértők kormányoznak, és valahogy mindezt józanul, egyetértésben.

nekünk meg van orbánunk, matolcsynk, lázárunk, hoffmannunk.

emberek! tessék végre megérteni, itt civil eszközökkel mostantól semerre sem lehet jutni!

nem hittem volna, hogy az életem folyamán bármikor elképzelhetőnek tartsam egy polgárháború kezdetét. most már nem csak elképzelhetőnek tartom, hanem lassan az egyetlen megoldásnak, amivel el lehet kergetni ezt a pökhendi, hatalommániás és inkompetens bandát.

mert a másik alternatíva a kussolással egybekötött szemlesütés és sunnyogás, amit ők ott fent egyetértésnek és bátorításnak vesznek.

no, most, hogy egy hitelminősítő már besorolt minket abba a bóvliba, amibe az utóbbi hónapok kormányzati kommunikációja alapján már rég be kellett volna kerülnünk, hadd osszak meg pár gondolatot. (és igen, ha valaki kérdezné: a forint mélyrepülését én is érzem a zsebemen, közvetlenül, úgyhogy nem a levegőbe beszélek.)

miután a gyorstüzelő naszád (gyk: kisországunk) mindenkit megdöbbentő ide-oda cikázása után a felsőbb szinteken rádöbbent végre valaki, hogy ez így nem megy tovább, és vissza kell hívni az IMF-et, ami meglepő módon még hajlik is a visszatérésre -- nem tudom, ha valahol engem küldenének el így, és elmondanának mindenféle főgonosznak, aztán egyszer csak kuncsorogni kezdenének, hogy jöjjek már vissza, én minimum az arcukba röhögnék, hogy peeersze, eztnektek -- szóval ezek után az a kommunikációs sortűz, amit matolcsy lenyomott, enyhén szólva is groteszk. mert hogy tulajdonképpen nekünk nincs is annyira szükségünk az IMF-re, minden szép és jó, a magyar gazdaság dübörög, egyedülálló módon leszorítottuk a hiányt (jó, ez az egy speciel tényleg így van, na de milyen áron), szóval még mi teszünk szivességet az IMF-nek, hogy visszajöhetnek. megintcsak, ha én lennék az IMF, ezután vagy beintenék, hogy naakkorhellópá, vagy ideküldenék pár jósvádájú úriembert, hogy legyenek szivesek addig pofozni ezt a matolcsy nevű egyedet, amíg el nem jön az a pillanat, hogy a feketét feketének látja, nem pedig, teszemazt, hupikéknek, a fehéret meg fehérnek, és nem narancsszínűnek. de nem, túl a röhögéstől a fejüket fogó polgazd elemzőkön és a friss leminősítésen kívül más dádát nem kapott a kormány. jó, ez utóbbi is bőven elég, persze nem nekik, mármint a kormánynak, hanem nekünk, akik ehhez az ámokfutáshoz, kényszerből, álljuk a cehhet.

matolcsy meg változatlanul a hivatalában marad, hiszen szerinte minden jól megy, és ha már ilyen sikertörténetet ír az újmagyar gazdasági szabadságharccal, miért is menne? inkább bónusz jár neki, vagy ha az már nem, akkor legalább egy franciakrémes, szódával.

hadd vegyek pár analógiát, hiszen egy ország működése nem különbözik rettentő mértékben egy kórház, vagy egy piaci cég működésétől.

józsi néni vérnyomása

józsi néni bemegy az orvoshoz, mondva, hogy fáj mindene, szédül, rosszul van. a doktorúr megállapítja, hogy bizony rettentő magas a vérnyomása, nagy a koleszterinje, és bizony cukorbeteg-magasságban van a vércukra. de semmi baj, józsi néni - csettint az orvos, - megoldjuk a problémát seperc alatt, van egy eredeti ötletem -- csökkentsük a vérnyomást, és akkor a koleszterin és a cukor is mindjárt helyreáll! józsi néni bizakodva hálálkodik a doktorúrnak, jajdejólesz. a doktorúr meg heves gondolkozásba kezd: hát a vérnyomásnak biztos az az oka, hogy józsinéni túl sokat eszik, ott a férje, a maribácsi, minden évben levág egy teljes gyesznót, oszt zabálják a zsírt meg a húst ész nélkül, azt sem tudják, hogy kell beosztani. nosza, hívja is doktorúr józsinénit, hozza csak be a múltkor levágott coca összes ehető maradványát, majd én fogom magának azt újraosztani, nehogy már ennyire elhízzon, ej. józsinéni húzza a száját, dehát mégiscsak a mi gyesznónk, mi neveltük, ejhaj, de a doktorúr kérlelhetetlen: józsinéni, figyeljen ide, nem fogom én magát többé kezelni, ha még ennyit sem tesz meg a gyógyulása érdekében! józsinéni megijed persze, és viszi a gyesznó maradványait.

no, pár hónapra rá, józsinéni értékei nemhogy jobbak lennének, de rosszabbak, a gyesznót hiába adagolja olyan kevéssé a doktor. hujj, vakarja is a fejét a prof, mitévők legyünk, mitévők legyünk, na jó, adjunk neki valami jó erős vérnyomásgyógyszert. józsinéni azóta már, igaz, párszor majdnem cukorkómába esett, egyszer volt majdnem egy sztrókja is, nade azt mind a magas vérnyomás okozza. osztán furcsán szaglik a lába is, te, maribácsi, ez nem üszkösödik? jajmán, dehogy, gyógyul az, csak ilyen a szaga.

megint pár hónap, és józsinéni lábát amputálni kell, de a műtétnél a cukor miatt komplikációk lépnek fel, jajdoktorúr, mileszmost, sebaj, lecsapják a másik lábát is. józsinéni félholtan fekszik a kórházban, odajön hozzá sugárzó arccal a doktorúr, nézze, józsinéni, ne lábatlankodjon már, hát látja a leleteit?! hát nem lejjebb ment a vérnyomása?! ugyehogy minden rendben is van már? józsinéni pedig nem tudván mást tenni, nyöszörög egyet.

kérdés: bármelyik józan orvosi kamara mit tenne ebben az esetben? minimum elcsapnák a doktorurat, de ha még be sem látja, hogy hibázott, akkor el is veszik tőle a praktizálás jogát. nemde?

no, lássunk egy másik példát is.

a gyár, az adósság, és az egyedi stragéga

az abcughinnye gyár és erő nyrt. évtizedek óta épphogy csak fenntartja magát, és csak görgeti a veszteségeit -- azért annyira még működőképes, hogy ne jelentsen csődöt, de épphogycsak. a részvényesek úgy döntenek, ez így nem maradhat, az előző vezérig is hazudott a főkönyvekről egyszer, nemleszezígyjó, nevezzünk ki új vezériget meg szélszmenedzsert. no, meg is teszik, jön orr bánk vezérig, meg mató pál szélszmenedzser, és némi szaglászás után úgy döntenek, hogy a cégnél a legnagyobb baj az, hogy túl sok a görgetett veszteség.

igaz, hogy a legutolsó vécépucoló is tudja, hogy az igazi nagy baj az, hogy többen vannak táppénzen, mint akik dolgoznak, hogy annyi a közép-, alközép-, felközép-, alfelső-, középfelső-, és feszültség-vezető, hogy lassan többen vannak, mint az a pár ember, aki még dolgozik is valamit a cégnél.

igaz az is, hogy ahhoz, hogy egy csavart becsavarjanak, minimum két formanyomtatvány, egy közjegyző és három feketekávé lesz marika, kell. igaz az is, hogy bár régebben a melósok hordták haza fusiban a nyersanyagot s néha a kész terméket is, saját és -- némi alternatív piaci utánértékesítés után -- mások hasznára, mára már inkább a de-kár-hogy-nem-a-villanyt vezetői réteg viszi haza mindig a tollakat, a mérlegkönyveket, a mérlegeket, a könyveket, meg úgy egyáltalán, bármit, amit éppen fel tudnak kapni a nehéz munkás nap végén.

mindezek igazak, node a legnagyobb baj mégis az a sok görgetett veszteség, amit az elmútnyócévben halmozott fel a cég, mormolják az új vezetők, egyre hangosabban.

mató úr szemezik, egyre csak szemezik a számokkal a főkönyvben. no, spórolnunk kell, hol spóroljunk? hmm, sok az anyagkiadás, fogjuk vissza -- no és ha kevesebb terméket állítunk elő, kit érdekel, a mi termékünk olyan egyedi, annyira kívánatos, hogy akkor még a magasabb árat is megadják érte! - morfondírozik magában pál. - meg aztán itt van ez a sok táppénzes, nem lesz ez így jó. tyű, és néhány dolgozó milyen számlákat adott már be elszámolásra, plazmatévé, herkentyűburger-készítő-masina, aztamindenit. és rinyálnak, hogy saját zsebből fizették... na majd elbeszélgetek én azokkal a... plazmatévé-gyárosokkal! - vidul fel mató, és már előre élvezi, milyen hercig kis büntetőszankciókat talál majd ki nekik. - no meg ezek a belső képzési költségek... tanulják meg maguk a melósok, mit hogy kell csinálni! - morcog magában pál, - ha leviszi a karjukat a ragyaeszterga, legalább egy életre megtanulják, merre gyalul az úristen!

a lényeg, hogy csökkenjen a cég adóssága, ez a lényeg, a többi nem számít -- mantrázza pál, üveges szemekkel, és nekilát.

bevezetik, hogy minden terméknek ugyanolyan haszonkulccsal kell továbbértékesítésre kerülnie. kár, mert az eddig félig-meddig nyereséges termékek mostantól már veszteséget termelnek, de mató úr szerint: nem baj! most már egyszerűbb számolni mindennel! -- és zavarában leveri az abakuszt az asztaláról.

felveti, hogy a cég által felvett hiteleket ezután kasmirban gyártott fagolyós rágógumiban törlesztik vissza, az épp aktuális átlaghőmérséklet arányában. javaslata óriási tapsot kap a vezetőségi ülésen, igaz, másnap a hitelező bankok vezetőit látják együtt, amint egy hivatalos levélen röhögnek lilulásig.

pár hónap után mató úr sajtótájékoztatót hív össze: lehet, hogy furák a módszereim, de működnek, nézzék csak meg, csökken a cég adóssága! - a többi cég meg csak néz, hogy bár tényleg csökkent az adósság, mégis mi ez az őrület, egyre többen mondanak fel, a gyár alig termel, a morál épp átütötte a pleisztocén kőrétegeket a gyár alatt, alközépvezetői szinttől felfele pedig mindennapos lett a testedzés, abból is nyújtásos fajta: lefele nyooooooom, felfele fejet felemel, nyelvet kidug, éééés..., más néven a menedzser-stretching.

telnek a hónapok, a gyár egy sörsátor-cövek kényelmes magabiztosságával áll bele egyre jobban a földbe, mató úr pedig elgondolkozik -- eh, a francba, lehet, hogy mégis hitelt kell felvenni. a homokotaszaharába zrt. részvényeivel manapság a vécéket töltjük fel (sajnos nincs már pénz eüpapírra), már mindenki visszajött a táppénzről, aki nem halt meg (sőt, motivációnk hatására még néhány zombi is beállt dolgozni, ejjdejókvagyunk!). a béreket befagyasztottuk, a könyvelést egyszerűsítettük, a szervezetet átalakítottuk, és mindenkit megkértünk szépen, hogy most már lehetőleg csak a repiajándékokat vigyék haza... a kínai acéllal is mennyit spóroltunk, jó, nagyobb a selejt, de mennyit spóroltunk vele...

miért nem működik? miért?! - kiált fel siránkozva pál, - milegyen, milegyen... sebaj, orr úr bízik bennem, és azt mondta, bármit tegyek, ő kiáll mellettem, na jó, akkor legyen a hitel - vesz egy nagy levegőt mató úr, és dönt. először is, egy felest magába, bátorságként.

no, felhívja a bankot, és nagy hanggal, egy szuszra belekezd: bár teljesen jól vagyunk, csökken az adósságunk, azt gondoltuk, hogy egy újabb termék bevezetéséhez jól jönne még némi tőkeállomány, nasszóval, mi megmondjuk, hogy milyen feltételek mellett, és örüljenek, hogy hitelezhetnek egy ilyen nagy múltú és nevű cégnek, mint a mienk, és ez nem meghát... halló? HALLÓ?

sebaj, biztos megadják, ilyen jó partijuk egy sem lesz - mondja magában pál, és szól a főnöknek, hogy te, mégis növeljük egy kicsit az adósságot, de ne félj, aszondom majd, hogy mindezt azért, mert sikeresen csökkentettük az adósságot... főnök... főnök?

kérdés: nos, a piac hogy árazna be egy ilyen céget? mit tenne egy felelősségteljes tulajdonosi kör? mit tennének a partnerei? és főleg, milyen lehetőséghez jutna ezután mató úr, és főnöke, orr úr?

no de nem. magyarország egyéni utat jár. itt matolcsy nem mond le (pedig ennél kevesebbért, kisebb bakikért, egy japán gazdasági/pénzügyminiszter már rég a rituális kardját élesítené). orbán nem mond le, hiszen matolcsy szerint minden jól megy, akkor ő miért mondana le? lázár pedig felveti, hogy növeljék a képviselői térítéseket. mert olyan jól dolgoznak, és olyan nehéz az életük, a múltkor is elromlott a dvd a szolgálati audijában, és a gyerek emiatt kikaparta a bőrülést.

egyre inkább úgy vagyok ezzel, hogy távolról nézve egész helyre kis komédia lenne. és az egyetlen hiba, amit elkövetek, hogy még mindig nem távolról nézem.

a kerékagyba postoltam ezt be, de asszem a hossza okán itt is elérhetővé teszem.

[..] először azt szeretnétek, hogy autóval el lehessen jutni bárhová normálisan? tényleg?

először vegyük a fizikát. sőt, ha már neten vagyunk, számtechet. tehát, adott egy 256kbit/s-os feltöltési csatorna. nyomsz rajta fel egy 128kbps-es streamet: simán megy. tutijó. nyomsz rajta egy 256kbps-es streamet: időnként már ki fog hagyni, mert max kapacitáson vagy, ha pedig egy 512kbps-es streamet nyomnál fel, fél mp alatt betelik a vonal, és beáll a kapcsolat. ilyenkor mit teszel? bővíted a sávszélességet. ami tutijó. mert ott lehet, egy ideig.

namost, autók. minden útvonalnak megvan a max áteresztő képessége, átlagos autóméretekre, sebességre kiszámolva. ha meggebednek az autósok, akkor sem fér át több. mit lehet tenni? növeljük a max sebességet? nem lehet, mert az már életveszélyt okozhat. szélesítsük az utat? na de mégis hogyan, bontsuk le a házakat? csináljunk több utat? oké, hol? föld felett? föld alatt? mert a földön már nem fér el több, hacsak nem bontjuk el a házakat.

na jó, ne legyünk unfairek: most budapest közlekedési pokol, főleg az útlezárások, építkezések, felújítások miatt. de az befejeződik előbb-utóbb (talán 2010-re vagy 2012-re kell készen lennünk az összes felújítással, hogy még EU-támogatást kapjunk? asszem, és ezért van ez a nagy hajrá). aztán megint egy kicsit javul a helyzet. na és milyen állatfaj az ember? kényelmes. sőt, az autó státusz-szimbólum is, na akkor hajrá, mindenkinek saját autót! ja, és még milyen állatfaj az ember, főleg a magyar? kurvára érzéketlen tud lenni mások szempontjait illetően. önző. ez van. szóval javul a helyzet, megint lehet normálisabban autózni, elmúlik a hitelválság is majd egyszer (és ne felejtsük el, a lakossági hitelek túlnyomó része lakásra/házra ill. autóra lett költve, ebben az autógyártók is nagyon ludasak, elhitették az emberekkel, hogy az autó már-már alanyi jogon jár, és szinte 0%-os önerő mellett már engedtek autókat elvinni), szóval akkor sok embernek, akik addig bkv-ztak vagy kényszerbicajoztak, eszükbe jut, hogy "de jó lenne egy autó", és rövidesen megint csak ott vagyunk, hogy az utak áteresztő képessége a maximálishoz közelít, vagy túllépi azt.

akkor mire fogtok hivatkozni, kedves autópártolók? hogy nektek jogotok van autóval menni, mindenki és minden más meg le van szarva? bontsuk le a fél várost, hogy gyorsan tudjatok haladni... hova is? ja, hogy a címet épp most bontják el, hogy több autó közlekedjen? mennél haza, és a levélszekrényben azt találod, hogy bocs, haver, de a házadat le kell hogy bontsuk egy új bekötőút miatt?

(tudom, hogy abszurd, és ilyen nem lesz, de ha csak egyre és egyre növekszik az autók száma, akkor hol fognak haladni? a járdán?)

félre ne értsetek, tudom én azt, hogy bizonyos munkák, bizonyos élőhelyek, bizonyos körülmények miatt vannak, akiknél az autó megléte kötelező. nem is ellenük ágálok. hanem azok ellen, akik képtelenek belátni, hogy az élet legtöbb területén az autó LUXUS, nem pedig alanyi jog. aki ebből él, vagy másként nem tud, persze, annak legyen csak autója. egy profi fényképészt sem szól le senki azért, mert többmilliós gépe van. aki meg bő lére van eresztve, hát istenem, vegyen az is. de van egy érzésem, hogy itt a blogokban nem a milliomosok és a szakmai (akiknek a munkájukhoz feltétlen szükséges, vagy akik ebből élnek) autósok vannak túlnyomó többségben, és nem is a botrányos tömegközlekedéssel bekötött falvak lakói, hanem azok, és már elnézést, akiknek snassz vagy akik túl kényesek bkv-zni, akik túl lusták gyalogolni vagy bicajozni, vagyis a komfortból autózók.

megértem őket is. néha én is szeretek kényelmeskedni. de azért ácsi, nézzetek már körül: bp úthálózata NEM BŐVÍTHETŐ (na jó, még jöhet egy budai M0-s elterelő szakasz, esetleg egy-két alagút, de ennyi!), a normális autós közlekedés akkor valósul meg, ha azok, akiknél nem létkérdés az autó, végre képesek lesznek félretenni azt, és tömegközlekedni, gyalogolni vagy bicajozni.

olyan faktorokról meg már felesleges is szólni, hogy fenntartási költségek, lopáskár, balesetek (amik aztán azt a kis meglevő "sávszélességet" is csökkentik), szennyezés, benzinárak, fosszilis üzemanyagok rövid időn belüli kimerülése stb.

és hogy ez az egész miben kapcsolódik a bringázáshoz? az, hogy az egy érvényes, élhető alternatíva az autóhoz képest. nem szennyezi a környezetet (a fenti kis eszmefuttatásba bele sem vettem a vegyi- ill. zajszennyezést, amit a befogadóképességet maximálisan meghaladó autók száma, és a sok dugó okoz), egészséges (hacsak nem a dugók füstjében kell tekerni), megfelelően gyors (bp-en belül szinte verhetetlen), meg amúgy is jópofa. arról nem is beszélve, hogy egy adott út autós és bringás áteresztőképessége vajon milyen arányban áll egymással? ny-eur fejlettebb országaiban ezeket átgondolták, és elkezdtek tenni az ügy érdekében, mert logikus gondolkozással belátható, hogy márpedig az autózásban nincs olyan, hogy fenntartható fejlődés.

aki pedig nem bír az autózástól megszabadulni, az csatlakozzon be a lassacsként bp-en is kibontakozó telekocsi-mozgalomba. úgy legalább egy kicsit az autóból is tömegközlekedési eszköz lesz, nem csak tehetetlen tömeg. arról nem is szólva, milyen érdekes kapcsolatok szövődhetnek a telekocsikban! :)

hát ez is megvolt, nem is akartam menni rá (de a FNM, miss platnum és a toten hosen rábírt, hogy vegyek occó, kedvezményes hetijegyet). no, asszem ez volt az uccsó szigetem, tavaly is már csak a -1. napra mentem ki, ezután is talán így, de azt biztos, hogy többé nem leszek hetijegyes. (hacsak nem kapok valahogy sajtópass-t, és még akkor sem biztos.)

most más szemszögből közelítettem meg a szigetet, mégpedig abból, hogy mi lenne, ha event photographer lennék, úgyhogy mind a négy nap cipeltem a fotóstáskámat (géppel együtt, persze), az uccsó két nap az állványt is; mit mondjak, így egyből más a leányzó fekvése. így legalább volt némi izgalom benne, nem csak a szokásos helyszínjárás, por, stb.

hogy miket láttam? sok mindent, de inkább csak a csúcsélményeket emelném ki:

első nap: miss platnum (tényleg jó élőben is), ting tings (meglepően jók élőben), lily allen (nem nagy durranás, de annyira aranyos volt, még így csontra beállva is). no meg a kóricálás andival és tamással.

második nap: die toten hosen, készpassz, vitte az egészet. no meg a sok fotózgatás.

negyedik nap: a manic street preachersen kamerával a nyakamban üvölteni, hogy "you stole the sun from my heart" meg hogy "if you tolerate this, your children will be next"; a panorámafotózás "gyönyörei"; sancával és a társasággal összefutni, és khaledon megcsinálni az első éjszakai panorámámat, plusz maga a khaled-koncert, ami vidám, életteli volt.

ötödik nap: picanter fotózás, járkálás ide-oda, szép lassú berúgás (úristendesoksörtittam), gáborral marhulás, isolation (mpsz majdnem jó curtis-pótlék, de a dead soulst, amire rohantam be, mint egy őrült, valahogy elcseszték -- van olyan JD szám, ami elbírja a plusz hangszerelést, ez nem), faith no more (a hangmérnöknek eltörném a kezét, annyira szar volt a hangzás, de mike patton csúcsformában volt, ördögiek, őserejűek, virgoncak, zabolátlanok és pofátlanok voltak, ez a FNM most azonnal csináljon egy új lemezt, amíg ennyire pörögnek), meg utána a részeg botorkálás, majd lassú kijózanodás a medúzában, aztán a nehéz, fáradt hazatekerés.

persze most köhécs, rohadt por (persze, vízmegkötő vegyület a talajban, karatekutya), szokásos poszt-sziget hangulat, oszt mindjárt nekiesek a munkának. no, hát így telt.

(ja, az index beválogatta pár képemet a bestofba, megtisztelő. de mióta kint vannak, már a második kritikát kapom, hogy mi ez a szar elmosódott történet, hiába van kiírva a lensbaby optika... na mindegy, csak azt nem értem, ha valami nem tetszik nekik, akkor minek nézegetik, és főleg, minek kommentálják?)

végezetül a szigetes képekből egy kis diavetítés, döntsétek el, jó event photographer vagyok-e. :)

ma reggel azallamenvagyok publikált egy igen jól sikerült írást a férjblogon (olvassátok el, jó praktikus tanácsokat ad), mégpedig a felvilágosult önzés tárgykörében. mivel én is a felvilágosult önérdek híve vagyok, egy ideje ezt az ideológiát próbálom terjeszteni baráti és ismerősi körömben -- no azért nem kényszerítek én senkire semmit, nem vagyok egy térítő alkat --, és akkor már hadd írjam le ide a gondolataimat ebben a tárgykörben. (tulképp az ottani néhány kommentemet másolom át ide, némi tartalmi szerkesztéssel.)

az egész egyébként úgy kezdődött, hogy a szépemlékű babylon 5 c. tévésorozatban g'kar nagykövet azt találta volt mondani garibaldi biztonsági főnöknek: "az univerzumot három elem bonyolult kölcsönhatása viszi előre: az energiáé, az anyagé és a felvilágosult önérdeké." nos, akkor ez a mondat szórakoztatóan hangzott, és csak évek múltán értettem meg, mi is az a felvilágosult önérdek.

szóval az alapvetés az, hogy az ember önző. most ezen ne is álljunk le vitatkozni: az ember így van bedrótozva, ez az "állati" örökségünk; ha jól megfigyeljük magunkat és másokat, senki nem csinál olyan dolgot, ami valahol ne lenne jó neki, nem érné meg neki; még a legnagyobb mártírok és terézanyák is csak azért csinálják mindezt, mert jó érzéssel tölti el őket, hogy mártírok és terézanyák lehetnek. viszont épp ez mutatja azt, hogy az önzésből néha csodálatos dolgok is kisülhetnek: talán ideje lenne, hogy azokat a szavakat, hogy "önzés", "önérdek", "egoizmus", "egocentrikus", végre megfosszuk az álságos, judeokeresztény kúltúrkör által ráaggatott negatív konnotációjától. mert bár az önzést, önérdeket stb, mint mindent, lehet úgy is csinálni, hogy annak ultimatíve csak rossz hatása legyen, azért önmagától se nem rossz, se nem jó az. van. velünk született.

ámde: az általunk ismert legemelkedettebb létezési forma a felvilágosult önérdek követése. a felvilágosult önérdek tudja, hogy ha nekem jó, akkor neked is jó (mert akkor adhatok sokat, jó kedvvel, ha nekem is jó; ha egyfolytában azt kell éreznem, hogy lemondok, vagy túl nagy kompromisszumokat teszek, egy idő után már kényszer lesz az adás, vagy nem is tudok adni), és ha neked jó, akkor nekem is jó (a jó hangulat ragadós tud lenni, és ha látom rajtad, hogy jó neked, örömmel telik meg az én szívem is). használjuk hát ki, hogy komplex aggyal rendelkezünk, és értsük meg, hogy mivel társas lények vagyunk, egyedül nem megy, ez a felvilágosult, másokat is figyelembe vevő, társas önzés vihet minket előre.

(amúgy: a világ textuális történetében nagyon sok bizonyítékát találjuk ennek a gondolatnak, kezdve a kisbaltaszerűen egyszerű latin mondástól, hogy "quid pro quo": valamit valamiért, no meg ott van az angol közmondás, hogy "i scratch your back, and you scratch mine", megvakarom a hátadat, és te is az enyémet, vagyis mindkettőnknek jó lesz; sőt, ez utóbbi eredetije az állatvilágból jön: a majmok kölcsönös kurkászása, mint szociális és összetartást adó intézménye.)

a bibliában is megtaláljuk ennek a gyökerét: mózes iii.-ban (korábban ezt tévesen jézusnak tulajdonítottam, de köszönet AC usernek, aki felvilágosított, hogy jézus ezt már csak ismételte) találjuk, hogy "szeresd felebarátodat, mint magad(at)". ez nagyon jól rávilágít arra, hogy mi szükséges a felvilágosult önérdek gyakorlásához: szeretet, mind önmagam, mind mások felé. az idézettel, amit amúgy rettentő sokszor, sok helyen hallhatunk, láthatunk, a probléma annyi, hogy bár implicit módon benne van az a kitétel, hogy szeresd önmagadat, explicite nincs -- talán abban a korban ez még magától értetődő volt. manapság nem az, sajnos. sőt, ha körbenézünk a világban, a legtöbb bajt pontosan ez okozza: az emberek nem szeretik magukat, és pontosan így is bánnak felebarátaikkal: félreértelmezett, (túl)kompenzáló, hamis vagy egyáltalán nem is létező szeretettel, néha akár gyűlölettel is.

a felvilágosult önérdek műveléséhez elengedhetetlen az önszeretet és az ebből következő társas szeretet. a legtöbb mai pszichológiai eredetű lelki betegség visszavezethető arra az egyszerű, ámde vonatkozásaiban rettentő komplex problémára, hogy nagyon-nagyon sokan egyszerűen nem tudják szeretni magukat; van, aki próbálja, van, aki átesik a ló túlsó oldalára (akár narcizmusban, akár öngyűlöletben jelenjen is meg ez a félreértelmezett önmagával való foglalkozás). nem csoda, a szeretet trükkös dolog, vannak lépcsők, amiket meg kell mászni, hogy kialakuljon az igazi szeretet (és most itt szándékosan nem mondom, hogy önzetlen szeretet). ahogy én látom, a szeretethez a következő lépcsők vezetnek:

1. kíváncsiság, érdeklődés: ami egyáltalán nem érdekel minket, azt nem is szoktuk szeretni -- és fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ez nem gyűlölet, mert a gyűlölet csak a szeretet ellenkező előjelű, mégis azzal nagyon rokon változata. szóval, a szeretetünk tárgyára először kíváncsiak leszünk. sok ember már itt megreked: egyáltalán nem érdekli őt, hogy ő valójában ki.

2. megismerés: ha már érdekel valami minket, utánamegyünk, és igyekszünk megismerni, ugye? ez sem egy egyszerű lépcsőfok, hiszen magunkat megismerni egy élethosszig tartó folyamat. teljesen soha nem is ismerhetjük meg magunkat, de ez annyira nem is baj, mert elég, ha jó sejtéseink és pár megalapozott meglátásunk van magunkkal vagy másokkal kapcsolatban.

3. megértés: a megismerésből fakad, amikor már eleget megismertünk "szeretetünk tárgyából": összekötjük a megismerés során felvett tudásmorzsákat, és megértjük, hogy mit miért. ez sem könnyű lépcsőfok, de a megismerés után sokszor magától jön is.

4. elfogadás: no, ez pedig a lehető legnehezebb lépcsőfok, úgy másokkal, mint magunkkal kapcsolatban. elfogadjuk azt, amit megismertünk, nem tiltakozunk, kapálózunk ellene, nem hitetjük el magunkkal, hogy az márpedig nem úgy van, hanem így; ez persze nem egy statikus, változtathatatlan állapotot jelent, de bármi kreatív változtatásnak, és egyáltalán, bármi integrációjának az elfogadás alapeleme. ha egy tanár pl. képtelen elfogadni, hogy az egyik diákja ilyen, a másik olyan, hogyha valami szent eszménykép lebeg előtte az ideális diákkal kapcsolatban, akkor soha nem fog tudni eredményes kapcsolatot létesíteni a diákjaival. ugyanez van önmagunkkal kapcsolatban is: kell az ideális én, amihez képest mérjük magunkat, a céljainkat, hogy merre akarunk haladni -- de közben el kell hogy tudjuk fogadni azt, ami és aki épp vagyunk.

5. emberi melegség: nem tudom másképpen definiálni, az az érzés, ami abból fakad, hogy társas lények vagyunk, szeretetre van szükségünk, adni és kapni is. hívhatjuk ölelésnek, befogadásnak is.

ahogy azt azallamenvagyok írta a fenti cikkében, nem elég az önzés, ehhez az is kell, hogy tudjam, mi az igazán jó nekem, mire van igazán szükségem, és azt is, hogy mi az igazán jó a másiknak, és mire van igazán szüksége a másiknak. ez látszólag sok esetben érdekkonfliktusokhoz vezet, de ami a legmeglepőbb, az az -- és ez tapasztalat! -- hogy ha igazán végiggondolja az ember, hogy tényleg szüksége van-e arra, amit a másiktól elvárna, vagy tényleg akkora nagy dolgot kér a másik tőlünk, akkor gyakran, az egészséges kompromisszumokat figyelembe véve, már nincs is igazán érdekkülönbség. (persze vannak esetek, amikor vannak látszólag feloldhatatlan ütközések, de arra való az ember agya, lelke, hogy ezeket valahogy megoldja.) ennek szintén megtaláljuk a textuális vonatkozását: sok jó ember kis helyen is elfér -- az embernek élettérre van szüksége, mégis, józan kompromisszumokkal és megértéssel rájöhet, hogy mi az a még éppen elfogadható élettér, amiben másokkal együttműködve elélhet.

hadd hozzak egy gyakorlati példát az életemből, egy olyat, amely sok kapcsolatom tönkremenését okozta, sajnos. olyan beállítottságú vagyok, hogy időnként -- eléggé ritkán, de azért időnként -- szükségem van arra, hogy teljesen egyedül lehessek. ilyenkor gondolom át a dolgokat, szortírozok magamban, következtetésekre jutok, feltöltődök. van, akinek ez teljesen jól megy mások társaságában, sőt, akár igényli is azt; nekem nem, nekem időnként el kell vonulnom, hogy lerendezzem magamban, hogy épp mi is vagyok, ki vagyok, mik történnek velem, merre menjek. ez nem a másik kizárását jelenti, sőt, épp néha őérte teszem. egy analógia választott ill. tanult szakmámból: egy adatbázis-karbantartást is lehet úgy csinálni, hogy közben folyamatosan használják azt, de a legtöbb esetben gyorsabb, hatásosabb, célravezetőbb, ha egy időre leállítják a használatát, és csak a karbantartásra koncentrálnak (arról nem is szólva, hogy folyamatos üzemszerű működés közben rendezgetni, helyrerakni a dolgokat, az gyakran óriási összeomlásokhoz vezethet); illetve hangmérnökként tudom, hogy egy koncerten egy zenekar hangosításának keverését szinte lehetetlen in situ, már a koncert közben megoldani, ezért is van a beállás, illetve az egyes zenekarok között az átállás szünete, amikor a kis dolgokra, önmagukban, is tud koncentrálni a hangmérnök. nos, ezt a fajta elvonulási szükségletet a legtöbb barátnőm nem értette meg, és én is ludas vagyok benne, hogy nem kommunikáltam a legjobban, miért kell ez; de volt olyan is, amikor nem akarta megérteni a másik, hogy miről szól ez az egész pusztai-farkas dolog. és előbb vagy utóbb szétmentek a kapcsolatok.

sz. kérdezte tőlem a múltkor, amikor ezeket elmondtam neki, hogy akkor mi van, ha mi a felvilágosult önérdek elve alapján élünk, más viszont nem, és megpróbál minket kihasználni: ekkor két lehetőség van. vagy elmagyarázzuk, szépen, finoman, kedvesen, hogy a neked-is-jó-nekem-is-jó az egyetlen igazán működőképes együttélési, együttműködési forma, és ez alapján próbálunk közös platformra jutni (figyelem: ez általában sok időt vesz igénybe, és senkitől nem várhatjuk el, hogy egyik percről a másikra ezt megértse, de ha igazán fontos nekünk a másik ember, akkor rászánjuk az időt, és igen, akár áldozatot is vállalunk érte -- elvégre hosszabb távon megtérül a "befektetés"), vagy ha ez reménytelen, akkor megszüntetjük a kapcsolatot -- ez igen durván hangzik, de ha belegondolunk, az egész emberi civilizáció erre épül, a társas együttélés szabályainak a betartására, betartatására, és a szabályszegők büntetésére; a legvégső eszköz a teljes kiközösítés (és ennek az extrém formája, az önvédelem miatt a másikat a közös létezésből való ultimatív kiközösítése, a halálbüntetés; enyhébb formája a számüzetés ill. a börtön).

szóval... önzőek, egocentrikusak vagyunk; ezen változtatni nem tudunk, része a genetikai programunknak (önfenntartás). de ezt csinálhatjuk felvilágosultan, másokat is figyelembe véve, és a végén azt vesszük észre, hogy tényleg mindannyiunknak jó, és hogy az emberi textusból vegyek egy zárómondatot: a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad (eat a cake and have it) -- csak épp a kecske nem zabálja fel az összes káposztát, a káposzta meg tudja, hogy egy részét bizony megeszik, és így van ez jól.

mivel a malackarajon épp a lecsót tárgyaltuk ki, és nem tudtam megállni, hogy be ne kommentezzem a saját receptemet, rájöttem, hogy itt még nem is írtam meg, hogy én hogy csinálom a löcsót. vagy igen, és rossz az agyam? mindegy, íme.

arányok (hagyma-paprika-paradicsom): 15%-40%-45%.

no, hát ez is megvolt, kéremszépen, a második balatonszándulásunk. pedig sok-sok jel mutatott arra, hogy neeem, nem szabad nekem oda elmennem -- pont lemaradtam a bérletvásárlásról, így sokkal többe került három nap, mint négy lett volna a bérlettel; indulás előtti napon a nyakam, emiatt aztán az indulás előtt negyed órával a derekam állt be; majdnem lekéstem a vonatot; az egész úton álltam/fetrengtem (tényleg nem vicces egy hexenschußal végigállni 2 órát) -- oszt mégis úgy alakult, hogy ott voltam, s ha már ott voltam, próbáltam élvezni.

nem is volt annyira nehéz.

koncertek

először is, hadd említsem meg, hogy három nagy elektronikus koncertet láttam/hallottam; a csütörtök, és így az underworld is, kimaradt. eleganciában, összeszedettségben, művészetben persze a kraftwerk igencsak verhetetlen volt, mondtam is loraknak, hogy ezt a koncertet jobban el tudnám képzelni a műpában, mondjuk, ülősen, figyelősen, mert ez már nem (csak) zene, ez performansz, a képekkel, a szinte statikus színpadi jelenléttel. és mégis jó. másnap az orbital, amit én eddig jobban szerettem -- egy-két számot, időről időre berakva, bizony tetszett, de így, intenzíven, nagy blokkokban, iszonyat közhelyes háttérvetítéssel (a kraftwerk használt egy nagy lcd-panelt, ők négy kicsit, a kraftwerk vetítése végig érdekes volt, az orbitalé meg olyan, mintha egy elsőéves video artist dobált volna össze néhány dolgot a közhelyszótárból egyenesen a képre), szóval a hartnoll testvérpár valahogy elkövette azt a legnagyobb hibát, ami koncerten történhet: unalmasak voltak. az első blokkban, amit még végigvártunk, úgy 3-4 szám lehetett benne (nem volt könnyű megállapítani, mert folyamatosan nyomták), és mindegyik ugyanarra a kaptafára épült. szóval csalódás. vasárnap a röyksopp viszont kellemes csalódás volt, kedvesek, bájosak, kicsit összeszedetlenek, de megnyerőek -- ez is elektronika, de ez már pop is egyben, értelmezhető, dúdolható számokkal, jó nagy skandináv szívvel a közepükben. az énekesnő meg valami hihetetlen mókás jelenség volt, csinálta a show-t rendesen, végigpörögte a koncertet. nem hibátlan, mint a kraftwerk, de nagyon-nagyon szerethető.

no, vissza péntekre, kraftwerk koncert alatt -- a neoról ne is beszéljünk, profi, pörgős, és teljesen lélektelen -- mivel derekamat fájlalva nem tudtam sokáig egy helyben maradni, és mivel riki szólt, hogy este 10kor agymenés lesz a pestiestnél, hát oda is benéztünk -- oszt ott is ragadtunk jópár szám erejéig, mert ők voltak a soerii & poolek, valami szupergrupp több bandából összeverbuválva, és valljuk be, van abban valami ellenállhatatlan báj, amikor a banda felfújt állatfigurákat dobál a közönségbe, aztán azzal megy a csápolás, meg amikor egy luchador-maszkos alak üvölti a mikrofonba, hogy akurvaanyád, arról már nem is szólva, hogy izzik a balaton, meg mászok a falakon. mondhatni, ennek a koncertnek is volt némi performansz-jellege, de itt a közönség is része volt a performansznak, és ha nem a robotmozgás lett volna az egyetlen dolog, amire akkor képes voltam (hülye derék) -- ami a kraftwerken egész jól jött, hehe -- bizony én is beállok csápolni. sőt, egy picit be is álltam.

szombaton már réka is megérkezett, vele együtt a jó idő is, így hármasban vágtunk neki nagyszínpadnak. kicsit aggódtam azon az információmorzsán, hogy "latin ska", mert őszintén szólva én már nagyon unom a ska-t, mert akármennyire is pörgős, jópofa műfaj, egy idő után már eléggé egyforma, repetitív zene. persze ezt is lehet jól csinálni (paso, russkaja), és kiderült, hogy aggodalmam alaptalan volt: az eskorzo őrült spanyoljai egyrészt meglehetősen sokféle műfajban nyomják -- és a ska csak egy a sok stílusból, amit boszorkányos ügyességgel vegyítenek --, másrészt úgy ahogy volt, az egész pörgős, vicces, ihletett és úgy generalice remek volt, így megint megvolt az az érzés, amit tavaly az orishas adott: napfény, remek zene, táncolás a fűben meztelen felsőtesttel, és faltól-falig vigyor végig. utána brains, akik már keményebbre vették a figurát, de bőven szerethetők voltak ők is, megvolt az enyhe csápolás, korrekt. az orbitalról meg már írtam.

vasárnap zsófi is csatlakozott hozzánk, az irie maffia hozta, amit hozni kellett, remek hangulat, jó számok, jó tudni, hogy van ilyen magyar banda. előtte -- mert valamiért csak később indítottak -- még az nvc (zoidberg, ioda, subotage, tempo) dj-szettjének a végére értünk oda, az uccsó negyedórára, és bár nem igazán az én világom ez a minimal-techno/house, mégis, ők valahogy jól csinálják (már a radiocaféban is hallottam őket, és ott is tetszett, amit műveltek), úgyhogy a végére már picit sajnáltam is, hogy nincs több. szóval utána irie maffia, amit úgy egy hn-órát rendben műveltünk is, mivel azonban már kezdtem kicsit fáradni, átmentünk harcsa veronikára, aki természetesen ihletett, kedves, gyönyörűen énekel, és jó számokat ír; az egyetlen probléma az volt, hogy ez alapvetően egy csendesebb fajta jazz, amit a nagyszínpad irie-ütemei időről-időre elnyomtak, és bár próbáltak kompenzálni hangerőben, a végeredmény nem lett túl meggyőző. azért a koncert jó volt, csak egy kicsit távolabb kellett volna tenni a nagyszínpadtól. de hát ez van. végül röyksopp, amiről már írtam, ami után a többiek maradtak mobyn, akit én viszont annyira nem szeretek, megvártam az első számot, pont olyan volt, mint amire számítottam, ott is hagytam.

lájfsztájl, avagy élet a balaton partján

no, és akkor az izgalmasabb rész. még pénteken gyorsan felvertük a sátrat a c kempingblokkban, aminek két óriási előnye volt: egyrészt, a központi résztől ez volt a legtávolabb, tehát nyugi volt, másrészt ott volt mindjárt a melódia/cocaine/kitudjahogyhívják bícsbár, a falára festett hangjegyekkel, kottarészletekkel, ami már tavaly is a legjobb hely volt: italok normális áron, kedves, vidám pincérek, bulik jó zenékkel, és persze a reggeli ráttontta és déltől estig mindenféle bográcsos kaják, amikből a lecsó és a marhagulyás feledhetetlenül finomak. arról aztán nem is szólva, hogy itt már a balatonpart nem a sound-é, nem voltak szekusok, akik kitiltották volna a fürdőzőket este 9 után, meg egyáltalán. a bícsbárra visszatérve, a szezon nagy eredménye, hogy kitaláltam egy új "koktélt", amiből aztán én és az általam "igazhitretérítettek" jó sokat ittunk, mert nem drága, és finom, és hatása is van. úgyhogy ha arra jársz, kérj egy mesterhármast, a pultosok közül már jópáran tudják, hogy mi is az, de leírom a receptjét, ha esetleg nem tudnák (és figyelem, ha máshol kéritek, mondjátok, hogy ez bizony a bandi mesterhármasa, ha már így kitaláltam): fél literes korsóba/pohárba a következőket vegyíteni, ebben a sorrendben: 4-5 cl vodka, 2 dl sör, 2,5 dl gyömbér. einstein-einstein!

amúgy a c kempingblokkban alvással kapcsolatban egy fontos dolog van: füldugó! méghozzá rendes, viasz-vattás füldugó, mert a bícsbár buli elég hangos tud lenni.

szóval napközben itt hédereztünk, süttettük magunkat a nappal (mindhárman úgy leégtünk, mint a pinty, zsófinak már egyszerűen nem maradt ideje rá), csobbanás a balatonban, katicamentés, mesterhármasok, eltelt az idő, na. kis kitérőként megemlíteném, hogy parti olvasnivalónak meglepő módon nem egy pratchett mester által teoretizált típusú könyvet (rettentő nagy terjedelm, min. 700 oldal, és a címében van egy görög/latin betű és az alábbi szavak bármelyike: összeesküvés, terv, hadművelet, rejtély) vittem, hanem posztfeminista teóriát, naomi wolf-tól a "the beauty myth"-et, úgyhogy rendesen adtam az agyamnak is csámcsognivalót -- érdekes, mégha helyenként elhibázott is, a köny, ha végeztem vele, egy külön blogentryben írok majd róla --, persze az agysejtjeimet másik oldalról a mesterhármasok borogatták, szóval nyugi.

no meg a parton futottam össze többször edina/ildiékkel, ott is jókat marhultunk, például sors ic-elemzés, a nyár asztrológiai szingli-előrejelzései, stb. utólag is köszi a jó hülyüléseket! összefutásból amúgy az ilyen fesztiválon megszokott mennyiség volt, zsuzsival és chrissel is sikerült chris fellépése előtt jópár órával -- sajnos magát a dj-szettet kénytelen voltam kihagyni, mivel kidőltem előtte. innen is jelzem: chris, tessék már korábban is játszani, headliner, headliner!

a derékzsábáról: kivételesen nem idegbecsípődés miatt, hanem a csütörtöki nyakbeállás miatt jött össze. a pénteki út és utána a koncertek tényleg maga volt a pokol, fájdalom szempontjából, mikor szombat reggel felébredtem, egész jónak tűnt a helyzet -- hogy aztán a c blokkból kisétálva roppanjon egyet a derekam, engem interstelláris utazásra küldve (csillagokat láttam, bizony, szupernóvák robbantak a horizontomon), aztán fél óra pihegés után elhúztam a belem az eü konténerhez, ahol kaptam egy scutamil-c nevű derékfájáscsökkentő tablettát, ami aztán este 11ig egész jól kitartott, elvégre az eskorzon denszelgettem is, vasárnap pedig fájdalomcsillapító nélkül egész jól kibírtam az egészet. szóval lehet, hogy öregszem (cö-cö), de öregember nem vénember, szétzúzom a járókeretemet egy dnb partin, ej!

a fesztiválról még három helyszínt emelnék ki, ami nélkül nem lett volna ugyanaz az egész: egyrészt, a k&h lounge-ot, homokkal, nyugágyakkal, gyümölcslevekkel és groggal, ami a moby koncert alatt nekem a nyugalom és a pihenés "oázisa" volt (jó sokat sikerült is megfejtenem a 86-os számú sudoku-játszmából); a bungee, ahol lorak egyik barátnője, kata is leugrott, és ott szurkoltunk neki jó sokan (a csirkékről most nem beszélnék, akik felmennek, aztán gyávák leugrani); és persze legfontosabban a kretek teaház kihelyezett tagozata, ahol mindig jó zenék szóltak, volt hastánc, kaptunk ingyenvizipipát, ittuk a chai-t, és kérésre szólt a hot jazz band is, ami nélkül nem tudom, hogy bírtuk volna ki a hajnali 3as vonatindulásig.

összességében: a derékzsába elmehet a fenébe, így is bőven élveztem a fesztet, volt sátrazás, zene, tánc, őrület, napfény, víz, kitérdekel más. jövőre lehet, hogy egy napra megyünk csak, de közben minimum 4 nap kempingezés zamárdiban, és buli az istentuggya milyen nevű bícsbárban. és lecsó!

ja, fényképek most nincsenek, nem akartam a friss d40esemet elcseszni ott, jövőre talán már szerzek sajtó-passt, és akkor én is kattintgatok mindenfele.

mivel kaptam egy felkérést arra, hogy fordítsam le a magyar nyelv egyik kedvenc demo-szavát, hát ím, megteszem.

edit: "Feltennék egy kérdést neked, mint English teacher-nek.
megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért szót hogyan fordítanád le angolra?

Köszike! Ha nem megy az se gond, de gondoltam nálad van a legnagyobb esély a megfejtésre..."

no, akkor elemezzük részenként.

megszentségteleníthetetlenség: undesecratingability, vagy undesecratability (természetesen nincs rá szótári cikk, a ragozás mehet mindkét irányba). mivel az angol szereti a tömörséget, ezért maradjunk az utóbbinál: undesecratability.

-eskedés-: kérdés, hogy hogy tekintjük itt az -eskedést. nekem leginkább az a verzió tetszik, hogy "úgy tetszeleg, úgy tesz, mintha", és akkor az egész eddig angolul, mondjuk az act igét használva: act undesecratable (mert ugyemár az ability-t, -bility-t határozóként használjunk, akkor marad az -able rag).

és akkor a kegyelemdöfés: -eitekért: tehát a ti, többször is elkövetett ilyen tetszelgéseitekért. erre az angolban két lehetőséget látok egyből:
for your many times of... *ing, vagy, ami angolosabb, for all your *ing. így összerakva és leragozva a szerkezetet: for all your acting undesecratable. ím.

szóval megvolt, ma hajnali f7kor visszaértünk budapestre... nem is tudom, hogy a sok energiaital tudatmódosító hatása volt-e, vagy csak a megszokástól való elszokás, de hazaérésemkor budapest kifejezetten... nem is tudom, illatos volt talán. jó érzés volt hazajönni, de sok ideje az első olyan út után, ahol komolyan elgondolkoztam, nem érné-e meg emigrálni.

no de haladjunk sorrendben. múlt szombaton indultunk, reggel 9kor, és (ld. a fényképalbumot) szép tájakon (és unalmasakon; a brno-t prágával összekötő autópálya, túl azon, hogy rettentő hosszú (193km) és borzasztó minőségű -- tatatata, mondja a kerék, mert rosszul összeillesztett betontömbökből áll; bezzeg a németek, azok tudtak ilyenből is olyan autópályát csinálni, hogy ihaj --, rettentő egyhangú és unalmas is, így a berlinbe és berlinből úton ezt a legnehezebb kibírni, főleg, hajnali 2-3 körül) áthaladva este 9 körül be is értünk berlin friedrichshain negyedébe, ahol a szállás volt. mint az később kiderült nekem, ez berlin egyik leghangulatosabb negyede: van egy óriási parkja, és a legtöbb utca olyan, mintha párizsba tévedt volna az ember. gyönyörű, emberi hely, és itt laktunk...

no, innentől kialakítottunk egy egyfajta menetrendet, kései reggelivel, koraesti ebéddel, jópár sörrel (németeknél vagyunk, ugye; mégis, nagy meglepetés, hogy túl az elképesztően finom barna búzasörökön, a legjobb sör, amit találtunk, lengyel volt: black boss a neve, porter fajtájú, és 8.5%-os... és isteni finom), és sok-sok tekeréssel (autóval mentünk berlinbe, de vittük a bringákat, és berlinben csak gyalog vagy bringával közlekedtünk), a szép napos napokon pedig délutáni tollasozással a parkban. este változó helyeken evés, és szerda este, lora javaslatára elmentünk bulizni a kaffé burger-be, ahol úgy hajnali 3ig roptuk... hirtelen idióta ötlettől vezérelve gyalog mentünk el ide és jöttünk is haza onnan, laza hn órás út, de megérte. szóval pihentünk, sportoltunk is, és szívtuk magunkba berlin hangulatát.

néhány kiemelkedő pillanat és élmény:

• határátlépés németországba
• első vacsora a kashmir-ban
• lélekelemzős éccakai beszélgetések
• cangázás berlinben
• "otthon vagyok" hangulat, de FOLYAMATOSAN
• a kaffé burger
• az alexanderplatz
• a filmekből látott helyszíneken járkálás/kerekezés
• tollasozás a friedrichshain-i parkban
• a pókcsípés (már múlik), szintén ott
• az éjszakai séta az esőben
• az ottani szimplában a magyar szó
• a boxi kiosk és a black boss porter felfedezése
• az emberek a parkban, a grillezés mindenütt, hihetetlen
• a berliniek barátságossága, kedvessége, embersége, figyelme
• a normális közlekedés (és igen, ezentúl teljes mellszélességgel támogatni fogom a budapesti autós-forgalomcsökkentő megmozdulásokat, mert berlinben láttam, hogy igenis lehet úgy, hogy kevesebb autó, több bringás, egymásra odafigyelő közlekedés, jobb levegő, élhetőbb város -- a város igenis hogy ne legyen egy nagy autópálya, a város az embereké, nem az autóké! fogjuk már fel!)
• a gyönyörű, tágas, nyílt terek, a közösségi élet
• a bohókás eklektika
• a sok-sok kiülős hely
• a BL-döntő nézése a német utcanéppel együtt a lebowski bár utcafrontján, együtt szurkolás a barca-nak (akik zseniálisat játszottak), az a hangulat, a sportdrukkerség, zseniális!
• a vihart kihúzandó, az oranienstraße egyik random mód kiválasztott kínaijába beülés, mármint az utcafronton, ponyva alatt, az eső, az indiai csajok visszaintegetése és mosolya, a kínai sör, az erős-savanyú leves, az egész utcahangulat
• tudnék itt élni. még a német nyelvvel is meg tudnék barátkozni.

no, nem is szaporítanám a szót. nesztek egy kis vizuál páwer. :)

szóval... ej, a bűnös lelkem, bizony letöltöttemjoe bácsi elküldte nekem a caprica c. sorozat pilotepizódját. és nem, nem bírtam várni, meg kellett néznem, hogy mit hoznak ki belőle, milyen lesz a valaha volt egyik legmegrendítőbb sorozat, a battlestar galactica (és az, scifi, az itt szinte nem jelent semmit, hiszen mint köztudott, kevés sorozat szólt ennyire rólunk, emberekről, a félelmeinkről, a kétségbeesésünkről, a hitünkről, az útkeresésönkről, a megbocsájtásról, a felülemelkedésről, a szerelemről, a gyűlöletről, a szembesülésről önmagunkkal) spinoffja, amit elvileg inkább szappanoperának szántak, amiben egy nem extrém állapotban vegetáló, a túlélésért küzdő emberiséget láthatunk, hanem elvileg egy ereje teljében levő civilizációt, benne két családdal, akik majd az emberiség sorsának formálásából tudatosan-tudattalanul rendesen kiveszik a részüket. családi dráma. dallas az űrben (nem is; csak egy másik bolygón). intrika, hatalomjáték, tragédia.

és mielőtt belecsapnék a proverbiális lecsóba, tartozom egy vallomással. szóval... nagyon elrontott engem ez az egyetem. nagyon-nagyon. most, ha már akarnék, sem tudnék teljesen megszabadulni a close-readingtől, attól, hogy még ha tudattalanul is csinálom, minden művészeti alkotást a posztmodern teória függönyén keresztül nézzek; hogy mindenben, csak úgy "mellékesen", meglássam a tudatos vagy önkéntelen reflexiókat, motívumokat. most már szemem, fülem, szám, kezem értő rabláncban is van már -- bár az is igaz, hogy közben, mintegy disszociatív személyiségként, képes vagyok egy gyerek teljes ámulatával is élvezni a műveket; talán ezért is nem lettem sznob.

úgyhogy amit most itt leírok, az nem hagyományos értelemben vett kritika lesz. hanem reflexió, mégpedig egy olyan műalkotásra, ami önmagában és önmagára is reflektál.

először is, szögezzük le: a caprica pilot jó. sőt, most, egy megtekintés után azt merem rá mondani, hogy pár vontatottabb résztől eltekintve zseniális. az első kézzelfogható vélemény-élmény, ami úgy fél óra után kezdett formálódni bennem, az az, hogy mennyire felnőtt és komoly ez a prequel-film. ha a bsg-t hajlamosak vagyunk egy nagyon felnőtt sorozatnak tekinteni -- márpedig miért ne tennénk; túl a peabody és emmy-díjakon, a témák és megvalósításuk ritka felnőtté tették az előző sorozatot --, akkor a capricát megnézve határozottan lehet az az érzésünk, hogy a bsg egyfajta ifjú, dühös, útkereső, csapongó kamasz vagy fiatal felnőtt inkább, míg a caprica az érett, bölcs, kicsit fáradt, de sokat látott, tapasztalt középkorú felnőtt. és talán ez a felnőttség épp a film visszafogottságában érhető tetten.

igen, meglepően visszafogott és lassan hömpölygő film ez, sok elgondolkozó, szavak nélkül is beszédes pillanattal. és félelmetesen aktuális is e film, sokkal inkább, mint a bsg; bár már az elődsorozatban is mélységesen ügyeltek arra, hogy amennyire a műfaj engedi, realista legyen a megvalósítás (amihez remek karakterek és színészek kellettek, egy erőteljesen dokumentarista képi világ és ehhez illően meglepően realista speciális effektek, továbbá megfelelően életszagú helyzetek és reakciók; jobbára sikerült is nekik, ennél nagyobb realizmus csak a tényleg kortárs sorozatokban érhető tetten, mint pl. a drót, a kemény zsaruk, a sopranos, stb), a capricában értek ennek a csúcsára, mert míg kevesebb gimmicket használnak a realizmus jegyében (a dokumentarista, kézikamerás fényképezés a múlté, sokkal inkább a klasszikus filmdrámákat idézik a beállítások), az egész felvázolt világ, ha eltekintünk az időnkénti különös fényviszonyoktól, az itt-ott felhangzó tauron-i beszédtől (ami nagyon hitelesen sikerült, mintha valami görög-szanszkrit-gaelic keveréket hallanánk), és az olyan technológiai újításoktól, amik közül jópár a mi kultúránkban is már a küszöbön topog, akár a mi világunk is lehetne, caprica city analógiáját megtalálhatjuk bármelyik nyüzsgő -- nyugati -- világvárosban. az öltözködés, a kultúra, az emberek, a szokások, a fel-feltűnő napi rutin mind-mind ismerős, sőt, otthonos lehet számunkra. persze lehet erre mondani, hogy költségkímélés, meg hogy ötletek hiánya -- és mégsem. mert bár a költségkímélés, főleg manapság, fontos hívószó a filmiparban is, a pilot a maga módján mégis látványos (bár nem ez a lényege), és nem kis bátorság kellhetetett egy bevallottan másik kultúra, világ ennyire analóg megjelenítéséhez. igaz, ami igaz, ennek már a bsg-ben is megágyaztak rendesen a mindez már megtörtént egyszer, és újra meg is fog történni-kinyilatkoztatással, de itt nem hat ez erőltetetten, caprica világa oly organikus, otthonos, kényelmes és első blikkre befogadható, hogy az egy végeredményben önmagát scifi-nek aposztrofáló, és a scifi channelen majdan futó sorozat esetében akár merész húzásnak is tűnhet.

persze, mindaz, ami ezt az egészet "eladja" nekünk, azok a karakterek, akik velejükig hitelesek, és bár közülük néhányuk elsőre blikkre akár sablonosnak is tűnhetne, garantálom, hogy mire a pilot 92 perce lefut, senki nem fog így érezni.

a bsg esetében a kezdeti konfliktus, mellyel vagy tudtunk valahogy azonosulni, empátiával viszonyulni hozzá, vagy nem, az az emberiség szinte teljes megsemmisítése saját teretményeik által. nem kis labda, nem tartanám különlegesnek, ha valaki már eme premissza miatt hátat fordított volna a sorozatnak. a caprica esetében nem kérnek tőlünk ilyen "áldozatot": a konfliktus itt egy elsőre teljesen értelmetlennek és érthetetlennek tűnő terrorcselekmény, mely két családot roppantott meg (bár bizonyára ennél többet is, de velük -- egyelőre -- nem foglalkozik a film), két család vált csonkává -- a graystone házaspár egy szem lányukat, az adams/adama család a feleséget/anyát és a leányt/nővért vesztette el. mindkét család sokkban, lebénultan, épp hogy csak vegetálva teszi a dolgát, a kiüresedett rutint. és pont ez, a különös nehézség nélkül átélhető tragédia teszi már a kiindulástól kezdve is befogadhatóbbá, emberibbé a capricát. nem veszett el a civilizáció (még), a veszteségek számszerűsíthetőek és elenyészően csekélyek a civilizáció egészéhez képest, nincs a felfoghatatlan tragédia utáni felfoghatatlan, imminens veszély, nem veheti el a folyamatos menekülés, elemi életbenmaradás a veszteség élét -- itt minden érintett személyt gyógyulatlan továbbélésre, a mindennapokba való visszatérésre késztet már maga az a tény, hogy míg ők felfoghatatlan veszteséget szenvedtek el, a világ körülöttük nem szűnt meg létezni, zakatol tovább, előbb-utóbb magával rántva őket.

tegyük szívünkre a kezünket: hányunkkal esett már meg ilyen? hány család veszetette már fontos, szeretett tagját valami értelmetlen, felfoghatatlan balesetben, bűnesetben, betegségben? még ha enmagunk családjával nem is történt volna ilyen, hány ilyen emberről, csonka családról tudunk akár csak a közvetlen környezetünkben, akikkel ez már megtörtént? és épp ebben rejlik a caprica vonzereje: lehet, hogy végeredményben parafrázis, azonban az egyes-egyes építőkockái hitelesek, elképzelhetőek, átélhetőek.

ahogy ígértem, menjünk mélyebbre, és nézzük meg, hogy milyen szimbólumokat, motívumokat és reflexiókat tartogat nekünk a film, anélkül, hogy a tartalmát mélyebben és spoileresen boncolnám.

már a kezdő jelenetek sokkolóak: dekadens szex, erőszak, halál, és mindez láthatóan egy csak tinédzsereket-fiatalokat tömörítő közösségben. elsőre talán öncélúnak tűnhetnek, mi több, jól beleillenek ezek a képek az amerikai marketing-toposzba (miszerint a szex és az erőszak mindent elad; sokszor nagynak induló művészeti kezdeményezések is kénytelenek megkötni ezt a kompromisszumot, integritásukat a kommercializmus és a legalantasabb ösztönkre appellálás oltárán feláldozva; ráadásul, a caprica, mint majd a scifi channelen futó sorozat, a scifi channel hírhedten sikerorientált és morális skrupulusoktól mentes vezetői általi elfogadásra van utalva). és mégsem öncélú mindez: egyfelől, ez a dekadencia, ez az erkölcsi romlás, melyet így, egyszerűen, naturálisan ábrázolnak (és most én sem moralizálnék: aki ezt a klubot, ahol mindezen események megtörténnek, kedvenc helyeként tudná elképzelni, az sürgősen gondolja át az életét; ez már nem hedonizmus, ez már maga a tömény lealacsonyodás), a későbbi események egyik mozgatórugója lesz. másfelől ezek a tobzódó jelenetek, akár csak mint jackson korai zsengéje, a braindead túljátszott horrora, önmaguk paródiájába fordulnak, és nem kizárt, hogy mint ilyen, a szerzők fricskája a scifi channel felé. már ez önmagában többszörös reflexió, hiszen a sorozat nem csak a mi világunkra utal ezzel, hanem önmaga létrejöttének körülményeire is.

a vallási fanatizmus pedig régi visszatérő téma a poszt-9/11-es amerikai művészetben. itt mégis értő módon, árnyalva kapunk képet egy olyan világról, melyben a hivatalos, mondhatni államszintű vallás az ókori görögökére vagy rómaiakéra emlékeztető politeizmus, ahol az istenek által diktált vallási szokások és morálok sokkal inkább megengedőek, lazák, mint a mi okcidentális judeo-keresztény alapú világunkban. ezzel szemben áll az underground fejlődő, radikális, egyértelmű jó-rossz dichotómiára épülő, omnipotens, omniprezens istenségre épülő monoteizmus. bár nyíltan nincs vallási üldözés, mégis, e monoteista hit sejtekben, az árnyékban, a fősodortól -- talán önként is vállalt számüzetésben -- fejlődik. a terrorcselekményt is egy ilyen monoteista hívő követi el, ráadásul egy fiatal fiú, ami kényelmetlen párhuzamokkal szolgál a mai világunkban jól ismert, gyerekeket is szó nélkül feláldozó radikális fanatizmussal. mindez persze banális párhuzam is lehetne -- sok bőrt húztak le már erről a témáról --, ha nem tennék már igen korán világossá, hogy ez az egyisten a szeretet és az elfogadás istene, aki kétségek nélkül a jó képviselője; hogy lehet hát az, hogy a nevében mégis ilyen szörnyű és értelmetlen tettet követnek el? és ami még sokkolóbb, hogy a hátramaradott hittársak közül is jópáran -- még egy, egyértelműen a hierarchia magasabb fokán álló személy is -- a jóhoz vezető út szükséges rossz elemeként tekintenek a terrorcselekményre. és ez a párhuzam már nem is olyan kényelmes és egyszerű, főleg, ha belegondolunk a középkori kereszténység boszorkányüldözéseire, inkvizíciójára, keresztes hadjárataira, vallásháborúira. mindez persze nem meglepő a bsg után, ahol mi, nézők, nem kis meghökkenéssel vettük tudomásul, hogy az elvileg a mi civilizációnkat és létünket elpusztítani akaró gép-emberek, legyenek akár mechanikusak vagy minden érzékszervünket becsapóan hús-vérnek látszó teremtmények, ők, az ur-ellenség a monoteisták, az ő istenük áll legközelebb a nyugati félteke domináns istenhitéhez, mi, a menekülő emberiség pedig a politeista, morálisan egyfolytában a szürkezónában mozgó civilizáció.

a szimulákrum témája is terítékre kerül: baudrillard örömében táncolna, ha hallaná zoë és apja beszélgetését a virtuális templomban (arról, hogy mi az igazi, mi a hamis, mennyiben érvényes egy másolat, mennyire van saját élete, mennyire érezheti magát egy másolat eredetinek), ha látná a virtuális világ-interfészt működés közben. bár a pilotban a témát csak felszínesen említették, mondhatni letudva a már szinte kötelező toposzokat a virtuális lét témájában, greystone ambivalens-ragaszkodó és adams reménykedő-elutasító hozzáállása túl egy pár szerencsétlenebbül sikerült, de hála az égnek gyorsan tovaröppenő jeleneten, jó alapokat fektetett le a későbbi sorozatban a téma mélyebb boncolásához. tágabb értelemben megjelenik a passing is, csak míg klasszikusan a néger/fehér ellentétre és annak kijátszására húzták rá a passing fogalmát, itt a virtuális/valós dichotómiára.

szó esik még olyan társadalmi/szociális közhelyekről, mint: korrupció; rasszizmus (méghozzá származási alapú, mintha csak egy indiai kasztrendszert látnánk, ahol a legalja népnek tekintett tauroni emberek vagy csendes beletörődéssel élnek, vagy maffiát szerveznek (emlékezzünk csak rá: az első maffiákat az olaszországban lenézett, bugrisnak tartott szicíliaiak hozták össze, és a capricában nem nehéz észrevenni a témabeli rokonságot), vagy megpróbálják magukat előkelőbb származásúnak eladni (az adams család is ilyenfajta passingra vállalkozott, meg is van a böjtje); szülő-gyermek kapcsolatok, melyeket helyenként kissé sematikusan, klisészerűen ábrázolnak, mégsincs bennük jelentősebb hamis hang, hihetőek; lelkiismeret vs. kötelezettség; ipari kémkedés; az elengedés lehetősége vagy lehetetlensége.

a színészek elsőrangúak, talán csak a zoë-t alakító színészcsemete játssza néha túl a szerepét -- de ez még belefér, főleg, ha a pilot vége bármilyen módon is jelzés a történet további sorsára. az operatőri munka, mint már említettem, a megszokott magas színvonalú, bár újdonságot nem hoz; a zene pedig a bear mcreary-től megszokott módon gyengéd, felkavaró vagy érzelmes, de sosem giccses és sosem tolakodó -- egyelőre még nem is olyan markáns, mint a bsg-ben volt.

mikor bejelentették a capricát, kétkedtem az ötletben. hiszen kit érdekelne, túl az egyszerű kuriózumon, mindaz, ami a bsg kezdetéhez vezetett, mikor már sokszor és sokan kitárgyalták a sorozaton belül a kolóniák történetét? lenne-e létjogosultsága a családregénynek, mint műfajnak, a scifi keretein belül? van-e értelme az egésznek?

felesleges volt aggódnom. a caprica, bár univerzumában, alaptörténetében megegyezik a bsg-vel, mindent összevetve egészen más állatfaj, mint elődje. erős, életteli, önigazoló állatfaj. és felnőtt, mélyen felnőtt. és egy másik világban, bolygóközi civilizációs háttérben játszódó sorozathoz képest a pilotban egy szem űrhajó sem jelenik meg.

a caprica pilot ereje épp abban van, hogy a kezdeti csinnadratta után visszafogottan, jelentősebb hamis hangok nélkül, őszintén, elgondolkozva, hitelesen, érzékenyen halad előre a kiszámítható, ám mégis megannyi kérdést feltevő befejezésig, s közben több tucat rétegben olyan témákat érint, amiket egy-egy filmes vagy pszichológiai szemináriumon órákig lehetne boncolni. nem tökéletes, de nagyot akar, nagyot merít, és sikeresen teszi mindezt. egyetlen félelmem már csak az, hogy vajon hogy fog működni ez a történet 45 perces epizódokként? merthogy lehet, hogy ez opera, a legnemesebb fajtából, a szappanhoz pedig az égadta világon már semmi köze.

íme egy előzetes, ami elég jól adja vissza az egész pilot hangulatát:

most jut eszembe. vettem megint kéksajtot, állítólag ez már dán. elgondolkodtam ezen. ha az alternatív halmazállapotba juttató kis szmötyik megjelennek egy amúgy nem penészesre vett sajton, kidobom azokat (mármint a sajtokat). aztán meg veszek direktbe penészes sajtokat. nem vagyok normális, kérem... rejtély ez a javából.

lehet, hogy az a lényeg, hogy a gyárilag penészes sajtokban a kis gombakolóniák kulturált megjelenésűek? az otthon spontán fellépőek meg szőrösek? lehet, hogy ennyin múlik a dolog, egy borotválkozás, és máris prezentálható a penész?

kezdem megérteni a napi-kétnapi borotválkozás fontosságát, ami a párkeresést vagy csak úgy simán csajozást illeti. ha kulturált péniszpenészgomba leszek, egyszer valaki engem is hazavisz.

na, ezzel az optimista gondolattal mára tényleg zárom soraimat. aki akar, megtalálhat ma este a könyvtár klubban záros ideig, aztán meg a dürerkertben egy kicsit kevésbé zárosabb ideig. aztán ha egyik helyen sincsenek csinos, szabad (vagy laza erkölcsű) kéksajtmániás csajok, akkor lehet, hogy a reménytelenség elvisz az instantba. vagy a fecskébe.

oké, ez így talán kissé hatásvadász lett... bár, igaz, ami igaz, a legutóbbi blázszünetben tanúja voltam annak, ahogy egy drapp színű galamb korrekt módon kiebrudalt egy szarkát háztömbünk közös kertjéből. a koreográfia a következő volt: galamb rárepül szarka kollegára - szarka kollega arrébrepül - galamb újra rárepül - szarka arréb repül - stb. és ez így, egészen a kert végéig. érdekes az ornitológia. (azért megnéztem volna, ahogy mondjuk egy veréb kergeti el a szarkát. és bár tudom, hogy a szarka az egy ritka nagy gecimadár, akkor is esztétikai élmény, ahogy kinéz. mondhatjuk, hogy valamilyen szinten a szarkák a madárvilág celebjei. na de azt hiszem, egy kicsit messzire mentek a gondolataim. vissza a realitás talajára.)

mivel épp nemrég olvastam valahol, hogy tonhal, tonhal, tonhal, meg gyömbér, ez eszembe juttatta az utóbbi idők egyik legjópofább "lopását", amit elkövettem. gasztonómiai értelemben, persze. szóval történt az, hogy egy munkás nap végén az új udvarban kötöttem ki (mármint az óbudaiban), és vacsora(vételi) idő volt. megláttam egy olyat, hogy sushi sei. ott bent meg egy bento boxot nekem tetsző alkotóelemekkel. na, abban volt egy csipetnyi abból, amit én később rekreáltam eképp:

bolond tonhal

(most kit érdekel, komolyan, hogy az elnevezés gáz?)

hozzávalók: valami lower-grade tonhalkonzerv (aki rio mareből csinálja, az egyrészt túl gazdag, túl fanatikus, másrészt elszállt az arányérzéke), némi méz (kicsi konzervhez egy gazdag tk., közepeshez kettő, nagyhoz meg ahogy a csövön kivér), némi sós szójaszósz (kicsihez 5 tk, közepes 10 tk, nagyhoz meg amennyit nem szégyellsz), no meg friss gyömbérgyökér

elkészítés: most komolyan, aki ezen megbukik, az inkább járjon étterembe, mert sanszos, hogy az első reggelikísérletnél magára gyújtja a konyhát, nyakból amputálja a kisujját a filézőkéssel, vagy belefagy a keze a mélyhűtőbe. szóval, egy olyan műanyag edénybe, aminek van jól lezárható teteje (ferkó, ne viccelj a tejjel, jó?), az olajos lev lecsorgatása után dobjuk bele a tonhalat (ami egyébként lehet dezintegrált állapotban is, mert mire végzünk, tutatixra, hogy az lesz), aztán vegyük el micimackótól a mézesbödönt, mérjük ki a mézet rá a tonhalra, vegyük elő a hűtőből a tesco színes szójaszószt (mert tényleg finom), mérjük rá a halra ezt is, végül pucoljunk ízlés szerint 1-2 ujjnyi gyömbérgyökeret, és reszeljük rá erre az egészre. jól összekever (igaz is, ma láttam az ikeában egy érdekes salátakeverő izét. nem tudom, hogy jó lenne-e nekem, úgyhogy legyőztem első felindulásomat, és ott hagytam. a fekete japán stíl étkészlet hasonló módon történő otthagyásához viszont nem kis lélekjelenlét kellett, mert betyár jól néz ki), rá a tető, és tessék a hűtőben hagyni fermentálódni úgy egy órácskát. aztán elő, és elő a valami teljes kiőrlésű cuccot (remélhetőleg frissen sütve) vagy, ha igazán nagy gurmé vagy, akkor a fekete apátsági kenyeret, esetleg egy kis natúr vajkrémet (tudom, hogy szentségtörés, de tonhalhoz az nagyon megy), oszt lehet élvezkedni.

no, ahhoz képest, hogy ezt elintézhettem volna kb. két sorban, egész tisztességes méretű dolog lett belőle. de sebaj! gimiben úgyis kiolvastatták velem az odüsszeiát (és akkor már az iliászt is kiolvastam, merő magánszorgalomból. vagy fordítva volt?), amit, ha szikár stílusban írunk le, a heti tévéműsorfüzetnél véknyabb cucc jött volna ki. de nem így tett homérosz, és én sem teszek így, ha már ilyen jó társaságban vagyunk. (ojj, de van pofája valakinek!)

kellemes húsvéti nyúlüldözést kívánok mindenkinek! (a kreatívabb pszichotróp drogokat használó embertársaimnak meg üzenem, hogy a fehér nyuszit az üregébe követni az álmoskönyv szerint érdekes pillanatokat, majd rettentő nagy kiegyenlítetlen gáz- és éttermi számlákat jelent.) igyekezzetek nem megmérgeződni a főtt sonkától vagy közelebbi ismertségbe kerülni szalmon ella kisasszonnyal.

...de ma két cikk is volt az indexen, ami karbaöltve a vasárnapi duna tv-s interjúkkal, meg az utóbbi idők általános hangulatával, szóval azt hiszem, az én személyes béketűrésemnek is vége. hadd jelentsem ki: utálok politizálni. és megértem azt a hozzáállást is, hogy ami engem nem érint, az nem érdekel, nem akarom a hangulatomat ezzel is elrontani.

csakhogy ma már ott tartunk, hogy bármely pillanatban TE magad is, akarva-akaratlanul, szembe találhatod magad a kis magyar valósággal, és akkor te is el fogsz csodálkozni azon, hogy mekkora a közöny, pedig mennyire vérlázító ez a bizonyos valóság. velem még nem történt ilyen vérlázító dolog (kicsik persze igen, ld. a táppénzről szóló írást), kopogjuk le, de ahogy emelkedik a szarhalom, egy idő után egyikünknek sem lesz elég magas az elefántcsonttornya, hogy az ablakon be ne kopogtasson pár tonna fekália.

miről is van szó? a duna tv videótárjában keresd meg az április 5.-i adást a heti hírmondóból (fekete-fehér kis logo). (amúgy miért nem tudnak egy direkt link-ikont kirakni egy-egy adáshoz? webfejlesztés, nohiszen...) figyelj a kormányfőváltásról szóló interjúra és a VÉSZ interjúra. az indexen meg ajánlom ezt a két anyagot: elfalaztak 100 ember az V. kerületben és a 4-es metró-panama. és akkor még ott van az az eset pár entryvel lejjebb, régi, tudom, a bácsika, aki áramot vezetett a kerítésébe -- vele pl. mi van?

szóval gondoljuk csak át, hol tart a magyar jogrendszer. ha bármit jogi útra akarsz vinni, készülj fel 4-5 éves procedúrára... ha pénzt akarnál így behajtani, felejtsd el, a legrosszabb esetben az adósod bebizonyítja, hogy a fekete az fehér, te pedig buktad a pénzed + a perköltséget. ha pedig téged, kisembert fognak perbe? hacsak nincs egy pár jó ügyvéd ismerősöd, neked kéne bebizonyítanod, hogy ártatlan vagy (pedig a jogrendünk elvileg az ügyészekre hárítaná a bűnösség bebizonyítását, ugye, az ártatlanság védelme... elvileg...). jó, bizonyos szinten mindig is ez volt, de ha nyitott szemmel és füllel jársz a világban, észrevehetted, hogy az utóbbi 5-6 évben mintha feje tetejére állt volna magyarország jogrendje. elég átnézned a homár blogot, a sógorom a zugügyvédet, és pár, hasonló tartalmú blogot, hogy világosan kirajzolódjon eléd a trend: a nagy halak, a pénz, most már bármit megtehet magyarországon. és bár ez az alaptétel igaz volt mindig is, most már az a helyzet, hogy nem csak tehet, hanem meg is teszi. mert senki sem fogja őt felelősségre vonni.

hadd használjak egy analógiát. ha egy szerverszoftver teli van biztonsági résekkel -- kiskapukkal --, akkor az csak a crackerek jóindulatán múlik, hogy nem törik fel. ha pedig valaki egyszer csak feltöri a szervert, és lám, semmi retribúció nincs -- de még a lyukakat sem foltozzák be --, akkor vérszemet kapnak, és terjedni fog az infó a net-alvilági körökben, hogy heló, szabad a pálya ezen a szerveren. így egy idő után az a szerver az eredeti feladatát már rég nem fogja ellátni, csak spamet küld, és DDOS-támadásokban vesz majd részt... az egyetlen megmentési lehetőség az, ha kivonjuk a forgalomból, és csontra újra telepítjük az egészet.

no. a szerver a magyar jogrendszer. és igen, az utóbbi 7 évben minimum, de tágabb értelemben az utóbbi 15-16 évben a nagy tőke számára nyilvánvalóvá vált -- leginkább az állami ügyekből, mint példákból --, hogy magyarország az a hely, ahol szinte bármit meg lehet tenni, anélkül, hogy az érdemi felelősöket felelősségre vonnák. hány esetről tudunk az elmúlt majd' 20 évben, amikor valami igazán nagy törvénysértésnek igazán nagy büntetése is lett volna magas pozíciójú felelős számára? egy kezemen meg tudnám számolni (és nem, nem vagyok radioaktív egykézen-tízujjú mutáns). és itt jön a j'accuse rész: igenis, vádolom magyarország legutóbbi 7 évének kormányát, abban, hogy nem hogy lépéseket tett volna az igazságtalanságok enyhítésére, hanem még nemtörődömségével és "példamutatásával" (privatizációs csaló, ügyeskedő, kormányzásban tehetségtelen, hazug miniszterelnök+kormánypárt, és legújabb cukorfalat jelöltjük, akinek a nevéhez a hajdúbét-es ügyek miatt vér tapad, és aki bizonyára jó sok ek-pályázat millióiból is rendesen kapott) olajat is öntött a tűzre. a hal a fejétől bűzlik, ugye, és mi ez, ha nem világos és nyílt üzenet arra nézve, hogy gyertek, csináljátok csak, itt a pénz beszél, mindenki másnak kuss?! hol csinálhat ilyen ügyeket, mondjuk, a strabag?! ha németországban próbálkoznának hasonló kaliberű ügyeskedésekkel, úgy vágnák ki őket, mint macskát szarni. nálunk meg...

sokan szajkózzák, hangoztatják, üvöltik, hogy magyarország morális válságban van: és igazuk van. a morális válság pedig a nagy gazdasági világválságnál is sokszorta rosszabb, mert ez az emberek empátiáját, lelkiismeretességét, hitét, igazságérzetét, bizalmát öli meg. és ha ezek nincsenek, akkor lehet akármennyi pénzünk, az élet minősége így is-úgy is szar lesz. ha ezt eddig nem hitted el, nézd meg a fentebb hivatkozott interjúkat, olvasd el a cikkeket, és ha nem szorul ökölbe a kezed, akkor gondolkozz el azon, mit tennél TE, ha ebbe a helyzetbe kerülnél. ez az empátia lényege... mit tennél te, ha egyik nap arra ébrednél, hogy a megszokott reggeli fénysugár helyett a téglafal kukucskál be az ablakodon? mit tennél, ha sok napig dolgoznál, és a megrendelő azt mondaná, szevasz, nem fizetünk (úgy, hogy pedig amit készítettél, az minden fronton megfelel a követelményeknek)? mit tennél, ha te vennél új építésű lakást, és beköltözés után pár nappal észrevennéd, hogy penészednek a vadonatúj falak, hogy kiesik az ajtókeret, az építtető meg már rég eltűnt a balfélen?

nem azt mondom, hogy a fidesz-garnitúra annyival sokkal jobb lenne -- talán épp ez a legszomorúbb, hogy amikor 1998-ban én és sokadmagamék megszavaztuk őket, élt bennünk a remény, hogy ők igazán tudnak tiszta lappal kezdeni, hogy ők elhozhatják az igazi társadalmi megújulást -- lettek ehelyett hasonló panamák (happy end kft, emlékeztek még?), leosztás ugyanúgy, eltolódás a szélsőjobb felé, populista demagógia --, de valahogy mégis egy tisztességesebb, emberibb, előremutatóbb, mi több, szociális 4 évet tudtak maguk mögött hagyni. és ez az, ami miatt számomra elfogadhatatlan megoldás az, hogy a nyilvánvalóan bebukott, programtalan és lacafacázó mszp még egy évig a hatalomban maradjon, miközben magukon és a süllyesztőbe kerülés réme miatt lebénult és sakkmattot kapott szdsz-en és mdf-en kívül senki nem támogatja őket, sem úgy nagy vonalakban a nép, sem a pénzügyi világ, sem a szakszervezetek? azt mondom, adjunk most a fidesznek szintén 7 évet, és bizonyítsák be, hogy a demagógiájukon és az ellenzéki szerepen túl ténylegesen van morális, társadalmi és gazdasági megujhodási programjuk, és azt végig is tudják vinni.

nincs még egy évünk, hogy tovább hemperegjünk a szarban. ha neadjisten bekövetkezik az államcsőd, azt a nagyon nagytőkéseken kívül mindnyájan, akiknek a megtakarítása forintban van, meg fogjuk érezni... amikor a forint teljesen devalválódik. kérdezzétek nagyszüleiteket, milyen volt az, amikor egy táska bankjeggyel kellett menni egy kiló kenyeret venni. remélem, ezt nem akarjuk megvárni. aki meg arra bazírozik, hogy az EU majd jön és megment minket, az jobb, ha tisztában van azzal, hogy az EU is nagy szarban van gazdaságilag, és ideig-óráig persze megpróbál minket visszarángatni a "kultúrországok" közé, de egy idő után sajnos az EU is belátja, hogy ami menthetetlen, az menthetetlen. és mi jön akkor?

kisebb, és hatékonyabb állam kell. a bürökrácia csak azoknak jó, akik belőle élnek meg -- egyszerűsítsünk, tegyük átláthatóbbá a folyamatokat, kezdjünk valamit az online ügyintézéssel is. az egészségügyet és az oktatást nem szabad elhanyagolni, mert ezen múlik a jelenünk és a jövőnk -- több megelőző programot, komolyabban vett szűréseket, egészségmegőrzést, ne pedig utólagos, költséges kezeléseket! be kell foltozni a jogrendszer megannyi kiskapuját -- mindet lehetetlen, de mint azt a fenti dolgok is mutatják, abszurd bohózat, ami itt jogrend címén folyik. emberközelibb jogrendet! és, ami ugyanennyire fontos, a jogrend humánus, de kellően konzekvens és átlátható betartatását! és talán ami a legfontosabb, talán amivel kezdeni kéne: tisztelt honatyáinknak ideje lenne belátni azt az egyszerű alaptételt, amit pl. nagy károly társadalomtudós nagybátyám is megírt pár éve: a politikusi pálya szolgálat. ugyanolyan szolgálat, mint az orvosé, a tanáré, a felelős beosztású igazgatóké, amilyennek a rendőrének kellene lennie, amilyennek a honvédénak kellene lennie; igen, fizetést kap, igen, a saját eszmerendszerét és metodológiáját használja, igen, az egóját kenegeti, de mégis alapvetően szolgálat, azokért, akik nem tudnak magukért tenni ilyen vagy olyan korlátok miatt. idealistán hangzik? lehet, sőt, biztos. de ha ezt nem lépjük meg, akkor mégis, hosszú távon, hová vezet ez az egész? fenntartható fejlődés? sem nem fenntartható, sem nem fejlődés ez, ami most megy. és ideje lenne felnőni is, amivel, akár tetszik, akár nem, a felelősség is együtt jár. tudom, hogy nehéz folyamat lesz, tudom, hogy látszólag leküzdhetetlen tehetetlenségi erővel kéne szembeszállni, de ha meg sem próbáljuk, akkor mi lesz? igen, egyfajta csendes forradalom kell, de nem véres, nem utcán vívott, nem kockakőhajigáló forradalom, hanem az erkölcs, a józanság, az empátia, a felelősségtudat és a számonkérés forradalma. ne süllyedj az apátiába. gondolkozz. és próbálj tenni te is. és a legfontosabb: kommunikálj. szervezz. ébressz.

na. szóval ezek azok a dolgok, amiket most ki kellett önteni magamból. ezek azok a dolgok, amik miatt már nagyon várom, hogy végre lediplomázzak, hogy ha úgy látom, az én kis elefántcsonttornyomat is kezdené ellepni a szartenger, akkor gondolkodás nélkül le tudjak lépni egy kulturáltabb országba. mert sem tönkremenni nem hagyom magam, sem betöretni e rendszer által, amit ma úgy hívnak: magyarország.

...miután megírtam az előzőt, és megéhezvén körbenéztem a hűtőmben, láttam, hogy van még kéksajtom (igaz, nem dane blue, hanem német, dor blue, valahogy nem a legjobb, de azért finom), amit ideje lenne elfogyasztani, mielőtt lejár... és akkor már elővettem a ginger preserve-t is (tulképp gyömbérdzsem), meg egy kis lime pickle-t (mindkettő tescós dolog, vannak ott ám nagyon jó dolgok a nemzetközi részlegen, a nem-value kategóriában), meg láttam, hogy maradt egy kis panchetta... meg még maradt két kisütni való minibaguette is (tudjátok, az elősütött fajta). úgyhogy ezt reggeliztem, tudom, kicsit későn. mmmmennyei!

(ja, és nem a tesco beépített embere vagyok, mindössze értékelem, hogy normális áron olyan dolgok is vannak náluk, amik máshol kb. ugyanilyen jók és kétszer annyiba kerülnek. világgazválság van, no. egyébként nem mindenütt: eddig csak dunaújvárosban és a bp-i bécsi úti tescoban találkoztam ezekkel a cuccokkal. a budaörsiben nincs, és ez meglepő, nagyon meglepő. a bécsi útinak amúgy is fantasztikus a kínálata.)

na, nem mintha nem lenne mit közölnöm.

csak épp idő meg ihlet nem volt hozzá.

most meg gondolkozom, hogy milyen formában, meg mit is írjak le.

kezdjük tán azzal, hogy a nagy gázdásági világválság, bár engem annyira nem érint (oké, a nyugdíj-előtakarékosságom nem tudom, pontosan hogy áll, lehet, hogy nem túl jól; de legalább hiteltörlesztésem nincs, mert hitelem se), mégis pár dolog megváltoztatására sarkallt. ezek között az egyik, hogy márpedig én abbahagyom a piacos kifőzdéből történő ebédvásárlást, bármennyire is finom (mert az), és nekiállok szigorúan magamnak főzni. mármint szigorúan nekiállok, néha, ha beesik 1-1 barát, nekik is szívesen főzök.

úgyhogy a továbbiakban amit biztosan meg fogok írni, azok a receptek, amikkel igyekszem feldobni sivár agglegény hétköznapjaimat, legalábbis gasztronomice. figyelem: az alábbi receptek 2-3 napos kajamennyiségre vannak belőve, mert azért a főmunkás/egyetemlegény nem tud minden nap főzni. lássuk hát az eddigieket:

cocás távolkeleti üvegtésztás izé

hozzávalók: mild currypor, tikka masala por, szójaszósz, 1 kis kókusztej konzerv, friss gyömbérgyökér, úgy 30 dkg sertéslapocka, szárított üvegtészta, 1 marhahúsleveskocka, 3-4 ujjhagyma, 1 kaliforniai paprika, szezámmag, esetleg chilis olaj, só, bors (lehetőleg tarkabors frissen darálva)

elkészítés: pucold meg a husit, és diagonálisan vágjál belőle kisebb darabokat. rakd be egy kis fémtálba az egészet, sózd és borsozd meg, majd öntsd rá a kókusztejet, úgy, hogy lepje be. szórj bele tetszés szerint curryport és tikka masalát, egy kis szójaszószt, vágj fel úgy 2 ujjnyi friss gyömbért kisebb darabokra, és keverd össze az egészet. tedd be a hűtőbe úgy 6 órára, hogy legyen ideje az ízeknek összeérni. (én úgy csináltam, hogy éjfél felé összeraktam ezt a részét, és reggel 6-f7 fele felkeltem összefőzni a dolgokat.) mikor a kb. 6 óra letelt, vedd elő a hűtőből. vágd fel az ujjhagymát és a kaliforniai paprikát, és tedd félre. vegyél elő lábast, töltsd meg megfelelő mennyiségű vízzel, tedd fel forrni. ha már forr, bele az üvegtésztát és a leveskockát. közben: serpenyő elő, egy kicsi olaj, és szépen pirítsd át a húst, utána öntsd le a pácszósszal, dobd mellé a zöldségeket, és forrald át az egészet. mikor az üvegtészta megfőtt (pár perc elég szokott neki lenni), szűrd le (a levesszerűségre nem lesz szükséged, azt öntsd ki), vissza a lábasba a tésztát, bele a serpenyőből a szószos-zöldséges husit, cseppents bele egy kevés chiliolajat, szórj rá szezámmagot bőven, és keverd el. utána fogyaszd egészséggel!

egyszerű marhsteak

hozzávalók: úgy 50-60 dkg marhafelsál, mustár, friss gyömbérgyökér, bors, só, olaj, ananász (friss vagy konzerv), currypor, frissen kisüthető (elősütött) kenyér/baguette/ciabatta/zsemle vagy sütőben átmelegített pékáru, vaj.

elkészítés: pucold meg a húst, és vágd úgy 4 fele, hogy szép steakek legyenek belőle. vedd elő a múltkori fémtálat (elmostad, ugye?!), bele a husit, dörzsöld át sóval és frissen darált tarkaborssal, dobj be némi mustárt a tálba, meg olajat is akkor már, és ha már így belejöttél, cakkozz bele úgy kétujjnyi friss gyömbért, csak az izé kedvéért. keverd össze, takard le fóliával, és be a hűtőbe úgy egy napra (hogy szépen fellazuljon a hús). aztán másnap indítsd be a sütőt, rakd be a pékárut (vigyázz, el ne égesd!), vedd elő a husit, dobd be forró serpenyőbe (a benne levő olaj elég lesz), és közepes lángon szépen süsd át, igény szerint (én speciel a mediumot szeretem, amikor a közepe még rózsaszínes, és jó lédús a husi) -- itt egy trükk: vágj bele párszor a husiba, hogy a hő rendesen jusson befelé is --, vagy, ha olyan gizda vagy, használhatod a maghőmérőt (most már nekem is van). a lényeg, hogy a vége felé dobj be egy kis vajat, hogy annak az íze is gazdagíthassa a steaket (ugyebár, klasszikusan vajon kéne kisütni az egészet, de az brutális türelemjáték és egyensúlyi állapot-keresés, mert a vaj hajlamos gyorsan odakapni, ami nem a legjobb dolog a világon; gordon ramsey-től lestem az ötletet, hogy amit klasszikusan vajon sütnél ki, azt kezdd olajon, és csak a vége felé dobd bele a vajat is). ha megvan a husi, vedd ki a serpenyőből, és az előzőleg feldarabolt ananászt dobd be a helyére, és szórd meg egy kis curryporral, és karamellizáld át. eddigre a péksüti is kész, vedd ki a sütőből, vágd ketté, és "töröld fel" a serpenyőt a pirítható oldalával. utána élvezz el gasztronomice.

tejszínes-zöldpestós spagetti füstölt sajttal és panchettával

hozzávalók: egy csomag (500g) spagetti, egy doboz zöldpesto (a tescós is jó), egy doboz főzőtejszín, só, bors, úgy 20-30 dkg karaván sajt, 5 dkg panchetta (a legjobbat a picanterből szerezheted), olaj

elkészítés: spagettit bedobni egy kis sóval, olajjal a lábasba, amiben már forr a bál. közben egy kis lábasban tessék összekeverni a pestot tejszínnel, egy kis borsot tessék törni az orra alá, és így átforralni, addigra a tészta is megfő (szigorúan al dente, kérem!), tésztát leszűr, szuttyal összekever. reszelj némi karavánt. (jó sokat, ha én is ott vagyok.) tányéronként pár szelet panchettát (ha a picanterből vetted, ahol hártyavékonyra vágják, ahogy az illik, akkor úgy 4-5 szeletet) egy csepp olajon piríts át. rakd a spagetti tetejére. rá meg a reszelt karavánt. nyamm!

vegák nyugodtan elhagyhatják a panchettát, anélkül is finom.

kéksajtos risotto kapribogyóval

hozzávalók: úgy 250g risotto-rizs (tescóban van, nagyon jó, ott 500g-os kiszerelésben), 2-3 tyúkhúsleves-kocka (de lehet zöldségleves-kocka is hardcore laktovegáknak), víz, vaj, egy szelet kéksajt (ebben is meglepően finom a tescós kéksajt), kapribogyó.

elkészítés: főzz úgy 1-1,5l-nyi levest a kockával (ez az ún stock, tehát az üres leves), aztán tartsd készenlétben. egy kis vajon futtasd át a rizst (mármint egy picit barnítsd meg), aztán a levest hozzá kevergetve főzd meg a rizst. na, és itt a trükk. mindig csak annyi levest adj hozzá, hogy épp hogy felvegye a rizs a levet, tehát, ne fullaszd meg szegény rizsszemeket a lében! kevergesd folyamatosan, és amikor felszívta a levet, rakj hozzá megint (úgy 1-2 merőkanál jó szokott lenni). ezt úgy 20 percig csináld, addigra a rizsnek épp illene megfőnie, és létrejönnie a risottós állapotának. na, és akkor a kéksajt: 15 perc főzés után tördeld fel a kéksajt 3/4-ét (mert az 1/4-ét már úgyis megmajszoltad közben, valld be!), és szórd bele a risottóba, majd kevergesd el, úgy, hogy átolvadjon. az utolsó percben pedig dobj bele tetszés szerinti mennyiségű kapribogyót.

oszt élvezd. nemvegák ehhez is piríthatnak egy kis panchettát (az szinte mindenhez jó).

fontos: ha újramelegíted, mindig rakj hozzá egy kis vizet, nehogy nagyon kiszáradjon. igazán tökéletes csak frissen lesz, de még 1-2 napig is nagyon finom marad.

na, egyelőre ennyit mára a gasztronómia csodás világából.

végre itt a jó idő, úgyhogy rövidesen megyek is fringe-elni, és mivel végre kész mefistóm szervize (a noncognoscientik részére: mefisto a fő bringám, és igen, így írom, mert így kúl), új lánccal és fogaskoszorúval, végre újra bringával mehetek mindenhova.

ja, és persze, amilyen ökör vagyok, tegnap, amikor elhoztam mefit matuz mestertől, hát nem leadtam egy rendelést egy újabb bringára? ezúttal kocsmabringát építtetek, egy sebességes (de nem fixi) -- már tesztelem is az ideális áttétet mefin --, egyszerű, randa kis városi drótszamarat, ami aztán mindent elvisel. a váz már megvan, egy rózsaszín(!!!) puch, kellően tragacsos. hehehe.

tehát itt a forrás: Halálos áramütés uborkalopás közben.

az utolsó bekezdés szerint a bácsit most a rendőrség "több emberen elkövetetett emberölési kísérlet bűntette" miatt letartóztatja.

kérdem én, miért is?

azért, mert három idióta (valszeg roma, és itt most ne faji előítéletről beszéljünk, hanem konkrétan arról, hogy 30-50 rokon, és megjelenik, és vérbosszú egy lopás kísérlete miatt bekövetkezett emberhalál okán; szimpla fehér embernek ritkán van ennyi mobilizálható rokona, és kész) tudván, hogy árammal védett kerítés van a kert körül, csakazértis elmentek lopni, és az áram az egyiket agyonhókantotta, a másikat csak é.v.-be rázta, a harmadik meg volt annyira mázlista, hogy el tudott rohanni?

álljon meg a menet! ha én berohanok a parlament előtti főtérre zavargás idején, azzal a szándékkal, hogy ellopom a szent koronát, és egy gárdista lelő, akkor azt a gárdistát, vagy neadjisten a kedves magyar államot a rendőrség bilincsbe verve elvezetteti? vagy ha büdös kábeltolvaj lennék, és "munka" közben agyoncsapna az áram, akkor az ELMŰ vezérigazgatóját sittre vágják?

persze, hogy nem.

összegezzük: 1) a bácsi kertjét rendszeresen megdézsmálták, ezért a bácsi úgy döntött, aktívan megvédi a magántulajdonát. a potenciálisan halálos árammal védett kerítés tényét, gondolom, kiírta (hiszen a három tolvaj tudott róla). este 10től reggel 6ig üzemeltette, teljesen reális. 2) a három "atyafi" nem kedveskedni ment oda, nem venni a bácsitól bármit, és legfőképp nem a bácsi hívta oda őket, hogy jajj, gyertek már uborkát lopni. 3) ez a három véglény tudott róla, hogy halálos árammal van megvezetve a kerítés, ha megpróbálnak belógni, akkor könnyen ott is maradhatnak. 4) megpróbálták a barmok, egy ott maradt megdögölve, egy jól megégve, egy meg elrohant haza a viskóba hogy jajj mámi, jajj mámi, meghótt a gáspár, vagy ki a csoda, oszt 30-50 rokon nem volt rest, és máris ott termett a bácsinál, hogy jól elégtételt vegyen azért, mert...

...mert a bácsi megvédte saját tulajdonát a tolvajoktól.

kedves rokonság: szar ügy, bazzeg! talán nem úgy kellett volna nevelni a három purdét, hogy az uborkalopás semmi morális problémát ne vessen fel bennük! talán el kellett volna küldeni őket általános iskolába, hogy legalább annyit megtanuljanak, hogy a halálos áramütés az nem pofonvágás, hanem halálos áramütés, halálos! ahogy én látom, maguknak keresték a bajt, tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek, magánlakot sértettek, rablási szándékkal csinálták, egyék meg, amit főztek.

kedves rendőrség: ha már látványosan beleszarnak abba, amit egyesek megengednek maguknak (rablás, erőszak, stb.), akkor ne csodálkozzanak, hogy a kiábrándultak előbb-utóbb vagy lelépnek innen, vagy önbíráskodásba fognak. és ez a bácsika még nem is igazán önbíráskodott: egyszerűen csak megvédte a saját tulajdonát. azoknak a büdös tolvajoknak semmi, de semmi keresnivalójuk nem volt ott! szóval azt hiszem, nyugodtan lehetne ejteni a vádat.

(arról nem is szólva, hogy szegény bácsinak milyen lesz már az élete... ha elítélik, mehet öregségére a dutyiba, vagy fizethet annyit, hogy abba belerokkan; ha meg felmentik, akkor biztos, hogy a 30-50 emberes rokonságban lesz egy olyan barom, aki vérbosszút esküszik, és éjszaka, amikor védekezni sem tudna, megkéseli a bácsit.)

el padre voltam, magyarisztánból jelentkeztem.

eredetileg egy jó nagy megapostot szerettem volna írni visszatérő bejegyzésként (mert igen, tervezem már egy ideje, hogy újra írjam a blogot), ám sajnos kis országunk tett róla, hogy legyen egy téma, ami olyan szinten felhúz, hogy már majdnem ne is tudjak mit mondani... (tervezek egy post-sorozatot, amiben elmondanám az én kis magánvéleményemet a négyes metróról, az egészségügyről és egyáltalán, arról a jó pár dologról, amivel a mostani magyarország egyre sikeresebben győzköd arról, hogy húzzak innen a francba egy kultúráltabb országba. tekintsük ezt bevezetőnek.)

ha emlékeztek még, szeptemberben kórházba kerültem tüdőembóliával, másfél hétig bent is voltam, azóta is vérhigító gyógyszereket szedek (egy kísérleti program keretén belül, így legalább ez ingyenes számomra, és rendszeres kontrollban részesülök -- el sem merem képzelni, hogy azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem esnek bele e kísérleti szer, a dabigatran kipróbálási feltételrendszerébe, mennyibe kerülhet a havi rendszeres syncumar vagy warfarin-adag, és milyen kálváriával járhat a havi rendszeres ellenőrzés megoldása). az embóliát, bár hivatalos papírom még nincs róla, de legnagyobb valószínűséggel egy, még júniusban történt biciklisbaleset félrekezelése (mondhatni, null-kezelése) okozta. annyi történt, hogy júniusban estem egy nagyot (országúti biciklivel járok, és a váci úton sikerült éjszaka, esőben, egy busz által kimart aszfaltgödör fodrára hajtanom, ami ki is csavarta a kezemből a kormányt, és rövid úton az aszfaltra vágott, úgy, hogy a homlokommal is fékeztem egy kicsit, de leginkább a bal térdem fogta fel az esés nagy részét). egy hétre rá már annyira bedagadt és fájt a bal térdem, hogy alig bírtam mozgatni. mivel ez a dolog pont egy hónappal azelőtt is megtörtént, tudtam, hogy az általános szakrendelői sebészeten szinte semmi érdemi kezelésre nem várhatok (röntgen, mondják, nincs eltörve, fastum gél, szevasz), a sportkórházba mentem, x. orvoshoz (nem írom ide a nevét, mert nincs értelme vádolni; igen, ő követte el az alapvető hibát, hogy nem csináltatott doppler-vizsgálatot (ez egy ultrahangos vizsgálat, amivel a vér áramlását tudják figyelni, esetemben a térdemben, a vénáknál), de ez, mint kicsit később írni fogom, nem feltétlenül az ő hanyagsága, inkább a mindenen spórolni igyekvő magyar egészségügy felelőssége), aki szintén röntgen, némi tapogatás és mozgásvizsgálat után felírt gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót. és, mint írtam, nem csinált dopplert, amivel egyből látható lett volna, hogy egy akkora vérrög volt a bal térdemben, hogy a vénám jó kétharmadát elfoglalta egy szakaszon. ami szomorú, hogy mondta is, valószínűleg elszakadhatott a vénám, és egy ödéma van a tédemen belül. ha akkor és ott csinál egy dopplert (kb. 1200 ft vagy mennyi egy vizsgálat a tb-históriám szerint), és az alapján felír valami egyszerű vérhigítót, amit szedek max. egy hónapig, nem lett volna embólia. nem írt fel, nem kezelte, így lett. (kettő is, de az egyiket, nem is tudva, hogy az, két lábon kihordtam, sőt, a völgyhajtásos versenyen annyira pumpálta a szívem a vért, hogy át is törte az embóliát -- a verseny közben, úgy félúton, hirtelen visszajött a tüdőkapacitásom.)

a kórházról részletes beszámlolót már írtam, egyáltalán nem volt rossz élmény, és adott jó sok gondolkoznivalót (és időt is rá) magamról, az életemről... egyáltalán nem volt rossz. az emberség sok pozitív példáját láttam ott, rettentő körülmények közt is. még egyszer: nem az egészségügyi dolgozókkal van a baj, ahogy én láttam, néha irreális körülmények közt is igyekeznek a legjobb tudásuk szerint dolgozni; a baj a rendszerben van. de elkanyarodtam: a lényeg a lényeg, másfél hét kórház után még otthoni lábadozás is volt jó sok, két hónapra betegállományba mentem (előtte meg talán tíz éve utoljára). ha betegállomány, akkor táppénz. ugye?

nem, nemugye.

a munkahelyem rendszeresen fizeti az eü. hozzájárulásomat, tb-t, egyebet. mindemellett, az elte btk angol szakjára járok, nappali képzésen, állami támogatással (mert első diploma lesz, ily öreg fejjel is). ezeket fontos tudni a végeredményhez (ami nem végleges, reményeim szerint, de ne szaladjunk előre).

nos, némi késéssel, amiben én is ludas voltam, a táppénzigénylést csak egy hónap késéssel tudtuk feladni (céges szinten), de december 4-én megérkezett az egészségbiztosítási pénztárba (EP, a fővárosi és pest megyeiről van szó). december 28-án foglalkoztak először az üggyel, ki is találták, hogy akkor én most sürgősennyolcnaponbelül nyilatkozzak róla, járok-e még az egyetemre, ill. jártam-e a táppénzigényes időszak alatt. ez a levelük megérkezett január 4-én, 5-én ajánlva postáztam is a választ. telik-múlik az idő, semmi reakció, ezért január 20-a körül (ekkor már majdnem két hónapnál járunk) felhívtam a levélben megadott ügyintézőt, hogy ugyan már, mondjon valamit, hol tart az ügyem (persze próbálkozni itt is kellett többször, mert valamiért hivatali időben többször nem volt elérhető az ügyintéző, x-né -- megfigyeltétek már, hogy szinte minden hivatalos, bürokratikus ügyben, valamilyen x yné szignózza a dolgokat? az ember fejében ott él a kép ezekről a tipikus 50es, régirendszeres, kiskirálykodó, szegorújanatörvínybötüjéhöz-ragaszkodó x ynékről, akik két akta tologatása közt kimennek kávézni, pletykázni, kiskegyedezni egyet. valamit kéne tenni ez ellen a kép ellen, de nekik ez így jó, nem tesznek. nesze neked hatékony, karcsúsított államapparátus). nos az ügyem ott tart, hogy majd holnap (21-én vagy mikor) dolgozzák fel a 10-én beérkezett (posta, posta... öt nap kell egy budapesti címtől egy budapesti címig?! eh...) leveleket. és ezzel, további kérdésekre időt sem hagyva, az interaktivitást teljesen mellőzve, amolyan mátékrisztás-leggyengébbláncszemes-viszlátos hirtelenséggel egy "köszönjükahívását. viszonthallásra" fordulattal rámcsapta a telefont. biztos késésben volt a beütemezett traccspartiról.

nos, azóta semmi... tegnapig (ami egyben a szülinapom is volt, 33., kedves EP, köszönöm ezt a "remek" ajándékot). pedig már próbálkoztam többször is elérni a fenti x-nét, sikertelenül. tegnap meg megjött egy levél, benne a határozat: elutasítják a táppénzkérelmemet. indoklás: mivel nappali egyetemre járok, ezért munkahelyemnek nem kötelessége fizetni az eü-hozzájárulást, így én nem is kaphatok. csókolom, készpassz, iktatva, 15 napon 3példányban fellebezhetek. agyő.

látjátok az indoklásban rejlő, ravasz logikai buktát? mivel a munkahelyemnek nem kötelessége fizetnie, ezért mi nem fizetünk neked. az a tény, hogy a munkahelyem igenis fizet eü. hozzájárulást, ami alapján így jogosult lennék a táppénzre, az nem érdekli őket. akkor felmerül a kérdés, miért is fizetünk utánam eü-hozzájárulást. illetve, a durvábbik kérdés az az, hogy ha az ember fia/lánya egyetem mellett munkát vállal, ami esetleg a megélhetését biztosítja (mert ugye az egyetem nem fizeti nekünk a lakbért, a villanyt, a gázt, az internetet stb), és ott kerül táppénzállapotba, akkor a mélyen tisztelt EP egy ilyen logikai bukfencet tartalmazó indoklással simán elküldheti a vérbe, hogy nekednemjár, tehülyeegyetemista?! ez micsoda visszásság már, és vajon hány embert károsítottak meg így? a diák nem ember, ő ne legyen beteg, stb?

arról már szinte nem is szólva, hogy ahhoz, hogy ez a döntés megszülessék, 2 hónapra és 10 napra volt szükség. ez hol van bármiféle hatékonyságtól? és ha belegondolok abba, hogy az én adóm tartja el az EP-t és az ilyen hasonló kövület-szervezeteket...

szóval, igencsak zabos vagyok. nem meglepő módon, azt hiszem. természetesen mint a pinty megtámadjuk a határozatot, szerencsém, hogy munkahelyem révén olyan könyvelői-bérszámfejtői-jogászi kapcsolataim vannak, akikkel úgy támadhatjuk meg az EP véleményét, hogy azt sem tudják majd, mi csapott le rájuk, de ez nem mindenkinek adatik meg. azok azok, akik áthullanak ezen az egyre durvább lyukakkal teli szociális hálón. rajtuk ki segít?

nagyon-nagyon sajnálatos az, hogy a mélyen tisztelt kormányunk és eü-i miniszerünk a spórolást az állampolgárain akarja végrehajtani ahelyett, hogy végre tényleg karcsusítanák, modernizálnák a közigazgatást (az utóbbi időben több ilyen szervvel is volt levélváltásom, webcím, email-cím az ügyintézőhöz nuku; hiába, a posta is állami cég, kell nekik a bevétel, az email meg ugye ingyenes lenne; zs-né marikát meg már nem lehet elküldeni, hogy megtanulja az email használatát, ahhoz ő már túl öreg...), inkább, a bizonyítékok alapján, az "addig ülünk a pénzeden, amíg meg nem őszülsz, és még azon túl is"-szemlélet alapján működnek. elgondolkoztatok már azon, hogy miért van az, hogy az összes állami szerv a nyolcnaponbelülbazzeg meg a tizenötnaponbelülbazzeg határidőket követeli az állampolgártól, ő meg nagyvonalúan egy-két hónapokat hagy magának a bármiféle érdemi intézkedésre? (azt az indoklást, hogy nekem ez csak egy ügy, nekik pedig sokezer hasonló üggyel kell foglalkozniuk, na azt hagyjuk a fenébe. egyrészt, ők is vannak sok ezren, és nekik csak ezzel az egy bizonyos szegmenssel kell foglalkozniuk, nekem pedig sokmillió egyéb üggyel, sajnos nem főállású államiintézménynek-válaszolgató robot vagyok.) persze, a kamat. nekem úgy százezer forint az nem kamatozna túl sokat. de vegyük az ilyen visszatartott követeléseket, en masse, milliárdos tételben, egy hónap alatt is termel az legalább százmilliót. de jó nekik. ez azonban nekünk nem jó. és ők elvileg értünk vannak. hogy is van ez? miféle cinikus kormány és apparátus ez?

de addig is, nem bírom ki, hogy be ne linkeljem. na jó, embed. zseniális. ebben a változatában nem is láttam még.

ezt pedig csak azért, hogy tessék egy jót röhögni. én már napok óta ezen. (thx, zsuzsi!)

ha belegondolok, mi szinglik, dá, g és én, elég jól kitaláltuk magunkat. most abból a szempontból, speciel, hogy ahelyett, hogy boronganánk, meg nagyokat sóhajtanánk a világ vs mi (illetve, hogy precízebb legyek, a nők (dá esetében a pasik) vs mi) témakörön merengve, tulajdonképpen a legjobb úton haladunk affele, hogy egy privát triatlon-csapatot alakítsunk. (most, hogy már dá is beszállt a futásba). hiszen mindnyájan bicajozunk rendszeresen (még ha nem is együtt, de a városi létben feltétlen), lassankint szokássá válik a szombati vagy vasárnapi uszodázás, és ma már mindhárman futottunk.

tulajdonképpen már csak egy amatőr versenyt kéne találnunk, gyártani mezeket, és jelentkezhetnénk csapatként. úszásban 1km-ig mindnyájan garantálva vagyunk (mell; én spec most húzom fel 1,5km-re az egyszeri adagomat), cangázás megy mint fene, még a futáson kell csiszolni.

és mivel idevág, mármint a triathlon témához, cristina doná samuel - triathlon (casasonica remix).

lezáró akkord

mikor először láttalak
mozdulatlanul
fájt, hogy mennyire
szerethetnélek
mikor először láttalak
mezítelenül
fájt, hogy mennyire
megszerettelek
mikor utoljára láttalak
távozófélben
fájt, hogy ennyire
futotta csak
mikor újra látlak
fél-idegenül
már nem fáj többé
mosolygunk majd

- ezt most miért kaptam?
- bocs, a megszokás...

addig egész jól bírtam. sőt, ha lehet ilyenben upper hand-et értelmezni, akkor az nálam volt. és akkor, ez, rettentően övön aluli volt. a legrosszabb, hogy nem is szándékosan.

sic transit gloria mundi, dehát ez azért nem a mundi -- mégha arra elég is volt, hogy miután becsukta az ajtót, és kölcsönösen vigyázzmagadra-t mondtunk, a lépcsőházban percekig, kitörő könnyeket visszafojtva, képtelen legyek elindulni, mert az emberben, amennyiben én az vagyok, ilyenkor mintha kettétörne a lélek...

az egyik rész az rázza a fejét, nem hiszi el, hogy mi van, és miután a világot őrültnek elkönyvelte, visszamegy, bekopogtat, bemegy, befekszik az ágyba és egymást átölelve alszik el vele. és minden rendben van.

esetleg, ha az első kopogásra nem érkezik válasz, elkezd dörömbölni, a femme kiszalad, bőgve átölelik egymást, majd szeretkeznek egyet és ezután alszanak el összebújva (a francba, az mennyire ment...). de ilyen úgyis csak a rosszul megírt romantikus filmekben van. lám, ez már a másik rész sugallata, hiszen...

a másik rész pedig tudja, hogyha akkor, ott, a vállára kapja könnyű drótszamarát, akkor, bár most az egyszer nem mondtam ki kettőnk helyett a boldog(talan)ító nemet -- egyszer már vigye valaki más a súlyát a dolognak -- szóval akkor 99% a sansza arra, hogy utoljára megy le azon a lépcsőn, utoljára köszönhetne a kis sportkának az utcán (ha épp nem lenne máshol), és az a csók, az az utolsó volt, s így, amit mondott, még keserűbbé teszi az utóízét...

...node azért nem ez volt a világegyetem legdurvább vonzatú csókja. csak most. csak nekem.

és csendben, ott, a szobádban, az ágyadon, amit megjavítottam neked, ha jól odafigyelsz, ott dereng még az az egyik rész. és próbál téged átölelni.

és a hajnali köddel együtt nem tehet mást, ő is eloszlik némán.

te pedig átfordulsz a másik oldaladra.

nasszóval. per pillanat az nlc-s blogom (jó, van ilyen, hogy az ember a blogolást a társkeresés egyik eszközeként használja, főleg egy randiszájton, az vesse rám az első követ, aki elég gyors ahhoz, hogy utolérjen) fontosabb bejegyzéseinek áthozatalán dolgozok, új bejegyzések csak azután, hogy azzal végeztem. aztán ha azzal kész vagyok, egy utolsó hét VIP tagság, hogy ide tudjam irányítani az ottani olvasóimat, aztán csókolom. ott hagyom porosodni mind a 8 hónap termését.

addig kis türelmet kérek.

ja, ez a sablon átmeneti. meg akarom csinálni a sajátomat, csak arra per pill nincs időm.

update: már csak úgy a harmada-negyede van hátra az átvitelnek.