szombaton hajnalban megyek két hétre limoges-ba (frankhon) a nővéremhez vizitálni, persze előtte kedves melóhelyemen mindenki kitalálta, hogy mennyire fontos még ezt meg azt megcsinálni, a héten már a második 24+ órámat húzom le... fáradok, no. de ígérem, felveszem a fonalakat. csak kicsit nehéz úgy, hogy aktívan hallucinálok időnként.
ja, meg boldog szülinapot nekem. 32 lettem, egész pontosan másfél-egyésháromnegyed órája. nem sokat vettem belőle észre, szorgosan egyeztettem ugyanis egy megrendelővel a kérdőíve finom részleteiről. c'est la vie, mesdames et monsieurs.
ahogy szokták mondani, kinek kellenek drogok, ha itt van az élet?
egyszer, nem munkából kifolyólag, hanem csak úgy pongósan (az őrület határát súroló hiperaktivitást nélkülözve) fenn fogok maradni úgy 72 órát. kíváncsi vagyok, milyen hallucinációk látogatnak el majd hozzám. az agy fantasztikus játékokat képes ám játszani, hogy ébren maradjon -- ilyenek a szemem sarkából tovatűnő árnyak (amik persze nincsenek ott), a hihetetlen szövegfélrehallások, a kódba bámulásból előjövő zen gondolatok, a zenékben meghallott fantomszólamok... egy remek, csodálatos, gyönyörű, de velejéig szétesett, magából hibás adatok tömkelegét ontó elme lázas félreműködésének mementói.
a szó nem pusztába kiáltott, mert a puszta legbelül van, és nincs erőm, ó uram, már kiáltani sem. mormogni talán, süvítő hideg szelekkel dacolni csak azért, mert már nincs erőm se elmozdulni, sem elesni.
na, ilyen ez a 27+ óra. körülbelül. mert a számaimban már nem bízok meg.
és az, hogy egyetlen olvasnivalóúl szegődött társam mára a the divine invasion, az nem sokat segít. kenegeti a lelkem és az eszem, de savval.
és élvezem, amilyen hülye vagyok.
és csak megjegyzem, hogy pár napja teljesen rákattantam az outi bringámra, kék villámra, a végén még mindennapos eszköz lesz ő, de akkor mi lesz szegény sharonnal, a versenymontimmal?
bicajőrült vagyok. igen.
