ma voltam először...
...visszapörg, stop, felvétel újra nyom.
tegnap voltam először úgy orvosnál, hogy vizitdíjazni kellett. ez is azt mutatja, hogy mennyire ritkán teszem be a lában antibiotikus fertőtlenítő szagával belengett fehér-zöld helységekbe.
sebészet. ugyanis a majd' két hete történt esésem úgy tűnik, produkált egy helyre kis vérömlenyt a térdemben, ami most szépen halad lefelé a lábszáramban, amitől néha csillagosan-vibrálóan meg tud fájdulni a lábam. és ugye, a versenytől egy hétre, meg amúgy is, eléggé rossz. na majd ott kezdenek velem valamit, gondoltam. én naiv. ez még mindig magyarország.
két órába tellett, hogy kiderítsék, hogy nem tört el semmim (ezt eddig is tudtam; nem mozgott semmi furcsán, és 50km-t simán lebicajoztam múlt vasárnap), hogy van egy vérömlenyem (ezt is sejtettem), hogy kezeljem X géllel/sportkrémmel (én meg Y-al kezelem már egy hete, de egykutya), és hogy várjam ki, amíg elmúlik (kösz; mintha mást csinálhatnék).
mindehhez meg minek mentem be, én naiv? 300 ft és 2 óra bánja (de addig is majdnem kiolvastam a filmvilág kurrens számát).
szóval a lényeg, hogy minden költői pillanatra jut ötven földhözragadt. ez a mi életünk.
a többi még mindig néma csend. egyre hidegebb, de még parázsló néma csend. a babona pedig fáradt félmosollyal üldögél egy sarokban, és issza a konyakját. a fél üveg whiskyt még mindig nehéz behozni, mi? -- mondom neki.
már ha egy babona tud ülni és inni és meghallani, amit mondok, egy csend pedig parázslani. meg némázni.
egyszer jó lenne már lerendezni ezeket a szó-képeket.
más is jó lenne egyszer már, a változatosság kedvéért, de a fenébe a vágyakkal, amikor...
...áh, mit érdekel. még maradt egy kis whisky az üveg alján, pont elég ahhoz, hogy nehogy véletlenül túl jót álmodjak. holnap haj...
...visszateker picit, stop, felvétel.
ma hajnalban pedig...
...stop, ennyi elég is lesz most. csillagos jóccakát.
