no, most, hogy egy hitelminősítő már besorolt minket abba a bóvliba, amibe az utóbbi hónapok kormányzati kommunikációja alapján már rég be kellett volna kerülnünk, hadd osszak meg pár gondolatot. (és igen, ha valaki kérdezné: a forint mélyrepülését én is érzem a zsebemen, közvetlenül, úgyhogy nem a levegőbe beszélek.)
miután a gyorstüzelő naszád (gyk: kisországunk) mindenkit megdöbbentő ide-oda cikázása után a felsőbb szinteken rádöbbent végre valaki, hogy ez így nem megy tovább, és vissza kell hívni az IMF-et, ami meglepő módon még hajlik is a visszatérésre -- nem tudom, ha valahol engem küldenének el így, és elmondanának mindenféle főgonosznak, aztán egyszer csak kuncsorogni kezdenének, hogy jöjjek már vissza, én minimum az arcukba röhögnék, hogy peeersze, eztnektek -- szóval ezek után az a kommunikációs sortűz, amit matolcsy lenyomott, enyhén szólva is groteszk. mert hogy tulajdonképpen nekünk nincs is annyira szükségünk az IMF-re, minden szép és jó, a magyar gazdaság dübörög, egyedülálló módon leszorítottuk a hiányt (jó, ez az egy speciel tényleg így van, na de milyen áron), szóval még mi teszünk szivességet az IMF-nek, hogy visszajöhetnek. megintcsak, ha én lennék az IMF, ezután vagy beintenék, hogy naakkorhellópá, vagy ideküldenék pár jósvádájú úriembert, hogy legyenek szivesek addig pofozni ezt a matolcsy nevű egyedet, amíg el nem jön az a pillanat, hogy a feketét feketének látja, nem pedig, teszemazt, hupikéknek, a fehéret meg fehérnek, és nem narancsszínűnek. de nem, túl a röhögéstől a fejüket fogó polgazd elemzőkön és a friss leminősítésen kívül más dádát nem kapott a kormány. jó, ez utóbbi is bőven elég, persze nem nekik, mármint a kormánynak, hanem nekünk, akik ehhez az ámokfutáshoz, kényszerből, álljuk a cehhet.
matolcsy meg változatlanul a hivatalában marad, hiszen szerinte minden jól megy, és ha már ilyen sikertörténetet ír az újmagyar gazdasági szabadságharccal, miért is menne? inkább bónusz jár neki, vagy ha az már nem, akkor legalább egy franciakrémes, szódával.
hadd vegyek pár analógiát, hiszen egy ország működése nem különbözik rettentő mértékben egy kórház, vagy egy piaci cég működésétől.
józsi néni vérnyomása
józsi néni bemegy az orvoshoz, mondva, hogy fáj mindene, szédül, rosszul van. a doktorúr megállapítja, hogy bizony rettentő magas a vérnyomása, nagy a koleszterinje, és bizony cukorbeteg-magasságban van a vércukra. de semmi baj, józsi néni - csettint az orvos, - megoldjuk a problémát seperc alatt, van egy eredeti ötletem -- csökkentsük a vérnyomást, és akkor a koleszterin és a cukor is mindjárt helyreáll! józsi néni bizakodva hálálkodik a doktorúrnak, jajdejólesz. a doktorúr meg heves gondolkozásba kezd: hát a vérnyomásnak biztos az az oka, hogy józsinéni túl sokat eszik, ott a férje, a maribácsi, minden évben levág egy teljes gyesznót, oszt zabálják a zsírt meg a húst ész nélkül, azt sem tudják, hogy kell beosztani. nosza, hívja is doktorúr józsinénit, hozza csak be a múltkor levágott coca összes ehető maradványát, majd én fogom magának azt újraosztani, nehogy már ennyire elhízzon, ej. józsinéni húzza a száját, dehát mégiscsak a mi gyesznónk, mi neveltük, ejhaj, de a doktorúr kérlelhetetlen: józsinéni, figyeljen ide, nem fogom én magát többé kezelni, ha még ennyit sem tesz meg a gyógyulása érdekében! józsinéni megijed persze, és viszi a gyesznó maradványait.
no, pár hónapra rá, józsinéni értékei nemhogy jobbak lennének, de rosszabbak, a gyesznót hiába adagolja olyan kevéssé a doktor. hujj, vakarja is a fejét a prof, mitévők legyünk, mitévők legyünk, na jó, adjunk neki valami jó erős vérnyomásgyógyszert. józsinéni azóta már, igaz, párszor majdnem cukorkómába esett, egyszer volt majdnem egy sztrókja is, nade azt mind a magas vérnyomás okozza. osztán furcsán szaglik a lába is, te, maribácsi, ez nem üszkösödik? jajmán, dehogy, gyógyul az, csak ilyen a szaga.
megint pár hónap, és józsinéni lábát amputálni kell, de a műtétnél a cukor miatt komplikációk lépnek fel, jajdoktorúr, mileszmost, sebaj, lecsapják a másik lábát is. józsinéni félholtan fekszik a kórházban, odajön hozzá sugárzó arccal a doktorúr, nézze, józsinéni, ne lábatlankodjon már, hát látja a leleteit?! hát nem lejjebb ment a vérnyomása?! ugyehogy minden rendben is van már? józsinéni pedig nem tudván mást tenni, nyöszörög egyet.
kérdés: bármelyik józan orvosi kamara mit tenne ebben az esetben? minimum elcsapnák a doktorurat, de ha még be sem látja, hogy hibázott, akkor el is veszik tőle a praktizálás jogát. nemde?
no, lássunk egy másik példát is.
a gyár, az adósság, és az egyedi stragéga
az abcughinnye gyár és erő nyrt. évtizedek óta épphogy csak fenntartja magát, és csak görgeti a veszteségeit -- azért annyira még működőképes, hogy ne jelentsen csődöt, de épphogycsak. a részvényesek úgy döntenek, ez így nem maradhat, az előző vezérig is hazudott a főkönyvekről egyszer, nemleszezígyjó, nevezzünk ki új vezériget meg szélszmenedzsert. no, meg is teszik, jön orr bánk vezérig, meg mató pál szélszmenedzser, és némi szaglászás után úgy döntenek, hogy a cégnél a legnagyobb baj az, hogy túl sok a görgetett veszteség.
igaz, hogy a legutolsó vécépucoló is tudja, hogy az igazi nagy baj az, hogy többen vannak táppénzen, mint akik dolgoznak, hogy annyi a közép-, alközép-, felközép-, alfelső-, középfelső-, és feszültség-vezető, hogy lassan többen vannak, mint az a pár ember, aki még dolgozik is valamit a cégnél.
igaz az is, hogy ahhoz, hogy egy csavart becsavarjanak, minimum két formanyomtatvány, egy közjegyző és három feketekávé lesz marika, kell. igaz az is, hogy bár régebben a melósok hordták haza fusiban a nyersanyagot s néha a kész terméket is, saját és -- némi alternatív piaci utánértékesítés után -- mások hasznára, mára már inkább a de-kár-hogy-nem-a-villanyt vezetői réteg viszi haza mindig a tollakat, a mérlegkönyveket, a mérlegeket, a könyveket, meg úgy egyáltalán, bármit, amit éppen fel tudnak kapni a nehéz munkás nap végén.
mindezek igazak, node a legnagyobb baj mégis az a sok görgetett veszteség, amit az elmútnyócévben halmozott fel a cég, mormolják az új vezetők, egyre hangosabban.
mató úr szemezik, egyre csak szemezik a számokkal a főkönyvben. no, spórolnunk kell, hol spóroljunk? hmm, sok az anyagkiadás, fogjuk vissza -- no és ha kevesebb terméket állítunk elő, kit érdekel, a mi termékünk olyan egyedi, annyira kívánatos, hogy akkor még a magasabb árat is megadják érte! - morfondírozik magában pál. - meg aztán itt van ez a sok táppénzes, nem lesz ez így jó. tyű, és néhány dolgozó milyen számlákat adott már be elszámolásra, plazmatévé, herkentyűburger-készítő-masina, aztamindenit. és rinyálnak, hogy saját zsebből fizették... na majd elbeszélgetek én azokkal a... plazmatévé-gyárosokkal! - vidul fel mató, és már előre élvezi, milyen hercig kis büntetőszankciókat talál majd ki nekik. - no meg ezek a belső képzési költségek... tanulják meg maguk a melósok, mit hogy kell csinálni! - morcog magában pál, - ha leviszi a karjukat a ragyaeszterga, legalább egy életre megtanulják, merre gyalul az úristen!
a lényeg, hogy csökkenjen a cég adóssága, ez a lényeg, a többi nem számít -- mantrázza pál, üveges szemekkel, és nekilát.
bevezetik, hogy minden terméknek ugyanolyan haszonkulccsal kell továbbértékesítésre kerülnie. kár, mert az eddig félig-meddig nyereséges termékek mostantól már veszteséget termelnek, de mató úr szerint: nem baj! most már egyszerűbb számolni mindennel! -- és zavarában leveri az abakuszt az asztaláról.
felveti, hogy a cég által felvett hiteleket ezután kasmirban gyártott fagolyós rágógumiban törlesztik vissza, az épp aktuális átlaghőmérséklet arányában. javaslata óriási tapsot kap a vezetőségi ülésen, igaz, másnap a hitelező bankok vezetőit látják együtt, amint egy hivatalos levélen röhögnek lilulásig.
pár hónap után mató úr sajtótájékoztatót hív össze: lehet, hogy furák a módszereim, de működnek, nézzék csak meg, csökken a cég adóssága! - a többi cég meg csak néz, hogy bár tényleg csökkent az adósság, mégis mi ez az őrület, egyre többen mondanak fel, a gyár alig termel, a morál épp átütötte a pleisztocén kőrétegeket a gyár alatt, alközépvezetői szinttől felfele pedig mindennapos lett a testedzés, abból is nyújtásos fajta: lefele nyooooooom, felfele fejet felemel, nyelvet kidug, éééés..., más néven a menedzser-stretching.
telnek a hónapok, a gyár egy sörsátor-cövek kényelmes magabiztosságával áll bele egyre jobban a földbe, mató úr pedig elgondolkozik -- eh, a francba, lehet, hogy mégis hitelt kell felvenni. a homokotaszaharába zrt. részvényeivel manapság a vécéket töltjük fel (sajnos nincs már pénz eüpapírra), már mindenki visszajött a táppénzről, aki nem halt meg (sőt, motivációnk hatására még néhány zombi is beállt dolgozni, ejjdejókvagyunk!). a béreket befagyasztottuk, a könyvelést egyszerűsítettük, a szervezetet átalakítottuk, és mindenkit megkértünk szépen, hogy most már lehetőleg csak a repiajándékokat vigyék haza... a kínai acéllal is mennyit spóroltunk, jó, nagyobb a selejt, de mennyit spóroltunk vele...
miért nem működik? miért?! - kiált fel siránkozva pál, - milegyen, milegyen... sebaj, orr úr bízik bennem, és azt mondta, bármit tegyek, ő kiáll mellettem, na jó, akkor legyen a hitel - vesz egy nagy levegőt mató úr, és dönt. először is, egy felest magába, bátorságként.
no, felhívja a bankot, és nagy hanggal, egy szuszra belekezd: bár teljesen jól vagyunk, csökken az adósságunk, azt gondoltuk, hogy egy újabb termék bevezetéséhez jól jönne még némi tőkeállomány, nasszóval, mi megmondjuk, hogy milyen feltételek mellett, és örüljenek, hogy hitelezhetnek egy ilyen nagy múltú és nevű cégnek, mint a mienk, és ez nem meghát... halló? HALLÓ?
sebaj, biztos megadják, ilyen jó partijuk egy sem lesz - mondja magában pál, és szól a főnöknek, hogy te, mégis növeljük egy kicsit az adósságot, de ne félj, aszondom majd, hogy mindezt azért, mert sikeresen csökkentettük az adósságot... főnök... főnök?
kérdés: nos, a piac hogy árazna be egy ilyen céget? mit tenne egy felelősségteljes tulajdonosi kör? mit tennének a partnerei? és főleg, milyen lehetőséghez jutna ezután mató úr, és főnöke, orr úr?
no de nem. magyarország egyéni utat jár. itt matolcsy nem mond le (pedig ennél kevesebbért, kisebb bakikért, egy japán gazdasági/pénzügyminiszter már rég a rituális kardját élesítené). orbán nem mond le, hiszen matolcsy szerint minden jól megy, akkor ő miért mondana le? lázár pedig felveti, hogy növeljék a képviselői térítéseket. mert olyan jól dolgoznak, és olyan nehéz az életük, a múltkor is elromlott a dvd a szolgálati audijában, és a gyerek emiatt kikaparta a bőrülést.
egyre inkább úgy vagyok ezzel, hogy távolról nézve egész helyre kis komédia lenne. és az egyetlen hiba, amit elkövetek, hogy még mindig nem távolról nézem.
