eredetileg egy jó nagy megapostot szerettem volna írni visszatérő bejegyzésként (mert igen, tervezem már egy ideje, hogy újra írjam a blogot), ám sajnos kis országunk tett róla, hogy legyen egy téma, ami olyan szinten felhúz, hogy már majdnem ne is tudjak mit mondani... (tervezek egy post-sorozatot, amiben elmondanám az én kis magánvéleményemet a négyes metróról, az egészségügyről és egyáltalán, arról a jó pár dologról, amivel a mostani magyarország egyre sikeresebben győzköd arról, hogy húzzak innen a francba egy kultúráltabb országba. tekintsük ezt bevezetőnek.)
ha emlékeztek még, szeptemberben kórházba kerültem tüdőembóliával, másfél hétig bent is voltam, azóta is vérhigító gyógyszereket szedek (egy kísérleti program keretén belül, így legalább ez ingyenes számomra, és rendszeres kontrollban részesülök -- el sem merem képzelni, hogy azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem esnek bele e kísérleti szer, a dabigatran kipróbálási feltételrendszerébe, mennyibe kerülhet a havi rendszeres syncumar vagy warfarin-adag, és milyen kálváriával járhat a havi rendszeres ellenőrzés megoldása). az embóliát, bár hivatalos papírom még nincs róla, de legnagyobb valószínűséggel egy, még júniusban történt biciklisbaleset félrekezelése (mondhatni, null-kezelése) okozta. annyi történt, hogy júniusban estem egy nagyot (országúti biciklivel járok, és a váci úton sikerült éjszaka, esőben, egy busz által kimart aszfaltgödör fodrára hajtanom, ami ki is csavarta a kezemből a kormányt, és rövid úton az aszfaltra vágott, úgy, hogy a homlokommal is fékeztem egy kicsit, de leginkább a bal térdem fogta fel az esés nagy részét). egy hétre rá már annyira bedagadt és fájt a bal térdem, hogy alig bírtam mozgatni. mivel ez a dolog pont egy hónappal azelőtt is megtörtént, tudtam, hogy az általános szakrendelői sebészeten szinte semmi érdemi kezelésre nem várhatok (röntgen, mondják, nincs eltörve, fastum gél, szevasz), a sportkórházba mentem, x. orvoshoz (nem írom ide a nevét, mert nincs értelme vádolni; igen, ő követte el az alapvető hibát, hogy nem csináltatott doppler-vizsgálatot (ez egy ultrahangos vizsgálat, amivel a vér áramlását tudják figyelni, esetemben a térdemben, a vénáknál), de ez, mint kicsit később írni fogom, nem feltétlenül az ő hanyagsága, inkább a mindenen spórolni igyekvő magyar egészségügy felelőssége), aki szintén röntgen, némi tapogatás és mozgásvizsgálat után felírt gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót. és, mint írtam, nem csinált dopplert, amivel egyből látható lett volna, hogy egy akkora vérrög volt a bal térdemben, hogy a vénám jó kétharmadát elfoglalta egy szakaszon. ami szomorú, hogy mondta is, valószínűleg elszakadhatott a vénám, és egy ödéma van a tédemen belül. ha akkor és ott csinál egy dopplert (kb. 1200 ft vagy mennyi egy vizsgálat a tb-históriám szerint), és az alapján felír valami egyszerű vérhigítót, amit szedek max. egy hónapig, nem lett volna embólia. nem írt fel, nem kezelte, így lett. (kettő is, de az egyiket, nem is tudva, hogy az, két lábon kihordtam, sőt, a völgyhajtásos versenyen annyira pumpálta a szívem a vért, hogy át is törte az embóliát -- a verseny közben, úgy félúton, hirtelen visszajött a tüdőkapacitásom.)
a kórházról részletes beszámlolót már írtam, egyáltalán nem volt rossz élmény, és adott jó sok gondolkoznivalót (és időt is rá) magamról, az életemről... egyáltalán nem volt rossz. az emberség sok pozitív példáját láttam ott, rettentő körülmények közt is. még egyszer: nem az egészségügyi dolgozókkal van a baj, ahogy én láttam, néha irreális körülmények közt is igyekeznek a legjobb tudásuk szerint dolgozni; a baj a rendszerben van. de elkanyarodtam: a lényeg a lényeg, másfél hét kórház után még otthoni lábadozás is volt jó sok, két hónapra betegállományba mentem (előtte meg talán tíz éve utoljára). ha betegállomány, akkor táppénz. ugye?
nem, nemugye.
a munkahelyem rendszeresen fizeti az eü. hozzájárulásomat, tb-t, egyebet. mindemellett, az elte btk angol szakjára járok, nappali képzésen, állami támogatással (mert első diploma lesz, ily öreg fejjel is). ezeket fontos tudni a végeredményhez (ami nem végleges, reményeim szerint, de ne szaladjunk előre).
nos, némi késéssel, amiben én is ludas voltam, a táppénzigénylést csak egy hónap késéssel tudtuk feladni (céges szinten), de december 4-én megérkezett az egészségbiztosítási pénztárba (EP, a fővárosi és pest megyeiről van szó). december 28-án foglalkoztak először az üggyel, ki is találták, hogy akkor én most sürgősennyolcnaponbelül nyilatkozzak róla, járok-e még az egyetemre, ill. jártam-e a táppénzigényes időszak alatt. ez a levelük megérkezett január 4-én, 5-én ajánlva postáztam is a választ. telik-múlik az idő, semmi reakció, ezért január 20-a körül (ekkor már majdnem két hónapnál járunk) felhívtam a levélben megadott ügyintézőt, hogy ugyan már, mondjon valamit, hol tart az ügyem (persze próbálkozni itt is kellett többször, mert valamiért hivatali időben többször nem volt elérhető az ügyintéző, x-né -- megfigyeltétek már, hogy szinte minden hivatalos, bürokratikus ügyben, valamilyen x yné szignózza a dolgokat? az ember fejében ott él a kép ezekről a tipikus 50es, régirendszeres, kiskirálykodó, szegorújanatörvínybötüjéhöz-ragaszkodó x ynékről, akik két akta tologatása közt kimennek kávézni, pletykázni, kiskegyedezni egyet. valamit kéne tenni ez ellen a kép ellen, de nekik ez így jó, nem tesznek. nesze neked hatékony, karcsúsított államapparátus). nos az ügyem ott tart, hogy majd holnap (21-én vagy mikor) dolgozzák fel a 10-én beérkezett (posta, posta... öt nap kell egy budapesti címtől egy budapesti címig?! eh...) leveleket. és ezzel, további kérdésekre időt sem hagyva, az interaktivitást teljesen mellőzve, amolyan mátékrisztás-leggyengébbláncszemes-viszlátos hirtelenséggel egy "köszönjükahívását. viszonthallásra" fordulattal rámcsapta a telefont. biztos késésben volt a beütemezett traccspartiról.
nos, azóta semmi... tegnapig (ami egyben a szülinapom is volt, 33., kedves EP, köszönöm ezt a "remek" ajándékot). pedig már próbálkoztam többször is elérni a fenti x-nét, sikertelenül. tegnap meg megjött egy levél, benne a határozat: elutasítják a táppénzkérelmemet. indoklás: mivel nappali egyetemre járok, ezért munkahelyemnek nem kötelessége fizetni az eü-hozzájárulást, így én nem is kaphatok. csókolom, készpassz, iktatva, 15 napon 3példányban fellebezhetek. agyő.
látjátok az indoklásban rejlő, ravasz logikai buktát? mivel a munkahelyemnek nem kötelessége fizetnie, ezért mi nem fizetünk neked. az a tény, hogy a munkahelyem igenis fizet eü. hozzájárulást, ami alapján így jogosult lennék a táppénzre, az nem érdekli őket. akkor felmerül a kérdés, miért is fizetünk utánam eü-hozzájárulást. illetve, a durvábbik kérdés az az, hogy ha az ember fia/lánya egyetem mellett munkát vállal, ami esetleg a megélhetését biztosítja (mert ugye az egyetem nem fizeti nekünk a lakbért, a villanyt, a gázt, az internetet stb), és ott kerül táppénzállapotba, akkor a mélyen tisztelt EP egy ilyen logikai bukfencet tartalmazó indoklással simán elküldheti a vérbe, hogy nekednemjár, tehülyeegyetemista?! ez micsoda visszásság már, és vajon hány embert károsítottak meg így? a diák nem ember, ő ne legyen beteg, stb?
arról már szinte nem is szólva, hogy ahhoz, hogy ez a döntés megszülessék, 2 hónapra és 10 napra volt szükség. ez hol van bármiféle hatékonyságtól? és ha belegondolok abba, hogy az én adóm tartja el az EP-t és az ilyen hasonló kövület-szervezeteket...
szóval, igencsak zabos vagyok. nem meglepő módon, azt hiszem. természetesen mint a pinty megtámadjuk a határozatot, szerencsém, hogy munkahelyem révén olyan könyvelői-bérszámfejtői-jogászi kapcsolataim vannak, akikkel úgy támadhatjuk meg az EP véleményét, hogy azt sem tudják majd, mi csapott le rájuk, de ez nem mindenkinek adatik meg. azok azok, akik áthullanak ezen az egyre durvább lyukakkal teli szociális hálón. rajtuk ki segít?
nagyon-nagyon sajnálatos az, hogy a mélyen tisztelt kormányunk és eü-i miniszerünk a spórolást az állampolgárain akarja végrehajtani ahelyett, hogy végre tényleg karcsusítanák, modernizálnák a közigazgatást (az utóbbi időben több ilyen szervvel is volt levélváltásom, webcím, email-cím az ügyintézőhöz nuku; hiába, a posta is állami cég, kell nekik a bevétel, az email meg ugye ingyenes lenne; zs-né marikát meg már nem lehet elküldeni, hogy megtanulja az email használatát, ahhoz ő már túl öreg...), inkább, a bizonyítékok alapján, az "addig ülünk a pénzeden, amíg meg nem őszülsz, és még azon túl is"-szemlélet alapján működnek. elgondolkoztatok már azon, hogy miért van az, hogy az összes állami szerv a nyolcnaponbelülbazzeg meg a tizenötnaponbelülbazzeg határidőket követeli az állampolgártól, ő meg nagyvonalúan egy-két hónapokat hagy magának a bármiféle érdemi intézkedésre? (azt az indoklást, hogy nekem ez csak egy ügy, nekik pedig sokezer hasonló üggyel kell foglalkozniuk, na azt hagyjuk a fenébe. egyrészt, ők is vannak sok ezren, és nekik csak ezzel az egy bizonyos szegmenssel kell foglalkozniuk, nekem pedig sokmillió egyéb üggyel, sajnos nem főállású államiintézménynek-válaszolgató robot vagyok.) persze, a kamat. nekem úgy százezer forint az nem kamatozna túl sokat. de vegyük az ilyen visszatartott követeléseket, en masse, milliárdos tételben, egy hónap alatt is termel az legalább százmilliót. de jó nekik. ez azonban nekünk nem jó. és ők elvileg értünk vannak. hogy is van ez? miféle cinikus kormány és apparátus ez?
