ez maga a megtestesült fenség és szépség. zene és kép, szöveg nélkül. boards of canada. dayvan cowboy.
és még egy, ha már hangulatban vagyunk...
az új kicsit (binyiglit), eldöntöttem, tisztán a színei és a stílusa alapján, mefisztónak fogják hívni (ezzel együtt rájöttem arra is, hogy a mefisztó egy fekete macskának is valami egetverően tökéletes név lenne... eh, hülye macskaszőr-allergia... szeretnék már valami háziállatot, kétéltű vagy gerinchúros jöhetne számba (esetleg kopoltyús); az ősrovarok, pókok, fáraóhangyák és az időnként betévedő muslincák, legyek és éjjeli lepkék nem számítanak, a poratkák és szőnyegbojtszörfös amőbák semnem).
mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le rólam, újra tudok felszabadultan lélegezni, estébé, estébé. bizony, ez is eljött: befejeztem harmadik évemet az eltén. a mérleg: egy elhagyott tanegység, meg egy bukás (ami miatt most várnom kell jövő ilyenkorig, hogy levizsgázhassak az utolsó törzstárgyból, az amcsi irodalom poszt-1900 remekeiből (hol van vonnegut?! hol van pk dick?!), a némi hideg vacogással várt mai jegyosztás a brit történelmen egész sikeres eredményt hozott: 4es. ezzel hivatalosan is megnyílt minden út előttem a specializáció felé. no de mire szakosodjak?
amcsi irodalomra (főleg a kortársra) csak amcsi tagozaton lehetne (ami azért is cinkes dolog, mert eddig az az elhatározásom, hogy pk dick-ből fogom írni a szakdolgozatomat). maradnak nekem a britek, a kanadaiak, az ausztrálok, az írek, meg a brit középkor. kérdem én: ki tud felmutatni egy igazán releváns, igazán kortárs brit írót? (rushdie, talán?) és kanadait? és ausztrált? (az írek kiesnek, irlandisztikára nincs az a pénz és kényszer, hogy menjek. azt hiszem, ez még az első szigetemen (ami a második volt) elszenvedett maradandó károsodásom miatt van (miután az első este után rájöttem, hogy a krisnások mellé sátrat verni *nem* jó ötlet, valamiért az ír színpad (akkor még volt ilyen) közelében cövekeltem le; kb. a 3. napon kezdtem el arról fantáziálni sátram félhomályában (már amikor szilvi békét hagyott nekem), hogy a dudás gyomrát is belevesszük a hangkeltésbe, viviszekció útján, meg a furulyásnak a torkán dugom le a hangszerét, a hegedűst pedig felnyársalom a vonójára. és akkor még tagja voltam a HIFA-nak is).) a középkorról pedig ne is beszéljünk?
no, ez itt a huszonötezres nagy kérdés... mire szakosodjak? írni akarok, és releváns kortárs irodalmat akarok bújni, és technikákat akarok elsajátítani... szóval? hova is menjek, merre forduljak?
no... de ez most még ráér pár hónapig.
tegnap (hehe, kit áltatok itt, ma hajnalban) beüzemeltem az EMUt. a midi innel még van valami bajom, meg most már egyértelmű, hogy nem lesz jó a kicsi asztali mikrofonállvány (valljuk be, a legtöbben tényleg nem ülve szeretnek felénekelni... bármit), be is szereztem egy mikiállványt, rendeset, gémeset, de hogy hova rakom... na mindegy, most már biztos, hogy nekiállok felénekelni a régi számaimat, aztán fejest ugrok a számírásba megint. ötlet, ihlet, most van, bőven. és valamiért úgy érzem, hogy most már az is benne lesz a számaimban, ami eddig hiányzott belőlük: játékosság.
szóval. történnek a dolgok. most pedig, hogy az indexem nyári álmát alussza az A épület indexraktárában, időm is lesz arra, hogy a dolgok történjenek.
nyújtózkodás... jóérzés.
(csak a nyakam bal oldala érzékeny még zsé tegnapi meglepetésszerű, genfi konvenciókat páros lábbal felrúgó villám-masszázsa után, a feszültség és a merevség viszont tényleg kiment belőle, utólag is még egyszer köszönet, zsé!)
(az idő meg szürkül. vele együtt a tér is. remélem, azért nem tart sokáig a napfényhiány; a migrénnel megbírkózok, de a napsütéstelenséget nem viselném el. megint.)
