azt hiszem, kezdem magamat kikészíteni, szerencsére csak fizikailag.
no persze, mentálisan állandóan igyekszem, de annál erősebbek tudatom várának falai. vagy mi a szösz.
szóval kezdem magam kikészíteni. persze okkal. még pedig: rájöttem, hogy ez az utolsó hete a szorgalmi időszaknak, és az úszásban bizony el vagyok maradva (10 alkalom kell ahhoz, hogy meglegyen végre az első tesis félévem; most van 8), így szombat óta minden reggel felkaptatok a mányoki utcába, és némi átöltözés után belevetem magam a medencébe, ahol minimum 20 hosszt (fél km csak, nagyon nudli, tudom), de ha rajtam áll, és nem vagyok úgy kidögölve, mint tegnap meg ma, és nem kell harcias nyugdíjasokat és lassított felvételként hömpölygő cruiser-úszókat kerülgetnem túlságosan, akkor akár 80 hosszt is leúszok.
imádok úszni, egyébként. van benne valami mélyen megnyugtató (sajnos, valami mélyen unalmas is, egyébként, hacsak meg nem jelenik valami szép fiatal lány, és echte véletlenül a mellettem levő sávba csobban bele, szóval ha ilyen nincs, akkor kb. 40 hossz után az unalom és az arcomra egyre durvább szívóhatással rácuppanó úszószemüveg a fő ellenségek, a fáradtság nem igazán, úszok, amíg lehet). az, hogy most, már jópár órával az úszás után, nem vagyok kifejezetten nyugodt, más lapra tartozik, mások az okok. (és a publikus ebből csak a meló és az egyetem, a többi ok nem publikus, pedig leginkább amiatt van a szívritmusom egy goa-trance-party vagy német hardcore rave és egy beakadt cédé közti bpm-tartományban).
tegnap úgy volt, hogy kimegyek a marcsilegalizálós tüntetésre, de ez elmaradt (amúgy is csak barátok miatt mentem volna ki, én inkább a dekriminalizálást támogatom, mint a full legalizálást; a fellépő zenekarok meg jobbára hidegen hagytak), persze okkal: mire hazatértem (és itt haza, értsd: nyugati pályaudvar) a bringatúráról, egy harmadnapos zombi is gond nélkül béres alexandra-fittségűnek nézett ki volna mellettem.
mert hát megvolt az első, mármint az idei első, otp-s társaságos bringatúra. ezúttal isaszeg-gödöllő-veresegyháza felé. a csapat remek volt, a táj valami elképesztően szép (főleg isaszeg előtt, a főúton lefele zúzni; hajh, bárcsak jobb minőségű lenne az út, akkor még több időm lett volna a tájat bámulni), az idő eleinte csodás (csak később kezdtük úgy érezni, mintha valaki áttolta volna magyarországot valahova a kalahári sivatag közelébe; később ez és a teli pocak volt a két indok, ami miatt páran úgy döntöttünk, hogy a visszautat vonaton tesszük meg), a bringám meg... hibás.
persze csak én lehetek olyan idióta, hogy egy-egy új alkatrészt (méghozzá fontosat) nagy túra előtt rakok fel. ugye múltkorjában volt a balatonkör és a BBB verseny-nyereg, ami kemény, kecses, és tatárbífsztekké morzsolta a seggemet. most meg, mivel eljött az ideje (vilibe eddig 2100 km-t pakoltam), láncot cseréltem, persze, megint túl későn: a hátsó fogaskoszorúból három sebességemet ledarálta a megnyúlt lánc, így néha csúnya ugrásokat kellett elviselnem a hajtásláncban. pénteken csere.
no de a túra. természetesen, mivel eléggé különböző erőnléti szinten volt mindenki, szakaszosan mentünk, de amíg mindenki beért egy-egy megállóba, volt idő egy kis piára, beszélgetésre, blázra. szóval kényelmes tempóban (és a nagy, hosszú lejtőkön eszeveszett tempóban) haladtunk, és tényleg gyönyörű a táj arrafelé. egyszer elmegyek oda is, magamban, megtudni, milyen lenne az az út visszafelé.
veresegyházára (és pontosan: a tóhoz) érkezve letáboroztunk, és nekiálltunk pucolni a bográcsoláshoz valókat. miközben elindult a főzés (én csak a pucolás-aprításban segédkeztem), hárman úgy döntöttünk, hogy a kurrens szélirányok mián a tollasozást hárman optimális végezni. így is tettünk, és sok-sok röhögés és a végén egészen jó passzkörök, kb. egy óra játék után kidőltünk, és vártuk a kaját. fifi megint remek csirkepörköltet csinált, és itt volt a baj: annyira remek volt, hogy senki nem úszta meg repeta nélkül, és ez, plusz a szaharai meleg, annyira kiütött, hogy rájöttem, képtelen lennék visszatekerni. így a csapat végül kétfele, nekünk a hazaúton egyedül a szomszéd utasrészben gajdoló tinicsordát kellett kibírnunk.
leégni most kivételesen nem sikerült, mivel az előző túrákon/versenyeken olyan szép mélybarna alapszínt sikerült összeszednem, hogy a tegnapi Nap, a hámlás gyorsításán kívül, nem nagyon tudott mit kezdeni velem.
hát ennyi. miután hazaértem, dolgozni és tanulni akartam, ehelyett csak egy forró fürdőre és némi sister carrie-ra volt erőm, aztán ki is hunytam, mint a gyertya.
ma hajnalban pedig megint úszás volt soron, sajnos eltűnt a diákom (püff, mehetek újat csináltatni), de ettől még bejutottam a csökkentett áron (sztem lassan megismernek ott, most, hogy naponta járok). és holnap és holnapután is, utána már megnyugodhatok.
a többi dologról pedig változatlanul néma csend, mert még mindig babonás vagyok. ej.
