de jó kis ébredés volt ez... párszor előfordul ilyen is egy évben (rémálmok tényleg ritkán vannak, de ez nem az volt). mármint hogy sírva ébredek. és ez mindig egy ember elvesztése miatt van -- persze az az ember csak az álmomban veszik el.

jelen esetben egy harmincas-negyvenes fickó. egy hajléktalan, aki megszólított -- valamiért a régi otthonom házának kapualjában. azt hittem, csak pénzt akar kérni, de kiderült, hogy nem, beszélgetni akart, és megosztani a fájdalmát valakivel. szívbeteg volt, és egy cukorkászacskóban voltak neki -- placebó-cukorkákkal összekeverve -- a szintén cukorka-formájú szívrimtus-tablettái. én pedig, nem sejtve, mire készül, persze egyből kiszúrtam, hogy melyikek a placebók és melyek az igaziak.

aztán amikor nem figyeltem, bevette az összes gyógyszert, amit talált.

mire visszafordultam, már lefeküdt, és akkor valami fura módon, átalakult egy gyerekrajzzá, csak a szemei maradtak emberiek... én pedig láttam, ahogy szép lassan becsukódnak a szemhéjai, és akkor értettem meg, mit csinált. hogy mit csináltam.

akkor kezdtem el sírni, és így ébredtem fel.

persze, van ennél csúnyább halál is. de akkor is.

és ráadásul ősz őrnagy is megérkezett kis különítményével, bevéve az égboltot. ez a fajta szürkeség rám mindig is rettentő "pozitív" hatással volt...

na, hát akkor jó reggelt.

...és bárcsak elállna az eső...