képzeld el.

képzelj el egy késős ébredést. ruhafelszedős, sietve bepakolós, és bringára pattanós, elrohanós ébredést. képzeld el, amint az egyetlen reggeli kávé után egy kicsit még mindig kótyagosan tekersz hűséges országútidon.

képzeld el, hogy tekersz, mint egy őrült, a hungária körúton (kátyúkátyúkátyú), aztán a lágymányosi hídon. képzeld el, hogy a híd utolsó tíz méterén rájössz, hogy kidurrant a hátsó kereked. kipróbálod a defektfixáló spraydet, ami montinál tökéletesen bevált, benyomod, várod, hogy mi lesz, és próbálod a ki-kibújó fixáló habot visszatartani. persze csak miután megtaláltad azt a kis üvegszilánkot, ami miatt az egész van.

képzeld el utána, hogy jóbarátoddal indultok ki, bringával, az etyeki pincefesztiválra. jelentős késéssel. az osztyapenkó környékén még belefújod a gumiba az üzemi nyomást, amitől az hangos sziszegéssel újra elkezdi önteni magából a habot. képzeld el a csalódottságot, hogy akkor most bizony kitérő a decathlonba (mert persze nem hoztál magaddal gumileszedőt és foltkészletet).

képzeld el utána a hosszú, hosszú utat etyekig (kb. 30-35 km). dimb és domb. dimb és domb. de gyönyörű táj. végül megérkezel.

képzeld el, hogy jóbarátoddal nekiálltok tesztelni a borokat. tipp alapján homonnánál kezditek, és máris elviszel egy üveg 2005-ös száraz furmintot. mert csodálatos.

utána képzeld el, hogy járkáltok a faluban, betértek egy pincébe, és egy olyan érdekes, meggyillatú és főízű, füstös dió utóízű barrique-olt cabernet sauvignont isztok, hogy csak na. kulacsodba kész, és majd viszed haza.

aztán kipróbáltok egy ürmös bort (szintén a feszt közösségből valót), és annyira különleges, hogy ebből is veszel egy üveget.

aztán sok borosstanddal és vidám, gyerekekről szóló beszélgetés (jóbarátod már házas, nála már egy éven belül várható a gyerek; legjobb barátod épp három hét óta boldog apuka; és neked még feleségjelölted sincs) után elhatározzátok, hogy igen pityókás állapotban (és hajj!) hazaindultok a biciklin.

képzeld el, hogy már-már fullasztó meleg van. képzeld el, hogy félsz, de nekiindulsz.

képzeld el, ahogy a lejtőkön, úthibák közt, a nyeregből kipucsítva, összeszorított fogakkal és fékkarokra szorított kezekkel repülsz lefelé.

a táj suhan, elmosódik, ha játszottál volna NFSU-val, biztos ilyen lenne a nitró-hatás, egy dolog van, egyetlen egy, az út előtted.

képzeld el, ahogy az emelkedőkön néha-néha légszomjjal küzdve, de egyenletesen tekersz felfelé. ilyenkor látod a részleteket, az embereket az út széli megállókban, a szép kerteket, a zöldet, a nyarat, ami már feltartóztathatatlanul bevonult; képzeld el, ahogy ez az egész a tavalyi tour de pelsos magányos tekerésre hasonlít, ahol a fáradtság egy idő után átadta a helyét csendes, nyugodt szemlélődésnek.

képzeld el, hogy közben a szíved majd' kiugrik a helyéből, de csodálatos, egy pillanatát sem hagynád el.

képzeld el, hogy mindezt kb. 15 kilós hátizsákkal csinálod. a derekadról úgy érzed, hogy mindjárt letörik. de mész, mész, mert haza kell érni. beérsz a balatonról, velencéről hazaérek csúcsforgalmába, körülötted iszonyatos robajjal cikáznak az autók. félsz, de még megéri, mert...

...ilyenkor érzed, hogy élsz.