megjegyzés: az nlc-ben természetesen külön bejegyzésenként jelentek meg az alábbiak, de mivel egy nagy szerkezeti egységet alkotnak, és lusta vagyok mindegyiknél újra beállítani a dátumokat, stb, ezért itt most ömlesztve jönnek a dolgok. az, hogy vannak-e ékezetek, jobbára annak a függvénye, hogy a saját vagy a nővérem laptopján írtam a dolgokat.
február 18, 12:26
túléltem az utazást, sajnos az új chuck palahniuk-könyvem bánta (valahol a paris austerlitz-en vagy a corail teoz vonaton hagyhattam el -- már-már narkolepsziás tüneteket produkáltam, miszerint teljesen meglepő helyeken és pozíciókban voltam képes elaludni).
ah, tolouse... helyett, ah, limoges. de nem akkora nagy kultúrsokk, még mindig európában vagyok. mindenesetre már most kezdem érezni a pozitív változásokat (stressz és fáradtság: lassanként leolvadnak rólam, plusz: sanszos, hogy a jelenlegi gyárkémény-módból -- mondjuk nem is jelenlegi, hiszen most sem már -- sikerül valami 3-4 szál/nap szintre leszorítani a dohányzást; ezen kívül nekem is, nővéremnek is van jó pár fölös kilója, úgyhogy ittlétem alatt sportolni fogunk, amennyire csak lehet; nekem kell is, hiszen itt nincs bringa, úh valamivel kondiban kell tartanom magam). a hely nagyon jó, egy ülős-beszélgetős házibulin már túl is vagyok, és nem is igazán zavar a nyelvi korlát (nem mindenki tud angolul itt frankhonban).
digicam viszont nincs, tehát képes útibeszámolót ne várjatok tőlem, azért fogok fotózni, csak az én jó öreg (kb. 45 éves -- már apám is ezt használta) praktika super tl-emmel, fekete-fehér filmre, aztán amíg azt előhívják...
nu, most megyek reggelizni, a licsis joghurtot már félig abszolváltam, nővéremék meg várnak rám finom dolgokkal a konyhában. au revoir!
február 20, 9:50
4. nap a vadonban (he, he)
(elnezest, nem lesznek ekezetek, per pill noverem laptopjan irok (a sajatomat eddig nem tudtam internet-kozelbe rakni, de majd ma), ahol a billentyuzet francia, es rettentoen mas, mint a magyar (vagy akar az angol) kiosztas, uh. per pill angol bill. modban es vakon irok. egesz gyorsan.)
szoval... csendesen folyik az elet, a szombati partitol eltekintve. meglepo, hogy mennyire konnyu atallnom egy egeszen mas ritmusra. pl. most itt en kelek eloszor (magamtol! reggel f8 fele! persze a delutani kis alvasok itt sokat szamithatnak -- persze lehet, hogy csak az alvasmegvonasos tuneteim multak el, vegre jol kialudtam magam), furdes helyett zuhanyzok, normalisan reggelizek, kevesebbet cigizek (lenyegesen!), olvasok sokat, a regenyemet is irogatom (bar most az expozicios reszenel tartok, es mutassanak nekem egy szepirot, aki nem kap gorcsoket az expozicio megirasanak kenyszeretol; de hat valamirol szolnia is kell a konyvnek, ugye...), estenkent meg IT crowd/mighty boosh/dr. who maratonokat rendezgetunk. tegnap en csinaltam vacsorat nekik, jo kis bandi-fele original spaghetti bolognese, sok-sok friss paradicsommal meg friss bazsalikommal stb., megdobtam meg ezt egy hiper-egeszseges olivaolajas zoldsalataval (salatalevel tepve, szojababcsira, porehagyma, avokado). az biztos, hogy utana mint a lecsapott legyek, uldogeltunk, arcunkon a jollakottsag szeles vigyoraval.
ami sziven utott vasarnap: ahogy noverem es nick (most mar mondjuk nyugodtan, nem pasija, hanem elettarsa) meghitten uldogeltek a szofan es olvastak, idonkent meg-megosztva egymassal valami erdekesseget. ez valahogy annyira intim es szep volt, hogy... (torokba gomboc, de csak ennyi.) jo lenne, ha valaha nekem is lenne ilyen elmenyben reszem, sokaig. ahogy ok ketten vannak, az mar nem is ket felnott ember szerelme, hanem valami csodalatos szimbiozis. irigylesre melto.
ja... a kinézett, wifivel felszerelt kávézó nagyon inspiratív hely, írtam is 10 oldalt a könyvembe... sajnos, pont a wifi nem működik ott, úgyhogy egyelőre nem tudtam fellépni gaimre, skype-ra meg ilyenekre. de majd bepótoljuk.
február 20, 23:35
mivel nem akarom tovabb licselni a valamelyik szomszed wifijet, holnap veszek egy orange wifi kartyat. az egyik hely, ahol hotspot van, es ahol ezt a kartyat elfogadjak, allitolag egy funevelde (fu = weed, gyom, marcsi, szoval erted...). erdekes elmenyeknek nezek elebe.
ma pedig egy sorozoben voltunk, ahol helyileg allitjak elo a sort, tehat lokalis sorfozde. isteni a soruk, mondom ezt en, aki inkabb boros, mint soros. van valami trukkos italuk, a picon-biere, vagy mi a szosz, a lenyege, hogy valami keserunarancs-szorpszeruseget csorgatnak a korso aljara, aztan megtoltik sima vilagos sorrel, ami ettol ugy nez ki, mintha egy brunette sor lenne (mondjuk: borostyan, magyar vonalban, szoval felbarna), es az ize valami isteni lesz. 4 korso ment le, ugyhogy most kicsit pityokas allapotban irok (ezt onnan tudom, hogy kb. minden harmadik szoban, amit leirok, javitanom kell).
abba is hagyom, mielott csunya nyilvanos megszegyenulest kovetek el.
nick szerint az itteni sorfozo mester angliaban tanult. eddig nem igazan szerettem az angol soroket (kiveve mondjuk a guiness-t; nem, a kilkenny sem jott be igazan), de most talan.
ja! hochangol uriemberrel viccelodtem a fel este soran. jo volt, foleg, hogy vette az idiota pun-jaimat. es megallapitottam, hogy a sok-sok indo-europai nyelv kozott a magyar a maga balti-ural gyokerevel telleg egyedul van.
na most mar abbahagyom, for real, faraszto minden harmadik szoban javitani a hibakat. cheers!
holnap: egyedul leszek, bandi vs. limoges. mar elore imadom. foleg, hogy mar van egy kis geografiai ismeretem a varosrol, leven ma kb. 3 orat jarkaltunk ide-oda a scenic route-okon.
hetvegen meg: la rochelle, remelem beveszik, hogy jogosult vagyok a student hostelt hasznalni. mert tenyleg.
február 21, 13:21
na, hat eddig tartott a szep ido. bekoszontott valami szurke, remenytelenul esos valami, de annyira, hogy meg ihletem sincs folytatni a konyvet, pedig kene (egy fontos expoz. kozepen jarok, illene megirni a maradekot), azert a hotspotos dolgot megnezem, zargatnak ugyanis munkaugyileg (ennyit az igazi szabadsagrol).
ejszakankent, mivel noveremek hamarabb alszanak el, mint en, fuldugosan mighty boosh maratont tartok, egyre jobban megkedvelem ezt a teljesen fura, eszeveszett es megis visszafogott sorozatot (ti a cool-on lathatjatok szombat estenkent, zooniverzum - allati kert cimen).
"dig in, dig deep, deserve what you breath, don't you know that truth will set you free", na, mire gondoltam? meg az is megy a fejemben, hogy "black holes and relevations", meg meg valami, amire most mar nem emlekszem.
az eso meg csak esik tovabb, es most nincs kedvem azt enekelni, hogy "raindrops fallin' on my head" esatobbi esatobbi...
és hivatalosan is felére csökkent a napi cigiadagom. tudom, mert jegyzem a kis filofaxomban (ma pl. eddig 3 ciginél tartok. 1:20kor. wow).
eszembe jutott a harmadik dalszöveg-részlet is, közben (persze, a zuhany alatt): "ashes to ashes, funky to funky, we know major tom's a junkie, strung out on heaven's high hitting an all-time low".
helyes megoldást beküldőknek sportszelet.
a hangulat kint: mint egy depresszionista festmény. délután majd folytatom az írást, addig is egyedül neki kell ugranom egy monoprix-s vásárlásnak.
február 22, 16:11
az eső tegnap estére elmúlt, és olyan fincsi mirelit kínai dim-sumot meg tavaszi tekercset ettünk, hogy ihaj. bár még mindig nem igazán tudok fotózni, de mivel legalább a webcamet sikerült beüzemelnem, itt van egy fotó, egyenesen limoges-ból.
ma pedig kb. semmit nem csináltam. a cigiadagom hihetetlen mértékben csökken, nagyon jól meg tudom állni, hogy rágyújtsak. ja, és a douglas adams által írt dr. who epizód, a city of death, eccerűen remek (a szar cím ellenére is). most transzkódolódik a gépemben.
mindenkinek a legjobbakat.
febr. 23, 18:32
megérkeztünk la rochelle-be, most a nővéremék szállójából írok (mert itt van orange wifi access), most pedig kilépek és nekilátok megtalálni a hostelemet, ami az öböl másik partján van. hehe, fél óra mászkálás minimum.
febr. 24, 10:10
atyaég. sok-sok élmény, pedig csak egy este és egy reggel telt el.
szóval, jól eltévedtem la rochelle-ben a hostelt keresve, kb. egy szép nagy körívet írtam le, mire megtaláltam (és nagyon esteledett, és nagyon durván ipartelepek meg raktárak környékén meg kísértetiesen kihalt lakónegyedeken (amik mindemellett nagyon elegánsak, már-már rongyrázósak voltak) át vezetett az utam, de végül is kb. háromnegyed óra bolyongás után rátaláltam a hostelre. nos, eléggé rég voltam utoljára hostelben, de amennyire meg tudom állapítani, ez egy eléggé takaros kis hostel volt.
miután lepakoltam és kivártam, hogy újra kinyisson a recepció (eccerűen eltűnt a recepciós csaj, és kiírta, hogy 8:30-kor nyit (mármint este)), hogy leadhassam a laptopom és fényképezőgépem, taxival visszamentem a vieux fort-ba (régi erőd, vagy mi a csuda, a kikötős városközpont), hogy tengeriherkentyűt vacsoráljak nővéremékkel. ezt abszolváltuk, aztán, mivel a taxi egy lényegesen egyszerűbb útvonalon jött, mint amit én bolyongtam be, balga mód úgy döntöttem, hogy hazagyalogolok. a balgaság abban állt, hogy egyrészt egy kicsit hosszabb volt az útvonal, mint amire emlékeztem, másrészt meg abban, hogy bár nem dézsából-öntve, de szép kitartóan szitált az eső, plusz, mivel az odavezető út nagy részén egyszerűen nincs járda (franciaország, ja), egy-két autó be is terített egy-egy enyhe spricnivel (és nem vízálló cuccban voltam, kivéve a bicajos zoknimat). most, amikor írom ezeket a sorokat, még mindig kicsit nyirkos a nadrágom és a kapucnis felsőm.
szóval megérkeztem a hostelbe, ott már aludtak (vagy nem), mindenesetre én felkeltettem egy-két embert, köztük egy szép szál afro-franciát (négert, na). de kedvesek voltak, és kibírták a bénázásomat, amíg feltornáztam magam az emeletes ágy tetejére. aztán próbáltam aludni, amiben először az előbb említett szép szál legény akadályozott egy olyan szintű horkolással, hogy beleremegett az emeletes ágy, aztán valaki más is bejött, és elkezdett átöltözni. valahogy hajnali 1 tájékára sikerült elaludnom (remélem, én nem terror-horkolizáltam t. szobatársaimat), hajnali f7kor meg arra ébredtem, hogy szintén az említett szép szál fekete legény éppen nagyban recskázik az alsó ágyon. faxa, ugye? sebaj, elég gyorsan kész volt, utána elment zuhanyozni (onnan tudom, hogy ezután én is felkeltem, és kimentem zuhanyozni, ott találkoztunk össze). azt meg kell állapítanom, hogy a zuhanyzás kifogástalan volt, volt meleg víz is, juhé!
utána irány a reggeli, ami is a kantinban, ami a kikötőre nézett. gyönyörű látvány a felkelő nap fényében fürdő árbóctenger... thoreau olvasása közben néha fel-felnéztem, és nyugtáztam, hogy egyre szebb.
nem sokkal később már útra keltem, és begyalogoltam a vieux fort-ba, most már csak 10 perc volt az út (hiába no, napfényben minden más), ekkor volt kb. f9. kattogtattam rendesen az öreg kamerával, asszem sikerült néhány nagyon szép képet elkapnom.
aztán kifogyott a film. csévélném vissza, erre megakad a vége előtt kb. pár kockával. rémálom. rögtönöztem egy sötétkamrát a pulcsim belsejében (de így is tuti, hogy az első pár képem fényt kapott), és kiszedtem a maradékot kézzel. előveszem a következő tekercs filmet...
...próbálom befűzni...
...és rájövök, hogy bizony elromlott a gép csévélő-felhúzó mechanizmusa.
szóval asszem nem lesz több kép a vakáció során, hacsak nem találok vagy egy jó és gyors mechanikai szervízt (szinte kizárt), vagy valami rettentő olcsó használt, de jó gépet (szintén eléggé minimális valószínűségű).
ezek után kicsit nagyokat sóhajtozva indultam tovább, hogy eljussak nővéremék szállójához (ott van netem, innen írok per pillanat), fülemben seal iv-es albuma, ami így a hajnali fényekben csodálatos volt). persze megint sikerült eltévednem (ami egyébként nem jellemző rám, eléggé jó navigátor szoktam lenni; no de most nem is néztem a térképet), ami nem is volt baj, mert gyönyörű egy parkot találtam a város egyik olyan részében, ahol még nem is voltunk eddig. valahogy szeretem ezt a kalandozást: egyedül, fülemben a zene, és csak járkálni, felfedezni a helyet, ahol vagyok, és nincs olyan, hogy eltévedés, csak olyan, hogy felfedezés. csendes és örömteli állapot.
és nem utolsósorban, közben félig-meddig megszáradtak rajtam a cuccok.
hogy mit hoz a mai nap, nem tudom. de végeredményben nem bántam meg, hogy hostelbe mentem, és azt sem, hogy a város másik végén van... szeretem a magányos sétákat.
febr. 25, 9:58
no, hát amit a tegnapi nap hozott:
- aggódás az unokahúgomért, akit nagyon szeretek, és aki negyven fokos lázzal és tüdőgyulladással feküdt otthon, de estére megkaptam a hírt, hogy jobban van, lejjebb ment a láza, már az antibio-t is be tudta szedni, szóval fellélegezhettem. (nincs rosszabb, mint a tehetetlenség érzése, ebből a szempontból nem tudom, milyen apa leszek majd, nagyon tudok aggódni a szeretteimért. meg egy pillanatra elképzeltem, mi lenne, ha nem lenne többé az unokahúgom, és beleborzadtam a gondolatba. az utóbbi időben túl sok ismerőst/fontos ismeretlent veszítettem el a kaszásnak, vagy vannak épp rendszeresen a vész küszöbén.)
- la rochelle gyönyörű város, de egy kitartó szemerkélő eső és egy előző este beázott és még mindig enyhén nedves cipő sokat tud rontani az élvezeten.
- la rochelle gyönyörű város, de tegnap szinte már elviselhetetlennek tartottam az egész hely pláza-jellegét. de tényleg, az egész város olyan, mint egy pláza, legalábbis a belváros része. egymást érik a divatboltok. 5 órán át (követvén nővéremet és nicket -- ő egy remek kalapot vett egy olyan boltban, ahol megláttam egy zöld női topot, egy olyan életfa-mintával, hogy belesajdult a szívem -- mármint abba, hogy nincs pasi-trikóban ugyanez. beh, ha lenne csajom, stem azon iziben megvettem volna neki. olyan nincs, hogy egy olyat valaki ne szeressen. gyönyörű volt, tényleg), bolyongva a nyirok cipőben, ahelyett, hogy a parkba mentünk volna... hát ki is készültem lelkileg a vége felé.
- kivételesen az utam a hostelbe nem áztatott ronggyá, és most, hogy már tudom a rövidebb utat, egész gyorsan elértem oda. az éjszaka is nyugis volt, a tegnapi élményeknek nyoma sincs. sőt, ma reggel beszéltem is egy szállótársammal. jót.
- a tegnap esti vacsora valami remek volt. re-e-mek! otthon ki kell próbálnom, hogy mi történik, ha némi olajban fahéjtekercseket és fekete olivát teszek el, másként nem tudom, hogy hogy lehetne olyan finom fahéjas mellékízt adni egy fekete olivának.
- lassan megyünk egyet sétálni a bícsre, mert állítólag az is van itt.
- ja, és éjszaka egyes-egyedül a dokkokban, csak némi zenével a fülemben, szóval kísérteties tud lenni egy árbócerdő, úgy, hogy a hajók nem is a vízben, hanem a parton, várva, hogy újra vízre kerüljenek. fura, félelmetes hangulat. de hangulat, az biztos.
- ó, és itt lehet olyan kapni, hogy camel sodródohány. és remek, mint ahogy az egy camelhez illik.
febr. 27, 22:06
jópár napos kihagyás... egyszerűen nem volt kedvem írni. sajnos a könyvemet se. ez a baj a meteopata létemmel, ha ennyire szürke és esős az idő, akkor semmihez sincs kedvem. semmihez az égadta világon, maximum bebújni a kuckómba, magamra húzni a takarót, oszt aludni, vagy olvasni. vagy ki tudja, ha lenne párom, asszem ilyenkor felmenne a szexuális aktivitás is. (szex, mint menekülési forma? pedig létezik ilyen, bizony.)
mi történt? lényeges nem sok, ha csak az nem, hogy la rochelle-ből hazaúton kimentünk valami o-betűs szigetre, bordeaux környékén, ami állítólag igen hosszú (60 km vagy mennyi). nagyon jó kis hely... kimentünk az óceánpartra, gyönyörű homokos beach, de akkora szél fújt, hogy néha nem volt könnyű egy helyben maradni, és a hullámok habját konkrétan a szél fújdogálta a homokon. de csodás érzés volt, a part, a tenger és az ég végtelennek tűnt, a szél kemény ellenfél volt, de becsületes, a hullámok néha megkergettek... istenemre mondom, akkor és ott nagyon életben voltam.
uccsó éccakám a hostelben eseménytelen volt, reggel néztem, ahogy a nap kel fel a kikötőben... beszélgettem egy francia-marokkói csajjal is, szóval próbáltam élvezni a dolgokat.
de mióta csak esik, esik, esik... esik...nem egyszerű ám így.
észrevettem, hogy torlódnak a "de" (kötő)szócskáim. ennyire dialektikus lennék? vagy erre van egy ésszerű pszichológiai magyarázat?
vagy ésszerűtlen?
egyes nyelvészeti kutatások szerint az írói/költői stílusból, bizonyos speciális jellegekből kikövetkeztethető, igen nagy valószínűséggel, hogy milyen pszichológiai deformációja van az embernek.
ha most engem vizsgálnának, és feltűnne nekik a sok "de", mint ahogy nekem is, önmagam legelső szerkesztőjének, feltűnt; mit gondolnának róla? ha gép nézne, és összeadná-kivonná-bittologatná-koindexálná-leszűrné-analizálná, mit hozna ki belőle?
"what does a scanner see? into the mind, into the heart? does it see clearly or darkly?"
én is, mint bob arcter, csak remélhetném, hogy tisztán lát a kamera, mert én már rég nem látok teljesen tisztán ebben.
de... most akkor mi van?
febr. 28, 17:45
...ma pedig turaztunk egy jot limoges kornyeken, a limousine-i erdokben, hegyekben. hihetetlenul zold moha, jo sok sar (de a kis kalenji cipom jol birta), gyonyoru helyek... tetszett, nagyon. jo volt vegre egy kis mozgas. mar varom nagyon azert a jo oreg budapestet, viszketnek a bicaj-izmaim.
ja: tegnap sikerult a helyi decathlonban vennem sapkat (bicajossapkat), szelvedo belzoknit es orszagutis kesztyut vennem, valami hihetetlen olcson, eljenek a szezonon kivuli learazasok.
mar csak masfel nap, es megint a corail-en fogok zotykolodni, a nagy-nagy parizsba, onnan meg rer c a pont de rungisre, onnan meg shuttle az orlyra, onnan meg ferihegy 1... tul.keppen csak itt, es a levelezesemben "beszeltem" magyarul az elmult ket hetben, kicsit fura lesz ujra.
március 2, 0:28
nah... ma mar komolyan megkerdeztem magamtol, felhangosan, hogy most akkor franciaorszagba jottem-e, vagy angliaba (eso, szel, szurke eg konstans mar 2-3 napja... eleg faraszto), noverem ezt meghallvan rohogott egyet, es mondta, hogy anglia ilyenkor sokkal jobb. (de hogy majusban viszont tenyleg elviselhetetlen tud lenni albion kodos, esos hona.)
szoval uccso ejszaka itt, limoges-ban, holnap utazok haza. bar mar varom kis kuckom megszokottsagat, nem volt semmi ez a ket het...
ja, es total nem ide tartozik, de egy zenekar, amivel eddig is ugy el-elvoltam, most, hogy megismertem regebbi munkaikat, hirtelen elolepett a nagyon kedvenc zenekarok koze. the b-52s.
asszem szerelmes lettem cindy wilson hangjaba. :D
...vagy lehet, hogy kate pierson hangjaba vagyok szerelmes.
a fene se tudja biztosan ezeknel a b52-es csajoknal.
márc. 2, 12:15
kevesebb, mint 2 ora maradt... megcsinaltam az utiszendvicseket (teljes kiorlesu lisztbol keszult angol tipusu muffin, benne humusz, grillezett csirkemell-szeletek, salata, majonez es egy csipet garam massala), 4 db-ot, ennek kell kitartania ejfelig. lassan felbontom az utolso michard soromet, a jo kis barna fajtat, berakom a konyhaban a b-52's-t, sodrok meg egy utolso indulas elotti cigit a django dohanybol (otthon utana kell jarnom, hogy lehet-e kapni, valami istenien aromas dolog), es... ket het elroppent.
mit jegyzek meg? noveremek kedvesseget es vendegszeretetet... a michard-fele barna sort... a django dohanyt... a la rochelle-i diakszallot, es a hajnalt, ahogy az arcbocok tengeret szep lassan elonti a reggeli feny... a pisztacias macaron-t (nem makaroni, es nem is macarena!)... dr. who-t, de tom bakerrel a foszerepben... nick utanozhatatlan gazdag leveset... a jordan's country crisp muzlit... a licsis joghurtot meg a licsit, mint nyers gyumolcsot magat (ezek utan budan is fogok venni licsit, nagyon finom, es nem nehez meghamozni)... nick legujabb zenei... az orkanereju szel es a tengerpart azon a szigeten, aminek a nevet nem tudom megjegyezni, es utana a kis bufe, meg a szelid, de jatekos helyi "eszkimokutya"... meg meg sok-sok kis emleket, benyomast, alsogatyas cigizest az erkelyen, anoukkal tortent evodeseimet, azt, hogy milyen igy kulfoldon lenni...
no, nem szentimentalizalodok tovabb, be vagyok pakolva, fel vagyok oltozve, mar csak egy konnyu ebed noveremmel es indulok a limoges benedicti allomasra (amelynek fontos resze az alakja miatt csak cock-towernek becezett oratorony), utolso pillantas innen a kis vendegszobambol, osztan johet a 3 oras vonatut parizsba, ott a dekkolas az orlyn (meg azert egy kicsit az austerlitzen is fogok), es haza, haza...
márc. 3, 10:46
...és itthon.
húúú. jó érzés itthon lenni. nem mintha rossz lett volna kint, de azért itthon jobb. még akkor is, ha bokros úr szerint magyarország végérvényesen leszakadt (amiben persze lehet, hogy igaza is van).
s hogy miért? mondhatnám, hogy végre újra itthon a kis vackomban (amit kb. fél óra múlva el is hagyok, hiába, be kell rohanni munkahelyre megnézni, hogy minden egyben van-e, aztán anyucihoz is át kell mennem látogatni és mesélni), meg hogy végre nem kell a fejemben röppkalkulációkat végezni, ha venni akarok valamit, meg hogy itt vannak a bringáim, és már nagyon hiányzik a tekerés (ma este valszeg így frissiben csinálok is egy teliholdasat), meg hogy a zenekaraim is várnak már engem, meg én is őket, meg hogy a megszokott helyek, dolgok, rutin, emberek...
...de nem, nem ez az igazi ok. hiszen ha belegondolok, kb. fél-egy év alatt külföldön szinte teljesen újjáépíthetném az életem. szinte. ahogy nővéreméknek is mondtam: "i could pack everything, everything that is important in my life... except for my family and my best friends." szóval a nagy akadály az előtt, hogy végleg külföldre költözzek, az az, hogy magammal vihetnék szinte mindent (vagy ott kint beszerezhetném, mondom, hihetetlenül jók az alkalmazkodási képességeim), kivéve a családomat és a legjobb barátaimat.
és bár az internet nagyon jó a kapcsolattartásra, mégsem az igazi.
szóval jó itthon lenni, mert itthon van a szívem jobbik része. (és ezt most ne politikailag tessék értelmezni.)
maga az utazás eléggé eseménytelen volt, szinte végig b52's-t hallgattam, és ennek következtében jobbára végigvigyorogtam a vonatutat. az austerlitzből pont de rungis-ig eljutni egyszerű volt, bár volt 1-2 meleg percem, amíg rájöttem, melyik vágányról megy a megfelelő RER. (ja, aki esetleg úgy megy franciao-ba, hogy párizsba csak átszállni érkezik, és az austerlitzen van dolga: a legegyszerűbb az orlyról a navette-el az RER-C-hez eljutni (2,50 EUR), asszem az E kijáratnál kell kimenni orly sud-ről, onnan az RER a paris austerlitz megállóhoz 3,45 EUR, a navette kb. 20 percenként megy, és 10 perc alatt ott van a pont de rungis-nél, az út az RER-el meg sacckábé 20-25 perc, sokkal jobb, mint az orlyvallal sok-sok EUR-ért bekocsikázni párizsba, aztán ott bolyongani a metrórendszerben.) magán az orlyn szinte semmi nem volt, találtam egy PAUL-pultot, úgyhogy még egy uccsó macaron pistache-t befalhattam, a gép kicsit késett, de a repülőút eseménytelen, sőt, szintén a b52s-nak köszönhetően harsányan vidám is volt, égett kicsit a gyomrom a humusztól, de a stewardessek hihetetlenül kedvesek voltak, és ingyér (pedig fapados gép! sky europe egyébként) adtak nekem egy pohárka tejet.
hát ennyi. benő hozott haza, de előtte még traccsoltunk egyet az elte délbudai komplexumát megkerülve, ahogy szoktuk.
egyszóval: jó újra itthon.
