most nem futja sokra, emelkedett futamokra, meg ilyenekre. lássuk a való élet kemény legény-tényeit.
az elmúlt két hét pokol volt. no nem a "rostonsült bandi rendel" meg "elkárhozol, te hitvány lélek!"-féle (vagyis nem a mostan benedek pápaként randalírozó ratzinger ex-bíboros úr által officielle is valóságosnak titulált pokol
STOP.
erről egy nagyon rövid megemlékezést hadd tartsak. mikor JP2 után felmerült, hogy az igencsak ultrakonzervatív, dogmafelelős ratzinger bíboros lesz az utód, kicsit felhorkantam. persze értem én, a rómkat egyház felhigult, a báránykák tévelyegnek, sok-sok a farkas, node kérdem én, biztos, hogy a legjobb megoldás az, hogy egy kőkeményen -- már meghaladott, józan ésszel is elvetendő -- elvekhez ragaszkodó ember vezesse az egyik legnagyobb világvallást? akinek a megnyilatkozásaiból nekem nem egy jézus, hanem egy torquemada jut leginkább az eszembe? aki sokmillió fanatikus hívőt téríthetne pár fokkal normálisabb útra, ehelyett sulykolja az olyan pszichés károkat okozó dogmákat, mint a papi nőtlenség (hadd legyenek csak titkos kapcsolatok, zabigyerekek, vagy akinek ez nem működik, az "találjon utat" a kisdedekhez... brrr), a fogamzásgátlás és főként annak a nemibetegségek ellen használható per pill legjobb eszközének a tiltása (rebegjen neki hálát az a sok százezer, tán millió afrikai AIDS-es), és ez a legutóbbi PR-akciója, miszerint a pokol az valós, létezik, a mennyország inkább csak olyan elképzelés, a purgatórium pedig csak teoretikus elv... fantasztikus. igen, így kell képviselni a xxi. században az egyik legjelentősebb, elvileg eukarisztikus (tehát befogadó!) világvallást. hol van már az ökumené? hol van a valós tényekkel való szembenézés? hol van mindebben a *szeretet*, ami ugye a legfontosabb krisztusi tanítás?
ne értsetek félre... én magam rómkat-ként születtem, de bérmálkozásom után elegem lett az egészből. nem az igazi, jó papokból, nem a templomok csendjéből, nem a közösségformáló erőből, nem a szeretet tanításából... hanem ettől az undorító, vaskalapos valláspolitizálásból. azt sem mondom, hogy nem értem meg, hogy miért csinálja ezt ratzinger úr. megértem, nagyon is, ő is kellemetlen helyzetben van egy széthulló világvallás főmuftijaként, értem az erőfeszítéseit az új egység kovácsolására.
de azt, hogy nem méri fel, milyen károkat okoz a dogmatizmusához való görcsös ragaszkodása, azt nem, *soha* nem bocsájtom meg neki. tul.képp mondhatnám, hogy leszarom, hiszen én már jó ideje nem vallom magamat rómkatnak, de a pusztító hatás, amit a szavaival, döntéseivel, tetteivel okoz, azt nem tudja ilyen könnyedén lenyelni a szociális és empatikus érzékem.
persze nem ő az egyetlen, aki egy vallást hihetetlen rossz célokra használ fel. itt van a magyarországi főrabbi is, aki kerek-perec elítéli a vegyesházasságokat, és köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig zsidó gyerek csak zsidó anyától származhat. őt is megértem, de nem fogadom el. ésatöbbi, ésatöbbi.
na ennyi, agyroham vége.),
...hanem a munkapokol című többfelvonásos, többszereplős opusz. a részletekbe nem mennék bele, egy hosszú ideje nyúló (részint az én, részint a megrendelőm hibájából) projekt miatt nem nagyon volt társasági életem (na jó, *egyáltalán* nem volt, eltekintve egy-két rövid összeröffenéstől), gyomorgörcs, blokk, satöbbi.
ennek örömére csak nagy sűrítve az azóta történteket:
- legjobb barátom születésnapi zsúrja (megható és mulatságos is volt egyben; engem kértek fel a szpíker szerepére, mert még olyan is kellett... annyira örülnék, ha nekem is lenne egy olyan barátnőm, aki ilyen ügyesen és nagy szívvel szervezné meg majd a 33. szülinapomat),
- rövid bicajtúrák, hegyimenetek (a virágosnyereg gyönyörű hely, de aki a bécsi út felől akar feljutni, az kösse fel a gatyáját és váltson le 1/1-re),
- karaoke (és igen! még mindig jól éneklem xtina beautiful-ját, tudom, csajszám, kit érdekel, gyönyörű és pont a hangomba esik; a play the funky musictól meg még mindig begerjed a közönség, legalábbis ahogy én csinálom),
- kari napok hajtványversenye (vagyis sínautók vasárnap hajnali f1kor a szabadság-hídon, véletlenül ütköztem a dologba, nagyon muris volt),
- az országúti bicajom lebandázsolása (fékváltókar-helyzetet kellett állítanom; most per pill kettévágott és felszigszalagozott mosogatószivacsok vannak kormánypuhításként, amíg az új kötözés el nem készül),
- klipszes pedál és bicajcipővétel (ma este próbálom ki először, nem kizárt, hogy khrm, ez az utolsó bejegyzésem, ha nagyon rosszkor nagyon nem tudom kicsatolni a lábam),
- úszásedzésem elkezdése (egyelőre 1,25 km volt ma reggel, cél a 3 km elérése, aztán majd jöhet a hajósalfrédozás, felkészülés az öbölátúszásra),
- akkora színesmosás, hogy majd' nem fértem ki a szárítóra,
- egy olyan álom, ami egy réges-régi kapcsolatom bizonyos érdekes aspektusaira vetett megnyugtatóan világos fényt,
- munka, munka, munka, de legalább más és érdekes,
- most pedig hipp-hopp repülök el szobabicajt szerelni (természetesen nem magamnak, a meglevő három mellé nem kell még egy a szobába.
legközelebb a gátlásokról és a hatalmi játszmákról írok. vagy a napépítés vonzatairól. majd még kitalálom.
[..]
egy kis "ködtelenítés" a ratzinger-ellenes kirohanásomhoz:
a vallás az ugye az intézményesített, politikus hit. hogy szükséges-e, lehet vitázni ezen, az biztos, hogy intézményesített keretek nélkül sok ember hite önmagában nem biztos, hogy elég lenne. no de miért is hisz az ember, ez itt a nagy kérdés... bár kész válaszom nincs rá, talán mégis van egy közös pontja minden hit kiindulásának: egyedül vagyunk egy időnként teljesen érthetetlen és kiszámíthatatlan világban, és nos, nem akarunk egyedül lenni, és azt szeretnénk, ha a dolgok véletlenszerű történéseiben lenne valami rendszer, hogy mintha lenne, aki talán vigyáz vagy vigyázhatna ránk, hogy valahogy befolyásolni tudnánk sorsunk alakulását (olyan faktorokban leginkább, amikre nincs rálátásunk/hatásunk).
tehát a hit ebből a szempontból egy komfort-eszköz, amivel nyugtatjuk reszkető lelkünket. (ez lehet, hogy kicsit hideg megfogalmazás, de mivel nekem is erős hitem van, kit érdekel.)
ezt figyelembe véve nem tudom hová tenni ratzinger legutóbbi kirohanását a pokol, mint ténnyel kapcsolatban. mintha... mintha nem lenne így is elég baja a sok-sok embernek, még reszkessenek is attól, hogy sanszos, hogy haláluk után valami borzasztó, leírhatatlan kínok közé kerülnek? mire jó ez?
hát igen... arra jó, hogy akkor ezek után újult erővel hirdetheti a keresztény (ezen belül a rómkat) vallás egyedüli üdvözítő mivoltát. több bárányka, több egyházi adó, erősebb és gazdagabb egyház. és neurotikus hívek sora.
persze, aki nem a pápai áldásban látja a dolog lényegét, aki nem csak a gyóntatószékben tud számot vetni bűneivel, aki nem csak paptól nyerhet feloldozást és nem csak templomban áldozhat, annak ez édesmindegy, nevet csak rajta. de ez, ez a "szabad" hozzáállás (pedig pont a krisztusi tanítások szellemében él az, aki így gondolkozik) zavarja a klérust. hiszen ha így lenne, mi szükség lenne rájuk?
mi szükség lenne akkor benedek née ratzinger úrra?
így feltéve a kérdést, mindjárt érthetőbbé válnak a pápai hivatal JP2 utáni megnyilatkozásai. és ez, bár hatalmi és diszciplináris szempontból érthető, megbocsájthatatlan játszadozás az emberi lelkekkel.
és gyors fejlemény-update (NEM a norbi-féle, pedig most épp nekik is dolgozok):
- ma is voltam úszni. ha jól mennek a dolgok, a heti 2 úszást rendszeressé teszem. ma 80 hosszt (vagyis 2km-t) sikerült úgy úsznom, hogy 40-40 hossz elosztással csináltam (tehát a kettő közt tartottam 2-3 perc nyújtózkodási, szemüreg-pihentetési kiállást). büszke vagyok magamra, az izomlázat meg érzem. plusz: szar a szemüvegem. ha nem nyom, befolyik a víz. ha nem folyik be, akkor meg nyom, de nagyon. hétvégén megint decathlonos kiruccanás lesz ebből...
- egyelőre (kopogjuk is le!) nem estem el új, klipszes pedáljaim/cipőm használata közben. állítgatom, mint mami az orion tévét, mert még nem teljes a komfort.
- elkezdtem a kvázi-nagytakarítást otthon. portörléssel. amit utálok. de megcsináltam, most ragyognak a vízszintes felületek (kivéve a padló, az holnap reggelre marad, porszívózás/felmosás ürügyén).
...az ki is maradt a fejlemények közül, hogy nem bírtam tovább vilim (kékVillám, az országúti (más megfogalmazásokban verseny-, de ez nem is így van, bár megyek majd versenyre is vele) bringám) lekopasztott állapotát -- ugyanis hétfőn (vagy kedden?) leszedtem róla a gyári bandázst (kötözés, így hívják az outi bringák kormányára tekert rezgéscsillapító/puhább fogást adó/bowdenház-védő védőtekercselését), az meg ilyen egyszer használatos (bár a legtöbb bandázs ilyen) cucc volt, mivel már nagyon be akartam állítani a fékváltókar helyzetét, azt meg csak bandázs nélkül lehet; a bandázs helyett átmenetileg kettévágott mosogatószivacsokat szigszalagoztam fel, de nem volt a legtökéletesebb megoldás --, és mivel a bergusonék csak jövő szerdára tudtak adni időpontot, nekiálltam magam. nos, nem is lett annyira rossz. a végén az elkötéssel még nem nagyon tudok mit kezdeni, de magán a kormányon teljesen pöpec a bandázs. napsárga, és rém kényelmes a fogása.
és én még hogy be voltam sz*rva ettől... lám, lám, ezt kell csinálni a félelemmel: bátran szembeköpni, és röhögni rajta. az utóbbi időben két ilyen félelmemet is elintéztem: a klipszes tekerés meg a bandázsolás. jól csinálom! (igaz, szembeköpés és kiröhögés nem volt, inkább ilyen udvarias "hamegkérhetnémcsókolommostnehozzarámafrászt").
most megyek cimborámat a föld alá itatni, mert stresszet kell levezetni. én csak módjával, hiszen nem két lábon, hanem két keréken kell majd lezúznom az istenhegyi úton utána.
