szept. 3, 16:18:

megszakítjuk adásunkat.

most jövök a tüdőszűrőről, napok óta nem voltam jól, kiderült, hogy tüdőembólia. kb. két hét kórházban. úh. kedves mindenki, aki bírja, várjon addig rám, aki nem, hát, az nem.

ha biztonságosan megoldható, és van netjük, viszek majd be laptopot, és talán akkor tudok kórházblogolni. ha nem, akkor nem.

meglássuk. a jókívánságokat köszönöm.

szept. 5, 17:39:

éjjen a mobilnet! szóval, innen, a tétényi úti (a.k.a. szent imre) kórházból, a c épület 108-as kórterméből köszöntök mindenkit újra itt.

a jelek szerint, mindenki legnagyobb megrökönyödésére, életben maradok. persze, a következő pár nap még kicsit cinkes lesz, eldől, hogy mennyi ideig kell itt maradnom, és hogy miért vérzek ott bent a tüdőcskémben, meg hogy valami cowboy-hajlamú vérrög úgy dönt-e, hogy elszabadul, és valami ennél még kellemetlenebb helyen áll meg.

szóval embólia, köretként egy kis tüdőgyulladással, ami az embólia körül alakult ki. jó ok arra, hogy egy-két hétig felmentésem legyen a világ alól.

eddig volt: röntgen, kislabor, ekg, vérnyomás, szívritmus, ultrahang, izotópus fluxuskondenzátor-beberillebelizgebetés (na jó, csak izotópos keringésvizsgálat a tüdőmben). ez utóbbi inkonkluzív eredménye miatt holnap még vár rám egy kis bronchoszkópia (légút-tükrözés), veszett nagy mókának ígérkezik. de talán megtudjuk, mitől vérzek még mindig.

egyébként nem vészes. nincsenek nagy fájdalmak, nyugton kell feküdnöm-ülnöm, most már azért vándorolhatok a folyosóra, rövideket, gyógytornát is kapok, meg fáslit is, hatágyas szobában szállásoltak el (csak öregekkel, szóval unalom a köbön, sajnos; bár a legvészesebb, már delirizáló bácsit, aki ma hajnalban még megörvendeztetett minket egy remek ágyról-leesés mutatvánnyal -- 150 kilónál ennek van ám hangja), egész kulturált az egész, a koszt persze szörnyű, legalább lefogyok egy kicsit.

ja, hogy miért kap egy erőtől kicsattanó 32 éves pasi, mint én, embóliát? például attól, hogy a sportorvos, akiben bízott, kurvára nem csinált ultrahangos vizsgálatot, amivel láthatta volna az ödémát, amit még akkor, egy kis vérhigítóval/alvadásgátlóval helyre tudott volna rakni; ehelyett az ödéma betokozódott, majd darabokra esett, és végül a tüdőm egyik vénájában állt meg a dolog.

a következő félrediagnosztizálás a hátfájás idegbecsípődésként diagnosztizálása volt. akkor sem csináltak se röntgent, se ultrahangot.

és most itt vagyok, egy potenciálisan halálos kondícióban -- amit szerencsére, úgy tűnik, sikerült megúsznom --, úgy néz ki, hogy a tüdőkapacitásom 1/8-ának örökre búcsút mondhatok, ha többnek nem...

szóval ezt is a hányaveti magyar egészségügyi rendszernek, az állandóan spóroló rendszernek köszönhetem. igen, kicsit keserű vagyok a dologgal kapcsolatban. de hát ez van.

legközelebb, ha megint esek bringával... addig verem az asztalt, amíg nem kapok meg MINDEN segítséget és gyógyítást, ami alanyi jogon járna nekem. mert lehet, hogy a következő embóliát nem úsznám meg élve.

ami NAGYON nagy öröm az ürömben: a barátaim és családom reakciója. mindenki jön látogatni, kapom a jókívánságokat tőletek is és sms-ben is... nagyon jól esik, és éltet. és most, hogy már van netem is, nem érzem magam annyira elszigetelten.

no, holnap jelentkezem, ha már túl vagyok a bronchoszkópián. addig is kitartás...

szept. 6, 7:50:

mi az, ami jobb egy gyomortükrözésnél, de rosszabb egy vérvételnél?

no igen, hörgőtükrözés.

most kicsit félve várom, hogy mi lesz, milyen lesz. ilyenkor néha elgondolkozom (látva a szembeágynál, hogy a feleség már most, ilyen korán bent van), hogy mi a jobb: ha az ember egyedül, nincs-kinek-félnem-tehát-nem-is-félek beállással vág neki a dolognak, vagy nyüszít, de legalább nincs egyedül.

én már elég sok ideje arra szavazok, hogy jobb az ilyeneket egyedül átvészelni. jön, ami jön.

azért félek. de nagyfiú leszek, és nem mutatom. egy cigi azért most jól esne. (hétfő 2 óta egy szál sem.)

szept. 6, 10:10:

elmarad a hörgőtükrözés. egyrészről megkönnyebbülés (azért ez mégsem egy séta a parkban), másrészt csalódás, talán egy lépéssel közelebb kerültem volna egy teljes diagnózishoz. no, de ez van.

szept. 6, 16:04:

kezd körvonalazódni hazatérésem időpontja. talán jövő kedd vagy szerda. az etr csodájának köszönhetően talán nem vesztem el ezt a félévet az eltén, már meg is oldottam néhány munkajellegű dolgot így a távneten, szóval kezd normális kerékvágásba kerülni az élet.

persze, amennyire ez egy kórházon belül lehetséges.

vágyom már a szabad levegőre. akárcsak fél órácskára. talán hétvégén.

ah, friss levegő... és mennyire vágyok már arra, hogy a friss levegőt elrontsam pár puffantásnyi cigifüsttel... node azt lehet, hogy megállom.

köszönöm a jókívánságokat! sokat kapok, és ez meghat, örömmel tölt el. nem adom fel, soha, és ebben nektek is nagy szerepetek van.

(ja, eldöntöttem, kísérleti nyúl leszek. új alvadásgátló szer végső körös klinikai tesztje. rendszeres, kényelmes orvosi ellenőrzés, ingyenes gyógyszer, és a potenciális mellékhatások sem rémesebbek, mint a hivatalos szernél. úgyhogy miért is ne.)

(sajna viszont... bármely gyógyszert is választom, az életmódom változni fog. egy hónapig legalább nincs canga (utána viszont RAGASZKODOM hozzá), annál több úszás, nagyon kevés alkohol és minimális dohány. rémesen józan leszek, ezt ki lehet majd bírni egyáltalán?)

szept. 7, 8:05:

szombat esti láz helyett péntek reggeli hőmérőzés, így megy ez egy kórházban.

lassan kezdek ideszokni. nem adom fel igényeimet és elveimet, friss, tiszta vagyok, és a lehetőségekhez képest igyekszem jól érezni magam. sokat olvasok, most már netezgetek is, és tolerálom a horkolást és a néha ideszűrődő szarszagot. hiába, belügy. az is az.

elkezdtem a kísérleti gyógyszerezést, várom, hogy mikor vesznek ma vért, plusz nem bírok a seggemen maradni. tegnap már egész sok időt töltöttem a kórtermen kívül, miután szépen, az utasításoknak megfelelően befásliztam a lábam... tegnap látni a napot, a napsütést, még ha csak az üvegen keresztül is, szívfájdítóan jól esett. nagyon vágyom már a szabad levegőre, talán ki is tudom bulizni holnapra.

túl azon, hogy néha köhögök, és hogy néha még fáj oldalt-hátul a tüdőcsúcsom (hehehe, karinthysan szólva), ha büffentek/csuklok/tüsszentek egyet, vagy ha csak nagyon mélyen veszem a levegőt... nos, ezeken kívül egyáltalán nem érzem magam betegnek. ha rajtam múlna, már kiereszthetnének. várnám nagyon.

de tudom, be kell lőni a tabletták mennyiségét. majd szólok előre a dokinak, hogy márpedig én sok zöldséget szándékszok enni (k-vitamin intake, és az potenciálisan befolyásolhatja a véralvadásgátló működését), és azért napi két feles whisky az beeshet (az meg higítja, és a túl híg vér akár agyvérzést is okozhat, na *ahhoz* semmi kedvem), szóval doktor úr, doktornő, számoljon ezekkel a faktorokkal, legyen oly szíves.

igaz, ha beállítunk egy egyenletet, hogy x mennyiségű zöldség az hány feles whiskynek felel meg, akkor magam is tudom szabályozni a folyamatot. heh.

továbbra is köszönöm a jókívánságokat, hatnak.

szept. 7, 10:26:

no, kibuliztam. holnap, ha nem esik az eső, kimegyek körbenézni. illetve... kimegyek = kitolnak kerekesszékben a barátaim.

mondtam már, hogy kezdek teljesen profi lenni a kerekesszékezésben? helyben 360-fokos fordulat, hejj!

(ja, nyugi, nem lettem rokkant, csak maradék tüdőm megóvása érdekében minél kevesebbet szabad csak mozognom, amit én persze ott szegek meg, ahol lehet...)

szept. 7, 13:26:

no, doki megmutatta, hogy néz ki a bal térdemnél a vénám. hát. eléggé rondán. nem záródott el teljesen, de talán ha 1/3-a bejárható. lesz mit bontania ennek a kísérleti szernek.

sőt, meg is hallgattuk, hogy megy a vér az ereimben. suvápp-suvápp, mondja, szép parametrikus, szűk Q-jú filter, lehet belőle tekknószámot csinálni.

the music your body makes...

azért erős a gyomrom: miközben a szembeágyon éppen vérinfúzió ment, én nyugodtan eszegettem a pásztortarhonyámat, ami már a második teljesen ehető étel itt a kórházban. nyamm. fogytam már fél kilót, ja.

szept. 7, 23:07:

a gyomrom egyre erősebb, nocsak. de a kórházban hozzászokik az ember, főleg, ha csak a nyugdíj és a koporsó között lebegő, egyébként egész jó fej bácsikkal van körülvéve, akik közül páran már csak tényleg hálni járnak a testükbe, akik már vékony szalagokkal kapcsolódnak csak ehhez a fizikai léthez... és bizony, néha a testük már nem tud uralkodni minden funkción.

talán minden erejére szüksége van az agynak ahhoz, hogy még a testnél tartsa egy kicsit a lelket. hogy még ne engedje el. ezért nem tud már lassanként mással foglalkozni.

szóval néha száll a sz*rszag a levegőben, de ez is emberi. miért is akadnék ki erre?

csak egyért imádkozom (és teszek is meg mindent, ami rajtam múlik): ilyen méltatlanul ne engedj, te sors, te izé, megöregedni. engedd, hogy az utolsó pillanatig felszegett fejjel nézhessek a végzetem szemébe.

szept. 8, 11:51:

emlékszel még, amikor februárban írtam, hogy milyen szép szerelem és összetartás van nővérem és fogadott bátyám, nick között? és hogy mennyire valami ilyesmire vágyom?

nem sokkal ezelőtt egy másik, de ugyanennyire megrendítő példáját láttam a szerelemnek/szeretetnek. a középső bácsika igen rosszul van, gyomorilag, tegnap becsinált, ma reggel hányt, aztán megint becsinált. (a szag a szokottnál is pungánsabb volt, kicsit nehéz volt elviselni; narancshéjat raktam a radiátorra, az talán enyhíti.)

bejött az élettársa, és kedvesen, aggódó szavakkal levetkőztette, beterelte a fürdőbe, lecsutakolta, feltörölt utána, helyretette, felöltöztette, visszafektette. és megcsókolta.

igen. ez a szeretet. ilyenkor megrendülök mindig.

szept. 9, 17:15:

ma reggel, nem olyan hirtelen felindulásból, megragadtam a villanyborimat, becsászkáltam a wc-fürdőbe, és megszabadítottam magam a barkótól, a bajuszomtól és a szakállam jó részétől. most fiatalodtam úgy 10 évet nettó.

hétfőn szegény dr. borvendég (bezony, így hívják a kezelőorvosomat -- hát nem zseniális egy név?) nem is fog rámismerni. hehehe. kellett már egy ilyen drasztikus változás, kezdtem kissé unni az arcomat.

asszem, rohamos tempóban gyógyulok. azzal a fantasztikus érzéssel szembesülök folyamatosan a mai nap folyamán, hogy tudok mélyen belélegezni, és van elég levegőm, és már nem is fáj ez a teljes levegővétel. annyira nem, mint amennyire eddig. két napja már vért sem köhögök fel, kezdek megnyugodni (az egészben talán az volt a legrémisztőbb).

számolom vissza a napokat. és vágyakozó szemmel nézek ki az ablakon.

szept. 9, 18:51:

és mikor egész nap nem számítottam látogatókra (igaz, ami igaz, én intéztem így, ma olvasni és aludni akartam), teljesen váratlanul betoppant a zenekarom, a roscoe hifs, és villámlátogattak egyet. beszélgettünk és hülyültünk egy jót a kertben, eh, hiányzik már a próba is, remélem, jövő vasárnap vagy mikor már mehetek próbálni. elvégre rövidesen koncertek...

szóval jól esett.

szept. 10, 10:11:

na, máris van egy pozitív eredménye az itt-tartózkodásomnak. az általam irandó roscoe hifs-szám szövege elkészült, a téma, hogyismondjam, alkalomhoz illő: